2026. november 5., csütörtök · Miskolc & Borsod Kapcsolat
XIV. évfolyam
2026 / 45. lapszám
Ára: ingyenes
Alapítva 2013
Háztáji hír és szórakoztató portál
Hirdetés
Újkelet

Trump veresége után Vance alelnök kilép a háttérből és  változásokat követel Izraelt is beleértve

Trump veresége után Vance alelnök kilép a háttérből és  változásokat követel Izraelt is beleértve

ujkeletlive

Donald Trump elnök második hivatalának kezdete óta nem tudta megindokolni, hogy miért követi vakon Binjámin Netanjahu miniszterelnök útmutatásait, és azt sem, hogy február 28-án miért robbantott ki közösen Izraellel egy olyan iráni háborút, amit máig nem tudott lezárni miközben az országot magas megélhetési költségekbe, és eddiginél közel 50 milliárd dolláros hadikiadásba sodorta.

A Hormuzi-szoros kettős blokádja és a konfliktus szaúdi-jemeni hútik eszkalálódásával tizedik hónapja fokozódó globális válságot idézett elő. A háború kiterjedését az elnök kisebb konfliktusként alulértékelve, hónapok óta küszöbön álló befejezését ígérte szavazóinak, miután az olaj ára úgy „fog zuhanni mint a kő.” Másrészt, két végén égetve a gyertyát közvetlenül a választások után mindent elsöprő iráni csapásokra utalgatott, ilymódon biztosítva a „munka” befejezését.

Trump azonban nem figyelt az amerikai társadalom aggasztó jeleire, és figyelmen kívül hagyta a választások előtt a háborúk lezárására, és újabbak elkerülésére, illetve kizárólag az amerikaiak javát szolgáló általános jólét megteremtésére irányuló ígéreteit. Az összevissza cikázó átláthatatlan tarifák bevezetése és a velük való fenyegetőzés, a munkanélküliséget meg nem oldó ICE migránspolitika mellett az utolsó csepp a pohárban az iráni háború okozta mély elégedetlenség, a keddi félidős választásokon végül olyan Demokrata győzelemhez vezetett, melyet a Watergate botrány óta nem szenvedtek el a republikánusok.

Az elnök ugyan elismerte a vereséget, és annak iráni háborús vonatkozását, saját felelősségét azonban hárította, mondván, ha saját neve szerepelt volna a szavazócédulán, akkor az eredmény más lett volna. Jóllehet konkrétan nem saját nevére lehetett szavazni, az amerikai félidős választások azonban mindig is a két éve hivatalába lépett elnök bizalmi fokmérője volt, amin Trump ezúttal egyértelműen elbukott.

Ráadásul, a Demokratákon kívül, a katarzist kiváró Irán a másik nagy győztese az eseményeknek, míg az elnök korábbi jóslata, miszerint az olaj ára a választások után zuhanni fog, végül beigazolódott, bár egészen más okokból kifolyólag, mint amire számított.

A földrengésszintű demokrata hatalomátvétel mögött az amerikaiak üzemanyag, illetve az élelmiszerbolti árak csökkenésére vonatkozó követelése állt, amit JD Vance alelnök közösségi médiában közzétett bejegyzésében elismert. A két év múlva esedékes elnökválasztások esélyes jelöltje, Vance idézte a közvélemény kutatások alapján egyértelmű üzeneteket, amelyeket figyelmen kívül hagytak, mint „az iráni háború befejezése; a megélhetési költségeire és az inflációra való összpontosítás; amerika elsőbbségének előtérbe helyezése; Izraelhez fűződő kapcsolatunk megváltoztatása.”

A Trumpot folyamatosan nyomás alatt tartó Netanjahu, és politikájával szemben nem titkoltan kritikát megfogalmazó Vance, kiértékelve a kudarcot hangsúlyozta annak kiváltó okát, és végül az USA Izraellel szembeni kapcsolatának átgondolására szólított fel, egyértelműen nem támogatva a helyi választásokon szintén sarokba szorított izraeli miniszterelnök háború újraindítására irányuló próbálkozásait.

