
„Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az igazi CSATT az ATV-n kívül újraéledt” – írta a Media1-nek Egri Viktor, az ATV Csatt és Csatt.2 című műsorának volt műsorvezetője.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a korábban egy kerületi bíróságon elnökhelyettesként,...
Szeptember 1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként, közölte lapunkkal a telekommunikációs nagyvállalat. ...
A hírportál szerint Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfó után azt mondta Nagy Gergely Miklósnak, a lap tudósítójának, hogy mondja meg a szerkesztőségnek,...
A Házunk táján című magazinműsorban B. Papp László, a Rákgyógyítás Magazin főszerkesztője, a Gyógyulj Velünk Egyesület szóvivője nyilatkozott. Az interjúban szóba kerül a...
A vastagbélrák meggyógyításának legfontosabb feltétele az idejében felfedezett daganat műtéti eltávolítása, ám a kilátásokat és a kezelési lehetőségeket alapvetően meghatározzák az adott daganat...
Jogos az észrevétel, valóban elhanyagoltam a gráf frissítését. Mentségemre szóljon, hogy nemcsak behavazódtam, de még sok egyéb más munkám is adódott. Aki még...
A Centrumholding – a miskolci Hősök téri makadám burkolatú parkoló üzemeltetője nem a szívem csücske. Mindig töprengek, ha meglátom a hatalmas pocsolyás placcot,...
Közgyülést tartott ma délelőtt a miskolci zsidó hitközség. Deutsch Miklós elnök köszöntötte a hittestvéreket majd megtárgyalták az előre kitüzött napirendi pontokat. Módosították az...
A koronavírus-járvány kitörése óta gyakorlatilag hiánycikk lett Magyarországon a szájmaszk, gumikesztyű és egyéb védőfelszerelések. Ezeket most sokan – cégek, önkormányzatok, de...
A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság XII. Kongresszusához kapcsolódva a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Rákgyógyítás.hu portál együttműködésével szervezik meg a Daganatos Betegek Napját....
Dr. Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának munkatársa az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy minél több mutáció alakul ki egy sejtben,...
Világéletemben szerettem piacozni. Gyerekként ki nem hagytam volna, hogy ne kisérjem el Édesanyámat. Aki igazában a Búza téri platzon érezte jól magát. Mindig...
A Ráktúlélők.hu oldal szerkesztője Hargitai Márta, önmaga is érintett a rákbetegségben, évekkel ezelőtt nézett szembe a mellrákkal. Az önmaga felépülésében megélt és a...
Nem mai kép. Marketing munka – egy nemzeti ünnepen a szép emlékű Sláger rádiót megúsztatták a Dunán. Aligha gondolták volna, hogy ez nekem...
Ujhelyi István volt EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója arról számolt be, hogy az Index szerkesztősége egy levélben közölte vele: megszüntetik az együttműködést, mert...
Az elmúlt hét meghatározó híre a devizaadósok számára a hitelek forintosításáról szóló első konkrét koncepció megjelenése volt. E szerint jövőre – az egyoldalú...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház hat telephelyen működik, összesen: 3.572 ággyal, 93 betegellátó egységgel. Az intézményrendszerben éves...
Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték el munkásságát. ...
Helyreigazítást közölt az M1 Híradó Tóta W. Árpádról, a Kispolgár cím gyermeklap tulajdonosáról, miután az állami média pert vesztett az egyik lejáratás ügyében....
Az erős, egészséges társadalmaknak- mint a magyar – át kell tudni venni a nagycsaládoktól a gondoskodás felelősségét – szólt a közösségi feladatról dr....

