
Közösségi médiás felületén erősítette meg az RTL Magyarország médiaipari portálunk korábbi információját, hogy Thuróczy Szabolcs is szerepelni fog a Heti Hetes című talkshow-ban.
Könnyen lehet, hogy 2023 elején 18 százalékhoz közeli emelésben részesülhetnek a nyugdíjasok. ...
Az újságírót mentő szállította kórházba, súlyos sérüléseket szenvedett. ...
Szeptember utolsó hétvégéjén, a Tállyán hagyományos Szent Vencel-napi borszentelés alkalmából szervez programokat, sportversenyeket, koncerteket, kiállításokat és vásárt a Tállyáért Egyesület. Szeptember 26-án, pénteken...
Nemzetközi tanulmányok szerint lényegesen kisebb a prosztatarák következtében bekövetkező halálozás azon férfiak körében, akik a diagnózis után is rendszeresen – legalább hetente három...
Tegnap este tudtam meg, hogy Pestre kell mennem. Egy időben értesültem a televízióból, hogy éppen ma egész napos nemzetközi sebesség ellenőrzés van. Mondák,...
Kávézni tudni kell. Igaz egy útszéli automatából is engedhetünk egy feketés löttyöt, de az nem az igazi. Valamikor a soha nem volt békebeli...
B. Papp L. (szerk.): 200 kérdés – 200 válasz: Veserák, Húgyhólyagrák, Prosztatarák, Hererák; CongressLine Kft., Budapest, 2017. B. Papp L. (szerk.): 200 kérdés...
Valamikor , a békeidőben visszatérő témám volt – a kofa nem hajlandó meglékelni a dinnyét. Sőt megtörtént, hogy dühében engem akart megkéselni. Később...
Úgy tűnik, Koltay András, az NMHH és a Médiatanács elnöke egyelőre nem akarja elhagyni posztját, hasonlóan a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Kúria és...
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) együttműködésében elkészült dokumentum rávilágít: a tudatos megelőzés alapja a személyes elköteleződés és a felelős...
A Magyarországon a környező országokhoz képest is kiemelkedően jójárványügyi helyzet sokakban indokolatlan biztonságérzetet kelt.Csökken a lakosság kezdetben példás szabálykövetése, sokanfeleslegesnek tartják a korlátozások...
A Csatt elbocsátott műsorvezetője azt mondja, ő is csak most értesült az elbocsátásáról, de szerinte számítani lehetett rá, hogy ez bekövetkezik. Azt is...
Újabb eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében eljárva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a héten. ...
§ Partnerségi együttműködésről szóló megállapodást írt alá Magyarország Kormánya és a Magyar Telekom § A Kormány és a piacvezető telekommunikációs vállalatcsoport hosszú...
Három egymástól független forrás, köztük a TV2 sajtóosztálya is megerősítette: a Media1 április 22-i cikke után vizsgálat indult az elbocsátott hírigazgató és köre...
A hírügynökség által ismertetett hivatalos jelentésben soha nem látott számok szerepelnek. ...
Tavasszal számos tévépremier lesz az Antenna Entertainment csatornáin. A VIASAT és AXN csatornákon új évadokkal tér vissza a Cobra Kai és az NCIS:...
Szevasz Pista! Mindig nagy élvezettel olvasom az írásaidat, így a mai számban is, az újságíró iskoláról. Ezek a dolgok (szerintem) elsősorban a mi...
A Kiss Ernő utca-Thököly Imre utcai híd csomópont-fejlesztési munkálatai miatt október 28-án, szombaton reggel 6:00 órától október 31-én, kedden 18:00 óráig...
Lampé Ágnes ezúttal a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában tűnt fel műsorvezetőként – igaz, csak egy alkalommal. Az ATV-től való 2023-as távozása óta...

