A templomos lovagok nemcsak a modern bankrendszert hozták létre nyolcszáz évvel ezelőtt, de tudtukon kívül lerakták a mediterrán étrend alapjait is. Emellett azt is felismerték, hogy a rendszeres tisztálkodással elkerülhetik a fertőzéseket. Csoda, hogy megégették őket?
Másfél éve elmentem egy üzemorvosi vizsgálatra, ahol közölte a doktornő, hogy le kellene adnom tíz kilót, és a húsfogyasztásomból is ideje lenne visszavenni, ha sokáig akarok élni. Akkor még nem tudtam – sőt lefogadom, ő sem sejtette – hogy amikor a mediterrán diétát javasolta, tulajdonképpen felvázolta a templomos lovagok étrendjét, ami egészen kitűnően működik a mai napig, és a hosszú élet egyik titkaként is emlegetik a középkori étkezés kutatói.
A XII–XIII. században az emberek – már ha túlélték a gyerekkort, ami kisebb csodával felért – 25–40 évet éltek átlagban, ha valaki elérte az ötvenet, az már nagyon öregnek számított, a hatvanévesek aggastyánok voltak, afölött pedig már az isteni beavatkozást sejtették, mert annyira ritkán éltek meg ilyen tisztes kort. A korabeli nyugdíjfolyósítóknál viszonylag kis pénzmozgásokról lehetett volna beszámolni (már ha lettek volna ilyen helyek), kivéve a lovagrendek tagjait, ahol kifejezetten gyakori volt, hogy elérték a „nyugdíjkorhatárt”.
1128. január 13-án, a troyes-i zsinaton hagyta jóvá II. Honorius pápa a templomos lovagrend alapítását, a rendet tíz évvel korábban Hugues de Payens szervezte meg a Szentföldön. „Krisztus szegény lovagjai”, akik eredetileg mindössze kilencen voltak, eleinte csak a zarándokok védelmére kötelezték el magukat a tengerpart és Jeruzsálem közötti úton. A pápai engedélynek és a később megkapott privilégiumoknak köszönhetően azonban a rend gyors terjeszkedésbe kezdett, a XIII. század közepére pedig példátlan pénzügyi és politikai hatalmat összpontosított a kezében.
A végzetük Szép Fülöp (1285–1314) uralkodása idején érte utol őket: a francia király folyamatosan pénzhiánytól szenvedett, és drasztikus módszerekkel élt, hogy ezt orvosolja. Ahogy Sághy Marianne írja a Rubiconban, Fülöp elkobozta a zsidók birtokait és javait – ezzel megkezdődött az első zsidóüldözés Franciaországban –, megsarcolta a lombard kereskedők és bankárok vagyonát. Ezután kerültek sorra a templomosok. 1307-ben a király rendeletileg letartóztatott minden rendtagot Franciaország területén, aztán koncepciós perekben „bizonyították”, hogy „a lovagok megtagadták Krisztust, leköpték a keresztet, egy Baphomet nevű, fekete macska formájú bálványt imádtak és obszcén rítusokat gyakoroltak”. V. Kelemen pápa 1312-ben a vienne-i zsinaton feloszlatta a rendet. Jacques de Molay nagymesternek és több rendtagnak 1314. március 19-én máglyahalál lett a sorsa.
Állítólag Molay a lángok közül azt kiáltotta, hogy a pápa és a francia király egy éven belül követni fogja őket a halálba. Így is lett.
Ez csak egy a templomosokat övező legendák közül, de igazán nagyot abban alkottak, hogy ők lettek a XIII. század közepére Európa bankárjai. Ők találták fel a pénzátutalást: a zarándokoknak már nem kellett pénzt vinniük magukkal hosszú és veszélyes útjukra, ehelyett befizették az úti költséget a legközelebbi templomos rendházban, amiről igazolást kaptak, ezt pedig útközben vagy a Szentföldön bármely templomos rendházban pénzzé tehették, így a rendházak egyfajta korabeli bankfiókként vagy ATM-ként is üzemeltek. Ugyanakkor ha a templomosokról van szó, többnyire nem a bankrendszer, hanem a szabadkőművesek és a Szent Grál jut az ember eszébe.
Pedig volt egy sokkal nagyobb és hasznosabb titkuk, amire az elmúlt évtizedek kutatása alapján derült fény: hogy miért éltek olyan sokáig.
A templomosok utolsó nagymestere 70 éves volt, amikor máglyán elégették, az ugyanebben az évben kivégzett Geoffroi de Charny, a rend normandiai vezetője pedig 63 éves lehetett, és ez az élemedett kor a rendben nem volt ritka. A források szerint egy templomos lovag negyven évvel élt tovább, mint az akkori átlag. Négy olasz orvos ment utána, hogy kiderítse, mi a magyarázata a korabeli longevitynek, és kiderült, hogy legnagyobbrészt a lovagok étrendjének, a higiéniának és a mozgásnak volt köszönhető, na meg annak, hogy válogatott férfiakról beszélünk.
