ujkelet.live

Trump szerint megvan az Irán-alku, Teherán szerint nincs „végleges döntés

Donald Trump elnök mondhatni önmagát is felülmúlta az elmúlt két napban cikázó, ellentmondásos bejelentései révén.

Az amerikai Apache helikopter lelövését követő megtorlócsapásokat követően két nappal korábban erőteljes támadásokat rendelt el a teheráni rezsim kulcsfontosságú létesítményei ellen. Az amerikai bombázások újraindítása, közvetlenül azt követően a libanoni-izraeli incidens után történt, ami az izraeli légierő bejrúti csapására válaszul Irán észak-izraeli támadásával, majd a felek közötti oda-vissza bombázásokkal folytatódott. A pillanatok alatt eszkalálódó tűzpárbaj tovább terjedését maga az elnök állította meg, a küszöbön álló teheráni alkura hivatkozva, majd rövid időn belül saját hadseregének adott parancsot a háborús eszkalálódással fenyegető támadásokra.

Egy nappal később újabb megtorlócsapásokat ígért, majd a bombázások megkezdése után ismét visszakozott, azt állítva, hogy közvetlenül beszélt iráni tisztviselőkkel, akik arra kérték, állítsa le az ország elleni támadásokat, hozzátéve azt is, miszerint Izrael nem vett részt a támadásokban.

Ehhez képest, tegnap ismételten azt állította, hogy erőteljesebb támadások következnek, miközben a stratégiai Kharg-sziget megszállását is kilátásba helyezte, bár elismerte, az amerikaiak nem rajonganának az ötletért, mivel inkább hazavárják a katonákat.

Az már nem okozott különösebb meglepetést, hogy ezt követően Trump elnök újfent a csütörtök hajnalra időzített iráni csapások leállítása mellett döntött, majd azzal lepte meg állítólag Binjámin Netanjahu miniszterelnököt is, miszerint a teheráni rezsim vezetése „jóváhagyta” azon megállapodás-tervezetet, amely meghosszabbítaná a tűzszünetet, feloldaná a Hormuzi-szoros blokádját, és kezdetét venné Irán nukleáris leszerelésének tárgyalása. 

,,Mivel az Iráni Iszlám Köztársasággal folytatott egyeztetések az iráni vezetés legfelsőbb szintjéig jutottak, és ott jóváhagyásra találtak, az Amerikai Egyesült Államok elnökeként töröltem az Irán ellen ma estére tervezett csapásokat és bombázásokat,” – jelentette be Trump szokásához híven Truth Social platformján, majd hozzátette, hogy az alku utolsó pontjait „mind koncepciójában, mind részleteiben jóváhagyta minden érintett fél,” beleértve az Egyesült Államokat, Izraelt, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Törökországot, Pakisztánt, Bahreint, Kuvaitot, Jordániát és Egyiptomot. Végül azzal zárta a bejegyzést, hogy a Hormuzi amerikai a blokád érvényben marad, „amíg ezt az ügyletet véglegesítik,” illetve ismeretlen hangsúlyozta, Irán belegyezett abba, hogy soha nem lesz atomfegyvere.

Az iráni Fars hírügynökség ugyan tagadja bármilyen egyezség létrejöttét, de azt elismerte, hogy „van rá esély.”

Eszmaeil Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője szintén azt állítja, hogy a megállapodást még nem véglegesítették, mondván – „a szöveg nagy részét már korábban véglegesítették, de az amerikaiak folyamatosan változtatták az álláspontjukat. Irán bebizonyította, hogy nem köt kompromisszumot azokban a kérdésekben, amelyeket vörös vonalként határozott meg,” – tette hozzá.

Trump korábban már többször állított hasonlóakat a megállapodás megkötését illetően, amit Teherán hűvösen elutasított, az Axiosnak nyilatkozó három, a tárgyalásokról tájékoztatott forrás szerint ezúttal azonban a kulcsfontosságú, vitatott pontok köre leszűkült az iráni tisztviselők, illetve a katari közvetítők szerdai egyeztetései során.

Trump szerint a szándéknyilatkozatot a hétvégén írhatják alá Európában, és az amerikai delegációt várhatóan Vance alelnök vezeti majd. „A dokumentumok már a legvégső formájukban vannak, úgyhogy meglátjuk” – mondta.

