A/ujkelet.live

Trump dühöng az iráni hírek miatt

A lényeg: Donald Trump amerikai elnök keményen kritizálta Iránt a Truth Social platformján, miután az iráni állami média olyan részleteket közölt egy készülő kétoldalú megállapodásról, amelyek szerinte köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

  • Trump reakciója: Az elnök „álhírnek” minősítette a Teherán által terjesztett feltételeket, és kijelentette, hogy azoknak „SEMMI közük a már írásban elfogadott pontokhoz”. Az iráni vezetést „szánalmasnak” és „becstelennek” nevezte, akikkel szemben nem létezik jóhiszeműség.
  • A vörös vonal: Trump emellett „TELJESEN ELFOGADHATATLANNAK” nevezte azt az iráni dróntámadást, amelyet a Hormuzi-szorost elhagyó indiai hajók ellen követtek el. „Jobb lesz, ha összekapják magukat, és GYORSAN!” – figyelmeztetett az elnök.

Az iráni verzió: Teherán állami médiája szerint a megállapodás értelmében Irán megtarthatná az urándúsítás jogát, és ellenőrzést gyakorolhatna a Hormuzi-szoros felett.

A Fehér Ház álláspontja: Egy kormányzati tisztviselő a Fox News csatornának pénteken megerősítette, hogy valójában egy „teljesítményalapú megállapodásról” van szó, amely kemény feltételeket szab Teheránnak:

  1. Irán nukleáris programját felszámolják, a nukleáris anyagokat megsemmisítik és elszállítják.
  2. A Hormuzi-szorost újra megnyitják.
  3. Irán felhagy a terrorcsoportok finanszírozásával.
  4. A záradék: Teherán egyetlen befagyasztott eszközét sem szabadítják fel addig, amíg a rezsim nem teljesíti a kötelezettségeit.

Az izraeli narratíva: Binjámin Netanjahu miniszterelnök igyekszik sikerként beállítani a formálódó egyezményt, vagy legalábbis tompítani a politikai bírálatokat, mivel a megállapodás a legtöbb izraeli aggályt nem kezeli.

  • A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Netanjahu megfogadta: „Amíg én vagyok Izrael miniszterelnöke, Iránnak nem lesz atomfegyvere.”
  • Hozzátette, hogy ebben a kérdésben teljes az egyetértés közte és Trump elnök között, és emlékeztetett, hogy több mint három évtizede vezeti az Irán elleni nemzetközi küzdelmet.

A Hezbollah bízik Iránban, az izraeli hadsereg fokozza a csapásokat

A helyzet: Miközben Washington és Teherán között közelednek az álláspontok, a Hezbollah terrorszervezet bízik abban, hogy a Teherán által kötött alkunak Libanon is része lesz. Közben a terepen az izraeli hadsereg kemény csapásokkal válaszol a tűzszünet megsértésére.

  • A Hezbollah bizalma: Haszan Fadlallah, a Hezbollah politikusa a terrorcsoport Al-Manar TV-jében sugárzott beszédében kijelentette: teljes a bizalmuk az Iszlám Köztársaságban, és biztosak benne, hogy Irán ragaszkodni fog a libanoni kérdés rendezéséhez bármilyen megállapodás részeként.

Katonai fejlemények:

  • Kilövőállásokat semmisítettek meg: Az Izraeli Légierő megsemmisített öt olyan Hezbollah rakétakilövőt Dél-Libanonban, amelyeket az izraeli csapatok ellen használtak, valamint csapást mért a szervezet egyik parancsnoki központjára is.
  • Evakuálási parancs: Az Izraeli Védelmi Erők pénteken három dél-libanoni falu lakóit szólította fel, hogy húzódjanak a Zaharani-folyótól északra, mert a Hezbollah jelenléte miatt az életük veszélyben van.

Célzott csapások Gázában

Mi történt? Az izraeli hadsereg intenzív műveleteket hajtott végre a Gázai övezet középső részén, közvetlen veszélyeket elhárítva.

