
Több sajtóorgánum is úgy tudja, hogy elbocsátások kezdődtek a Fidesz-kormányhoz közeli propagandaközpontokban.
Budapest, 2020. november 10. – Rangos szakmai elismeréseket adtak át múlt hét csütörtökön az Európai Kereskedelem Napja alkalmából, amelynek...
Az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalist / EFJ)szerint a magyar médiapiac súlyosan torzult a kormányközeli felvásárlások és politikai nyomás miatt. A...
Szabadítsanak meg a képen látható bútoroktól. Alkalmi árak, az eladott nyaralóból megmaradt német minőségű szekrények és heverők. A konyhaasztal fehér és hat gyönyörű...
A hagyományt folytatva egy vidéki településen, ezúttal Mezőkövesden, a matyóvárossal közösen tartotta az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi közgyűlését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
A 2013-ban 324 milliárd forintos éves bruttó forgalmat elérő áruházlánc idei célja, hogy a szolnoki töltőállomás júniusi nyitását követően újabb 5 benzinkutat nyisson...
A nyirokrendszerből kiinduló daganatos betegekre való figyelemfelhívás jegyében szervez kerékpáros felvonulást a Magyar Rákellenes Liga. A limfóma elleni küzdelem színe a zöld, ezért...
A következő cikk mélységesen emlékeztet a legendás postabank indulására ….. szerző Kovács Gábor 2020.12.08. 11:27 Még csak tesztjelleggel, de már működnek az első egyesített...
Putyin akasztós viccel gúnyolódott az Amerika-csicska EU-vezetésen Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami televízióban, főműsoridőben tett gúnyos megjegyzéseket az Európai Unió vezetőire. Véleménye...
mottó: „Klímabarát közlekedés mindenkiért” Miskolc Város Önkormányzata huszadik alkalommal csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek célja a figyelem felhívása a közlekedés okozta környezeti,...
A városkában (bocsánat, az itteni mértékek szerint ez csak egy falu), ahol megtelepedtem, bűbájos emberek élnek. Pont a település közepén van egy tó...
Csaknem 15 millió fájlt, összesen 8,5 terabájtnyi adatot szerzett meg és tett közzé egy zsarolásra specializált kiberbűnözői csoport a Fidesz-közeli médiaholding, a Mediaworks...
Kedves Horváth Rozi, Rozika, nem azért a pár forintért cirkuszolok, de ha nem protestálok megesik, hogy elterjed az Önök által kifundált módszer. Vettem...
2025. 10. 31., p – 11:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Elhunyt kollégáikra emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrök Halottak napja alkalmából. Mindenszentek és halottak napjához...
Idén decemberben tizedik alkalommal rendezi meg a Miskolc-Mályi Vitorlás Sport Club az év egyik legörömtelibb hangulatú vitorlás versenyét. A legelső Mikulás Kupa...
Több mint másfélszer hosszabb lett a Mérleg Rónai Egonnal című podcast, amikor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a vendég, mint amikor Magyar...
Minden hétvégén sokan kerülnek kórházba túladagolás miatt, van, akinek az életét sajnos már nem tudják megmenteni… Hány fiatalnak kell még meghalnia, hogy a...
„Az ellenzék impotens, a nyertes remélem nem!” – írta Facebookon az egykori pornószínésznő abban a posztjában, amiben kihirdette szavazóversenyének győztesét. Hát ez is...
71 éves volt. ...
Török Éva dietetikus Számos kérdés napirendre kerül a daganatos betegség és a táplálkozás összefüggésében az ingyenes betegnapon, ahová egyesületi tagságtól függetlenül, regisztráció nélkül...

