A Csatt elbocsátott műsorvezetője azt mondja, ő is csak most értesült az elbocsátásáról, de szerinte számítani lehetett rá, hogy ez bekövetkezik. Azt is mondta, szerinte az elbocsátásakor említett indok csak ürügy volt.
Tetszik tudni mi jutott eszembe erről a képről? Honnan is tudnák. Hát elmondom. Pontosan 1968 augusztusának elején a Balaton szántódi révcsárdában dolgoztam. Felszolgáltam,...
orsod-Abaúj-Zemplén megyével kíván a VABPro program keretében is együttműködést kialakítani Isztambul tartomány. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Ankarában írta alá dr. Mengyi Roland, a...
A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact center tagozata immár hagyományosan, negyedik alkalommal hirdette meg a Call Center Hangszépségversenyt, ahol idén a...
Mi az, hogy már egy hete nem kötöttem bele a Hősök téri lopott kavicsos parkolóba? Ez így már nem mehet tovább. Körülnéztem, s...
Amikor 1948-ban az ország megszületett, David ben Gurion azt mondta: „Az egész nép maga a hadsereg, az ország minden pontja harctér”.43 évvel később,...
Több szerző is távozott az Index véleményrovatától a közelmúltban. Egyikük, Péter Tamás a Media1-nek azt mondta: szerinte politikai okok állhatnak a háttérben, és...
A film készítője barátom Kerényi Laci, aki most lepett meg ezzel a ritka dokumentummal. Emlékezetem szerint ez volt az első sajtónapunk, amelyet már...
A rendezvény házigazdája a Van Holnap! Zsákos Alapítvány, a sztómával élő betegek érdekképviseletét és közösségszervezését felvállaló civil szervezet. Tervezett program: – Konyhasarok –...
Óriási kétségek gyötörnek. Vajon kinek lehet igaza. Annak aki a bankokat állami tulajdonban szeretné látni vagy annak aki mindet magánkézbe adná. Mondván a...
– Milyen vizet iszik? – Csapvizet. – És ha daganatos beteg lenne? – Akkor is csapvizet innék. Semmilyen vízről nem bizonyították be, hogy...
Ez a kép csak illúzió. A jövő nyugdíjasai nyomorognak majd. Ez borítékolható minden közgazdasági képzettség nélkül. A ma emberei csak a mának élnek....
Pont most amikor elengedtük egymást. Az Eni elindítja a kitermelést a Hammerfest-től 85 km-re fekvő Goliat mezőn, Norvégia partjaitól nem messze, a Barents-tenger...
Ezen a címképen nem akármit tetszenek látni. Egy személyhívó. Ez volt a mobiltelefon elődje, őse. Vállai Béla barátomtól vásároltam hajdanán. Volt egy központ,...
New York Post Világ 2020. szeptember 18. péntek, 19:47 Dr. Li-Meng Yan a hét elején egy internetes oldalon közölte a világgal: bizonyítékai vannak állításaira. Azóta...
Forrás: Arcanum.com 1944. április 3-án érte a második világháború első bombatámadása Budapestet. „Szép, napos, szélcsendes tavaszi reggel és délelőtt köszöntötte a főváros és...
Egy földszintes épület torzó a múltból a Miskolci Ady hídnál. Valamikor voltam a házban, a kis udvarban, a szegényes portán. A butikos világnak...
A család minden tagjának teljes körű szórakoztatást nyújtó, számos újdonságot – izgalmas műsorokat, kódolatlan csatornákat – tartalmazó tévés kínálatot állított össze a Telekom...

