Avi/ujkelet.live
Tel Talpiot felszámolása
A biztonsági erők ma reggel lerombolták a szamáriai Quszra falu szélén felállított Tel Talpiot illegális zsidó előőrsöt.
- A kontextus: Ez volt a 12. alkalom, hogy a hatóságok felszámolták a helyszínt, miután a telepesek újra és újra visszatértek. A terület mindössze 150 méterre található azoktól a palesztin házaktól, amelyeket az elmúlt napokban erőszakos zavargók ostromoltak.
- Az éjszakai akció: Az Izraeli Védelmi Erők és a határrendészet az éjszaka folyamán lefoglalták a zavargók által a helyszínre vitt felszerelést és bútorokat.
- Miért most? A Tel falu közelében történt halálos kimenetelű terrortámadás óta eltelt három hétben a hadsereg tartózkodott az előőrs kiürítésétől – egészen a mai napig.
- Erősítés a helyszínen: A Quszrában történt zavargások miatt a Golani-dandár 51. zászlóaljának harcosait – akik épp befejezték a harci és kiképzési szakaszt, és pihenőre vonultak – az éjszaka folyamán riadóztatták és a Szamária-dandárhoz vezényelték erősítésnek.
- A helyszín: Quszra illetve a Dzsálud falu – ahol az éjszaka szintén lerombolt a hadsereg egy zsidó előőrsöt – a B-zóna területén fekszik, azaz a Palesztin Hatóság felel a polgári ügyekért, az izraeli hadsereg pedig a biztonságért.
Iszrael Ganz, a Jesa Tanács elnökének reagálása:
„A quszrai események súlyosak, és nem a mi utunkat képviselik. Nincs helye annak, hogy valaki magánakcióban hozzon létre egy dombot egy ház udvarán, még akkor sem, ha illegális házról vagy a terület elfoglalásának kísérletéről van szó. Semmilyen igazolás nincs a konfliktusban nem érintettek vagy a biztonsági erők elleni erőszakra.
Kétségtelen, hogy vannak, akik kihasználják ezeket az eseményeket a telepek elleni kampányra, de ez nem homályosíthatja el az egyszerű tényt: ami Quszrában történt, az helytelen és elfogadhatatlan számunkra.
Határozottan és felelősségteljesen, rendezett és helyes úton vezetjük és vezetjük továbbra is a telepeket Bunjáminban, Júdeában és Szamáriában. Ezzel párhuzamosan felszólítom Izrael kormányát, hogy törölje az Oslói megállapodásokat, és tegye lehetővé a legitim és rendezett zsidó betelepülést minden nyílt területen.”
Az amerikai nagykövet állásfoglalása (X): Mike Huckabee reggel határozottan visszautasította azokat a vádakat, miszerint az USA jeruzsálemi nagykövetsége tétlen lenne. Kijelentette, hogy a nagykövetség kérésére az izraeli hadsereg és a rendőrség kivonult az illegális akciót végző ,,izraeli terroristák” eltávolítására. Huckabee gyomorforgatónak és megbocsáthatatlannak nevezte a család megfélemlítését célzó bűncselekményt, hangsúlyozva, hogy a Fehér Ház folyamatos tájékoztatást kap az ügyben.
Rendkívüli rendelet és a visszavonása
A reggeli események után borítékolhatóan nemzetközi felháborodást és súlyos diplomáciai visszhangot kiváltó akcióba kezdett az Izraeli Védelmi Erők, majd visszalépett.
A bejelentés: A hadsereg tájékoztatta Quszra falu polgármesterét, hogy háromnapos (vasárnapig tartó) katonai műveletet indít a faluban.
- Házfoglalások védelmi célból: Biztonsági források megerősítették a katonai rádió információit, miszerint a művelet keretében a katonák palesztinokat lakoltatnak ki az otthonaikból, hogy azokat operatív pozíciókként, avagy a katonák elszállásolására használják a következő napokban.
- A háttér: Az izraeli katonák szerint a kilakoltatások célja a palesztin lakosok és a telepesek közötti súrlódások megelőzése, közölték a térségben tartózkodó izraeli békeaktivisták. A hadsereg erői a környéken vannak, hogy megvédjék a falu lakóit.
- Megszegett ígéret: Az egyik kilakoltatott otthon pontosan az a palesztin ház, amelyet a zavargók az elmúlt napokban ostromoltak. A Szamária-dandár parancsnokának döntése értelmében a családot távozásra szólították fel – mindössze egy nappal azután, hogy a Központi Parancsnokság vezetője, Avi Bluth vezérőrnagy személyesen garantálta a család védelmét és ígérte meg, hogy nem kell elhagyniuk az otthonukat.
„A hadsereg már kivezetett minket a házból, és a szomszédainkat is. Most a hadsereg katonái ülnek a házamban.” – nyilatkozta a katonai rádiónak a család feje.
Nemzetközi kontextus: Quszra polgármestere szerint összesen 16 palesztin ház kiürítése várható. Ez a rendkívül szokatlan lépés komoly nemzetközi bírálatok kereszttüzében zajlik – beleértve az amerikai kormányt is –, amely az elmúlt napokban élesen bírálta a hadsereg tehetetlenségét a palesztin lakosság védelmében.
Meghátrálás: Az Izraeli Védelmi Erők később visszavonta a falu ostromlott házainak evakuálásáról szóló döntését. Bluth vezérőrnagy elrendelte, hogy az erők csak lakatlan házakba mehetnek be, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.
Rekordszámú kiürítés és pénzügyi szankciók a telepesek ellen
A katonai rádió reggeli műsorának beszámolója szerint az izraeli hatóságok új stratégiával lépnek fel az illegális építkezésekkel szemben.
- Rekordszámú akció: 2026 első felében összesen 151 illegális zsidó előőrsöt számoltak fel – ez átlagosan szinte napi egy kiürítést jelent.
- Örvényben a források: Sok esetben ugyanazokat a helyszíneket kell újra és újra felszámolni, mivel a telepesek folyamatosan visszatérnek. Ez a rekordmennyiségű akció jelentős erőt és erőforrásokat szív el a hadseregtől és a határrendészettől.
- Polgári peres eljárások (A pénztárcára mennek): A hadsereg és az Ügyészség egy új jogi eszközt véglegesít: polgári pereket indítanak az előőrösök tulajdonosai ellen, hogy rájuk hárítsák a kiürítés költségeit.
- A költségek: Egy-egy per összege a több tízezer sékeltől akár a 100 000 sékelt (kb 10,5 millió Ft) is meghaladhatja, amely magában foglalja a markolók, teherautók, munkások és egyéb műveleti elemek díját.
- Hol tart a folyamat? Bár eddig csak 2 ilyen polgári keresetet nyújtottak be, az ügyészség jelenleg 15 újabb vádirat előkészítésén dolgozik, amelyeket a közeljövőben nyújtanak be. A védelmi szektor vezetői bízban bíznak abban, hogy a közvetlen anyagi kár hatékony elrettentő erőt jelent majd.
The post A hadsereg visszalépett: Nem üríti ki az ostromlott palesztin otthonokat Quszrában first appeared on Új Kelet Live.
Forrás: ujkelet.live











































Tokaj