„Azért veszítettünk, mert háború van. Maga az elnök is ezt mondta tegnap este. Ha valaki azzal akar érvelni, hogy megérte, hogy megérte elveszíteni a szenátusi többséget a következő hat évre, akkor tegye meg. De mindenki tudja, miért veszítettünk. És minden őszinte beszélgetésnek arról, hogyan tovább, ezzel kell kezdődnie,” – írta Vance X-en.

Az alelnök bejegyzését Trump fia, Donald Jr. is megosztotta, azzal a megjegyzéssel, hogy „ennek minden szava 100%-ban, 100%-ban, 100%-ban igaz.”

A vereség okát ugyan elismerte, Trump azonban nem visszakozott döntéseit illetően, és azt állította, hogy „tudtam, hogy a háború hatással lesz [a választásokra]. Semmit sem csináltam volna másképp.”

Továbbá, kizárta Pete Hegseth hadiminiszter menesztését, mert „jó munkát végez,” ami a háború befejezésére irányuló kijelentéseit illeti, tagadta, miszerint azt ígérte, hogy a választások után fog megtörténni, mondván – „akkor ér véget, amikor én akarom. De ezt megfelelően kell végrehajtani.”

A félidős választások súlyos veresége után, az elnök korántsem rendelkezik olyan mértékű mozgásszabadsággal, mint előtte. Különös tekintettel az iráni háborúra Vance kijelentései jelzik, hogy az elnök vetójoga ellenére republikánus pártja valószínűleg önmérsékletet vár el, ami a háború újraindítását jelenti.

Eközben, Izraelben

Netanjahu az elmúlt években szembefordult az amerikai kétpárti támogatású diplomáciai törekvésekkel, és Trump védelme alatt kizárólag a Republikánus párti érdekeket, és az iráni háború nyomását helyezte előtérbe.

Az Izraellel kapcsolatos amerikai társadalmi megítélés változása nem újdonság, Vance szavai a kijózanító valóságot hangsúlyozzák. Ráadásul, pontosan a választások éjszakáján Trump kijelentette, hogy Netanjahu kérésére januártól közösen felmondják az USA évi mintegy 4 milliárd dolláros katonai támogatását, mely váratlan bejelentés sokkolta az izraeli védelmi vezetést.

A belpolitikai válsággal és bonyodalmas kormányalakítással szembesülő zsidó államra vetülő diplomáciai kihívások tudatában, Jichák Herzog elnök a kétpárti támogatást előtérbe helyező közleményében, hangsúlyozta – „éppen most hallottam Vance alelnök megjegyzéseit. Tisztelettel viseltetem Trump elnök, Vance alelnök és a Demokrata Párt iránt is. Izrael mindig is minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy mindkét amerikai párttal pártatlan, kiegyensúlyozott kapcsolatot ápoljon.”

Visszatérve, az iráni háborúra Trump előtt az eddiginél több, vagy hatásosabb lehetőség nem áll rendelkezésre, azaz vagy újraindítja a csapásokat, amit saját pártja sem támogat, vagy folytatja a tárgyalásokat, melyek saját elmondása szerint nem a saját elvárásai szerint alakulnak, vagy megmarad a végtelennek tűnő pénzügyi „fojtogatás” mellett. A három lehetőség közül kétséges, hogy bármelyik megoldaná a választók korábban említett követeléseit, az elnök azonban köztudottan nem szeret veszíteni, főleg nem zsinórban kétszer egymást követően.

A republikánusok következő elnökválasztási bukását is figyelmen kívül hagyva, és ilyen téren nem lévén veszítenivalója, elképzelhető, hogy Trump kihasználja, miszerint az amerikai hadsereg befejezte az előkészületeket az Irán elleni nagyszabású hadműveletek esetleges újraindítására, és parancsot ad a támadásra.

