
89 esztendős korában elhunyt a magyar F1-es újságírás meghatározó, ikonikus alakja, Dávid Sándor.
A Telex szerint fizikai erőszak érte két újságírójukat egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével zajló csákberényi rendezvényen. A lap állítása szerint Vécsei László polgármester...
Mint írtam korábban, a Derkovits utca sarkán egyszer csak minden villogni kezdett a hét közepe táján úgy este tíz óra tájban. Megjelentek a...
Anélkül, hogy a kockahas generátort reklámoznám, kimondom csodálatos találmány. Sokáig mázlim volt, a negyedik ikszig zörögtek a csontjaim. Azt ettem amihez kedvem volt...
Nemzetközi tanulmányok szerint lényegesen kisebb a prosztatarák következtében bekövetkező halálozás azon férfiak körében, akik a diagnózis után is rendszeresen – legalább hetente három...
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a korábban egy kerületi bíróságon elnökhelyettesként,...
A 2017-es évben esedékes bértárgyalások során korábban sosem tapasztalt módon fogott össze a Tesco áruházakban működő két szakszervezet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete...
Mi az, ami legelőször a felnőttek eszébe jut az őszről? A gyönyörű színekben pompázó parkok és erdők? Egy lelket melengető tea a kandalló...
Július 24-28. között a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása megújul, ezért bizonyos értékesítési és ügyintézési folyamatokban átmeneti ideig technikai átállás...
A Magyarországon a környező országokhoz képest is kiemelkedően jójárványügyi helyzet sokakban indokolatlan biztonságérzetet kelt.Csökken a lakosság kezdetben példás szabálykövetése, sokanfeleslegesnek tartják a korlátozások...
Szabó Stein Imre író és kulturális producer az Indexen megjelent véleménycikkében reagált arra, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen kritizálta...
A Media1 értesülése szerint Substack-oldalt indított Papdi-Pécskői Viktor, régi nicknevén Razzia Cattani (RC), az egyik legrégebbi magyar online újságíró, aki nemrég távozott az...
A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok kirúgása miatt tiltakoznak. ...
A Váci utca legemblematikusabb helye az Anna presszó. Valamikor az átkosban ez volt a csúcs. ha csak arra jártam oda betértem. Ott olyan...
Az Északban olvastam, hol is máshol. Egy kedves kolléganőm írta, hogy egy család szívesen leszedi a gyümölcsöt, s hasznosítja, lekvárként, befőttnek vagy lefagyasztja....
Immár kétszer voltam szavazatszámláló. Most is jelentkeztem, de még válaszra sem méltattak. Sajnálom, hiszen híszem mindez nem más mint a történelem alulnélzetből. Szokás...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályán hematoonkológiai-, immunológiai-, neurológiai és csontvelő-transzplantációs részleg...
A lapszám tartalmából: Immunterápia fő jellemzői Onkorehabilitáció: nemcsak túlélni, hanem élni – komplex segítségnyújtás az onkológiai kezeléseken túl Daganatos fájdalomcsillapítás: lehet és kell...
A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány „A koronavírus miatti új munkarend bevezetéséről a köznevelési és szakképzési intézményekben” című 1102/2020 számú...
Magyarország Kormánya és Belügyminisztériuma 2014 őszén jelentette be: 200 millió forintos, rendkívüli támogatást nyújt az Országos Polgárőr Szövetségnek /OPSZ/. Ezt az összeget...
Mozgalmas volt a hét eleje. A hirtelen jött – mikor is jönne ha nem mostanában – rám ijesztett. Szaladtam is a család autóin...