  • Fegyverraktárak felszámolása: Az éjszaka folyamán a Hamász terrorszervezet három fegyverraktárára mértek csapást. A helyszíneken rakétakilövőket, aknavetőket, RPG-ket, robbanóeszközöket és lőfegyvereket tároltak.
  • Terrorparancsnokok likvidálása: Egy csütörtöki precíziós légicsapásban a palesztin terrorcsoportok három olyan vezetőjét ölték meg, akik támadásokat terveztek előmozdítani az izraeli erők ellen.
  • A névsor: Életét vesztette Kasszlam Szaleh és Szami Abu Dalal, a Palesztin Iszlám Dzsihád két szakaszparancsnoka, valamint Ubaj Farwana, a Hamász egyik századparancsnok-helyettese.

Leállíthatják a haredi katonaszökevények letartóztatását

A színfalak mögött: Az izraeli rendőrség felsővezetése a közelmúltban azt az üzenetet továbbította a ultraortodox (haredi) közösség képviselőinek, hogy Dani Levy országos rendőrfőkapitány várhatóan elrendeli a haredi katonaszökevények aktív, kezdeményező jellegű letartóztatásának leállítását, jelentette a 13-as csatorna.

  • A régi-új módszer: A tervek szerint a rendőrség visszatérne a korábbi gyakorlathoz: ha egy rendőr katonaszökevény haredivel találkozik, mindössze egy beidézést ad át neki, ahelyett, hogy átadná a katonai rendőrségnek.
  • Békéltető tárgyalás: Hétfőn a Nemzeti Rendőrképző Akadémián a rendőrség csúcsvezetése – a rendőrfőkapitány-helyettes, a műveleti és nyomozati osztályok helyettesei, valamint a rendőrségi főrabbi – egyeztet a haredi vezetőkkel. A cél a kedélyek lecsillapítása és a rendőrség elleni haredi bojkott megtörése.
  • A jogi bökkenő: Kérdéses, hogy lesz-e ebből hivatalos bejelentés, mivel a Legfelsőbb Bíróság és a főügyész is egyértelművé tette: a rendőrség köteles részt venni a haredi szökevények elfogásában.

Egy bizarr eset Asdodban: A napokban a rendőrség őrizetbe vett egy szekuláris (világi) katonaszökevényt Asdodban. A fiatalember riasztotta az ultraortodox segélyhívót, aminek hatására hatalmas haredi tömeg sereglett a helyszínre, hogy megakadályozza a letartóztatást. A rendőrség a demonstráció miatt végül elengedte a férfit – és csak ezután derült ki, hogy az illető nem is vallásos.


Rendeletellenes rendőri fellépés a tel-avivi Pride-on

A konfliktus: A rendőrség pénteken meggátolta, hogy egy nő „FCK BNGVR” (Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert kritizáló) feliratú felsőben lépjen be a tel-avivi Pride felvonulásra. A rendőrök a nőt még azután sem engedték be, hogy levette a felsőt.

  • A politikai tartalom cenzúrája: A Haaretz által látott felvételek szerint a rendőrök ellenőrzőpontokon vizsgálták át a felvonulók transzparenseit, és a politikai hátterű tartalmazó táblákat elkobozták a belépés feltételeként – a tüntetők tiltakozása ellenére.
  • A rendőrség védekezése: A hatóságok először azt közölték, hogy a döntés felülvizsgálat alatt áll, majd később „egyszeri incidensnek” nevezték az esetet, hangsúlyozva, hogy a menetben bármilyen tartalom szabadon megjeleníthető.
  • Ellentmondó ígéretek: Egy LMBTQ+ civil szervezet vezetője a Haaretznek elmondta: A rendőrfőkapitány a felkészülési gyűlésen még azt ígérte, a rendőrség dolga a védelem, nem a tartalom ellenőrzése. Levy a 2025-ös jeruzsálemi Pride-on történt hasonló incidenst a terepen lévő tisztek „rossz ítélőképességének” tulajdonította.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Trump dühös, a Hezbollah reménye és a haredi dezertőrök ügye first appeared on Új Kelet Live.