Iránban győzelemként könyvelték el Trump keddi vereségét, és bár nem zárkóznak el a katari közvetítők révén történő megállapodást illetően a háború lezárását tartva szem előtt, ugyanakkor világossá tették, hogy kellőképpen felkészültek Trump támadására.

Miniszterelnök-jelölt konzultációk 

Jichák Herzog elnök tegnap kapta meg a Választási Bizottság hivatalos eredményét megerősítő határozatát. A Noam Szolberg bíró vezette bizottság elutasította Binjámin Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei, illetve David Zini Sábák-főnők politikai támadását az „arab pártok választási csalásának gyanújára” hivatkozva, és megállapította, hogy a folyamatban lévő vizsgálatok tudatában, még ha azok be is igazolódnának, a választás tisztaságára és eredményeire nem lennének számottevő hatással.

A bizottság határozatának kézhezvétele után Herzog hivatalában megkezdődtek a pártokkénti konzultációk, miután az elnök meghozza döntését és bejelenti a következő miniszterelnök-jelöltet.

Az előző koalíció jobboldali blokkja: a Likud, a Vallásos Cionizmus, az Ocma Jehudit és az ultraortodox Sász Netanjahut jelöli miniszterelnöknek. Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora azonban megerősítette a korábbi híreket arra vonatkozóan, hogy nem fog támogatni egyetlen jelöltet sem, így Netanjahu egyelőre 46 támogató szavazatot kapott.

A Gadi Eizenkot vezette Változás-blokk minden tagja a volt vezérkari főnököt javasolja, amit kiegészít a Manszúr Abbász vezette Ra’am ajánlása, ilymódon 56-ra emelve Eizenkot támogatottságát.

A konzultációk ma folytatódnak a nagy pártok részvételével, közöttük a Likud [27], a Jásár [21] és az Egyesült Arab Lista [11] részvételével, ez utóbbi még nem hozott döntést, de hajlanak Eizenkot jelölésére.

Herzog a pártok ajánlásai alapján saját belátása szerint hozza meg a döntést, és nem kötelezően a legnagyobb párt vezetőjének vonatkozásában.

Megjegyzendő – a tegnapi meghallgatáson az elnök rendreutasította a Vallásos Cionizmus frakciót képviselőket arabellenes megjegyzéseik miatt. Emellett, a héber médiában tegnap megjelent egy szeptember 30-án kelt levél, amelyet Herzog a Júdea és Szamária Hadosztály főhadiszállásán tett látogatás után fogalmazott meg Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek, és más magas rangú tisztségviselőknek címezve.

Az elnök ilymódon hívta fel az érintettek figyelmét a vitatott területeken kialakult helyzet „rendkívül robbanásveszélyes és veszélyes” voltára,” és sajnálatát fejezte ki a telepesek erőszakos cselekményei miatt kialakult, folyamatos „erkölcsi szégyen” miatt.

„A hadsereg parancsnokai, a rendőrség tisztjei és a Sábák munkatársai aggasztó helyzetről számolnak be: korlátozottak a rendelkezésükre álló eszközök, és létszámhiánnyal küzdenek,” – írta, majd arra figyelmeztetett, hogy az izraeli, és az amerikai választások, valamint az olajbogyó-szüret időszaka „rendkívül robbanásveszélyes és veszélyes helyzetet teremt. A helyszínen bekövetkező súlyos eszkaláció súlyos és messzemenő következményekkel járhat: egyaránt veszélyeztetheti Izrael biztonságát és szuverén államként való működését, továbbá ronthatja az ország nemzetközi megítélését, hatással lehet a diaszpórában élő zsidó közösségekre, az izraeli gazdaságra és még sok más területre.”

The post Trump veresége után Vance alelnök kilép a háttérből és változásokat követel Izraelt is beleértve first appeared on Új Kelet Live.

Forrás: ujkelet.live

A vidék velünk van

Partner települések

Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.

Média- és üzleti partnerek
Heti TV
DVTK
Gasztrográf
BOKIK
Szabad hely