
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azoknak, akik kiálltak mellette, amikor az Orbán-rezsim őt megpróbálta lejáratni.
A video-megfigyelő rendszer fő előnye, hogy távolról nyomon követhetőek az események a védeni kívánt területen, illetve egy nem várt esemény bekövetkeztekor visszanézhetőek a...
Ugyan egyre szélesebb a magyar betegek számára is elérhető terápiás paletta, ám az életkilátásokat alapvetően továbbra is az határozza meg, hogy időben felismerik-e...
– Több százezren élünk ma Magyarországon, akik már szembenéztünk a rákkal. Ha most, a februári rákellenes világnap apropóján mindannyian csak néhány embert rábírunk...
Egyszer csak hirtelen lezárták a Miskolci Kazinczy utca elejét. Elterelték a buszokat és a kocsikat majd megjelent egy létrás tűzoltókocsi. Mivel lángokat, füstöt...
Az első pénteki negyeddöntőben 1-1-es döntetlent követően a tizenegyespárbajban 4-2-re jobbnak bizonyult a brazil csapatnál. ...
Ha esik a hó, ha nem, ha jön a Mikulás, ha nem, a többség leghamarabb csak karácsony előtt 1-2 héttel kezdi a lakás...
Ha a mítoszok keverednek a valósággal, mindig beindulnak a találgatások. Még Indiana Jones kalandjaiban is megjelenik a frigyláda, a kincsvadász professzor pedig mindent...
– Egy masszírozás alkalmával kérdezett rá a masszőr, mikor voltam utoljára mammográfián. Ugyan a lányom esete nyomán tudom mennyire fontosak a szűrővizsgálatok, én...
A lehető legrosszabb befektetés a menyasszonyi ruha. Mégis viszik mint a kubai nádcukrot. Ha minden a terv szerint alakul, akkor csak egyszer használatos....
Kihagyhatatlan vétel. Ha gáztűzhelyre van szüksége most azonnal viheti. Hibája egy kapcsológombja hiányzik. E miatt árkedvezményes áru. ...
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, november 21-29 között, az Ökológiai Intézet Alapítvány partnereivel 13 akciót szervez. A csomagolási, az ételhulladékok csökkentésétől kezdve a reklámújságok...
Küzdök mint malac a jégen. Hadban állok az igazságszolgáltatással. Pikkelnek rám.Nem kicsit, nagyon diszkriminálnak. Ebben a feszült zavaros helyzetben meg is tehetik. Ime...
Szeptember 11-én érkezik a Bróker Marcsi című új, saját gyártású fikciós sorozat az RTL+ Premiumra. ...
A világhírű orgona-virtuóz énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestrával immár rendszeresnek mondható, hiszen tavaly két közös koncerttel is megörvendeztették a budapesti...
Az összes kültéri és beltéri medencével várjuk Önöket június 20-tól augusztus 22-ig minden szombat este egy kellemes és frissítő éjszakai fürdőzésre. Időpont: 20:00...
A rák a második vezető halálozási ok világszerte, és számos daganatos betegségben kulcsszerepet játszanak a kockázati tényezők. Bár a daganatos betegségek kialakulásának pontos...
Rostás László főépítész 2018. júliusában távozott pozíciójából, ezt követően erre a posztra öt alkalommal írt ki pályázatot a...
Az energiatanúsítvány mellett a gumiabroncsok oldalán található DOT jelölés ad fontos információt. A Szövetség a tavaszi abroncscsere kapcsán fontosnak tartja ismét tisztázni a...
Ötödikben – a Kossuth utcai általános iskolában – osztályelső lettem fizikából. Vágtam kentem a törvényeket. Bevallom – oda és vissza voltam az új...
Az Állami Számvevőszék tegnap a média előtt nyilvánosságra hozott jelentése szerint a zsidó állam nincs felkészülve mintegy 2 millió betegre kiterjedő súlyos világjárvány...
No Image