Az utóbbi kitétel szerepel a lovagrend regulájában is, ahogy erre Piers Paul Read brit történész is felhívta a figyelmet. „A belépni szándékozó lovagtól elvárták, hogy még mielőtt csatlakozna a rendhez, jártasságra tegyen szert a lovas küzdelemben. A harci páncélzat és felszerelés súlyát tekintve (összesen 30-40 kilogramm) ezek az emberek nyilván mérhetetlenül erősek voltak” – írja A templomosok című könyvében. Rengeteget gyakoroltak fegyverrel, lovagoltak és persze adott esetben harcoltak, ha a helyzet úgy kívánta. Érdekesség, hogy tiltott volt számukra a legfőbb harcra felkészítő sport, a vadászat, egyedül oroszlánt ejthettek el, ami a Közel-Keleten régen valóban előfordulhatott – emlékezzünk csak Szent Jeromos legendájára.
A középkorban az étrend gazdag volt zsírban és kalóriában, a társadalom felső rétegébe tartozók sok húst fogyasztottak, és a köszvény az egyik leggyakoribb betegség volt. Az elhízás a gazdagság és a fényűzés szimbóluma volt, amihez már akkor is társulhatott cukorbetegség, valamint kardiovaszkuláris rendellenességek is.
Ezzel szemben a templomosok egészen más irányt követtek. Az egyebek mellett az étkezésüket is szabályzó regulájukat a XII. század elején Clairvaux-i Bernát francia apát állította össze Szent Benedek és Szent Ágoston írásait véve alapul, de sok szabálya már a templomos rend idején született, és a már említett troyes-i zsinaton lépett érvénybe.
Ahogy Read írta, a szerzetesekhez hasonlóan a lovagoknak csendben kellett étkezniük, és közben valaki a Bibliából olvasott fel. Mivel „tudnivaló, hogy a gyakori húsevés a test terhes romlásához vezet”, így az csak hetente háromszor volt engedélyezett. Vasárnaponként a lovagok és a káplánok két tál ételt kaptak, míg a fegyverhordozók és a sergentek „elégedjenek meg egy tál étellel, és ezért adjanak hálát”. Hétfőnként, szerdánként és szombatonként a testvérek két vagy három tál zöldségételt és kenyeret ehettek. Péntekenként böjtölniük kellett, a Mindenszentektől húsvétig tartó időszakban pedig napi egyszeri nagyböjti ételt vehettek magukhoz – a betegeket azonban felmentették a böjtölés alól. A templomosok élelmének tizede és az összes maradék a szegényeknek jutott.
A templomosok étkezését vizsgáló olasz orvosok egyike, Francesco Franceschi, a római Gemelli klinika sürgősségi osztályának igazgatója azt írta a témában publikált tanulmányában, hogy a rend tagjai a mediterrán étrend előfutárához tartottak magukat.
„Kevés húst ettek, sok hüvelyest (hetente háromszor) – amiket ma már nagyon kevesen fogyasztanak, pedig ezek erős probiotikumok –, az ivóvízhez narancslevet öntöttek. A borhoz (amit módjával fogyasztottak) aloevera-pépet adtak, egy antiszeptikus és gombaölő hatású növényt, amely nagyon hasznos a forró sivatagi éghajlatú országokban” – sorolta. Utóbbinak nevet is adtak a korszakban, „Jeruzsálem elixírjeként” emlegették, és gyógyhatású készítményként is használták, a feljegyzések szerint elősegítette a sebesülésekből való felépülést is.
Húspótléknak gyakran halat ettek, illetve a tenger gyümölcseit fogyasztották, ami tele van omega3-zsírsavakkal és antioxidánsokkal is. Emellett jelen voltak az étrendjükben a sajtok, a friss gyümölcsök (pl. füge, mandula, gránátalma) és az olívaolaj is. „Ez az étrend pozitív hatással van a bélflórára, és jóval egészségesebb, mint amit a középkorban fogyasztottak. Sok természetes probiotikumforrást tartalmaz, amely pozitív és védő hatással van a gyomor- és a bélrendszeri mikrobiomra” – értékelte a megismert adatokat Franceschi.
A pénteki böjt idején sem tojást, sem tejet, sem más állati eredetű terméket nem fogyaszthattak, helyette viszont sózott halat és mandulatejből készült tejtermék- és tojásutánzatokat vettek magukhoz, ami szinte megelőlegezte a mai vegán étkezési kultúrát.
Arra is figyeltek egy különleges szabállyal, hogy ne zabáljanak mértéktelenül. A lovagok párokban ettek, és arra biztatták őket, „vizsgálják meg közelebbről a másikat”, és bizonyosodjanak meg róla, hogy egyikük sem eszik többet a másiknál.
Az étkezésen és a mozgáson kívül ott volt még a higiénia: kötelező volt a kézmosás evés és ima előtt, ami már-már muszlim hatásokra enged következtetni. Mint ahogy az is, hogy a templomos orvosok voltak a legnagyobb tudásúak a keresztény világon, mivel sokat tanultak arab kollégáiktól. A tisztálkodást meg is magyarázták: a fertőzések elkerülése végett vezették be ezt a szabályt. Mindezt egy olyan korban, amikor még senki sem tudott semmit a baktériumokról és vírusokról.