Mi több, az elnök újságírók előtt az Ovális Irodában azt nyilatkozta, hogy értesülései szerint Modzstaba Hámenei ajatollah, legfőbb vallási vezető áldását adta a javaslatra, és a szándéknyilatkozatot akár már hétvégén alá írhatják Európában, az amerikai delegációt várhatóan Vance alelnök vezeti majd.

A dokumentumok már a legvégső formájukban vannak, úgyhogy meglátjuk,” – közölte Trump.

A tárgyalások tegnap késő estig folytatódtak Teheránban, miközben Ali Al-Thawadi katari megbízott, és Abbász Aragchi iráni külügyminiszter az USA és Irán közötti fennmaradó különbségek áthidalására törekedtek. Az Axios megbeszélésekről tájékoztatott három forrása szerint a katariak és az irániak végül jutottak, hogy  sikerült az USA számára is elfogadható szöveget kidolgozniuk.

Ilymódon a nézetkülönbségek három fő kérdésben csökkentek:

  • az iráni befagyasztott eszközök felszabadításának mechanizmusa – ez a legfontosabb kérdés az irániak számára;
  • a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásának feltételei a 60 napos tűzszüneti időszak alatt;
  • az iráni nukleáris programról szóló tárgyalások menetrendje a 60 napos tűzszünet alatt.

Összegezve –  iráni tisztségviselők csütörtökön több országnak is jelezték, hogy a teheráni tárgyalások elvi megállapodást eredményeztek, de a végső jóváhagyás Hámeneire vár, – jelentette az Axios, hozzátéve, hogy mind az irániak, mind a katariak szerint az elmúlt két éjszaka történt amerikai csapások jelentősen fokozták az iráni gyanakvást Trump valódi szándékait illetően.

Bár a tárgyalás alatt álló szándéknyilatkozat célja a szoros megnyitása és az amerikai blokád feloldása, az iráni atomprogramról és az amerikai szankciók eltörléséről szóló megállapodásokhoz további tárgyalásokra lesz szükség.

Izrael: Trump elnök azt is közölte, hogy telefonon egyeztetett Netanjahuval, illetve Tamim al-Thani katari emírrel, illetve más regionális vezetőkkel.

A miniszterelnök megerősítette a hívást, miszerint ,,bár Izrael nem részese a szándéknyilatkozatnak, a miniszterelnök kifejezte elismerését Trump elnök elkötelezettségéért aziránt, hogy a tárgyalások eredményeként létrejövő végleges megállapodás tartalmazza a dúsított nukleáris anyagok eltávolítását, a dúsítási infrastruktúra felszámolását, a rakétagyártás korlátozását, valamint Irán proxy terrorszervezetinek nyújtott támogatása beszüntetését a régióban,” – áll hivatalának közleményében.

A katari emír hivatala azt is hozzátette, hogy az elért egyezményt „minden érintett fél jóváhagyta.”

Netanjahu hivatala ugyan visszaigazolta Trump hívását, és elismerését fejezte ki az elért eredményeket illetően, az Axios forrása szerint a miniszterelnököt meglepte a gyors bejelentés, ugyanis nem volt előzetes tudomása a fejleményekről. A héber média is úgy tudja, hogy a rejtélyes megállapodás váratlanul érte a miniszterelnököt.

Az Egyesült Államok és Irán közötti, katari közvetítéssel zajló tárgyalások előrehaladásáról Izraelnek tudomása volt, az amerikai elnök tegnapi bejelentése arról, hogy „minden fél beleegyezett,” valamint a sejtelmesen iráni megerősítés, miszerint „nagy a valószínűsége annak, hogy jóváhagyjuk a megállapodást,” – kétségkívül meglepte Izraelt, jelentette a Ynet, majd egy politikai forrást idézve – „nem úgy tűnik, hogy Modzstaba jóváhagyta volna a megállapodást, legalábbis hivatalosan még nem. Úgy tűnik, Trump mindenáron nyugalmat akar a futball-világbajnokság idejére,” – tette hozzá, arra utalva, hogy az elnök bejelentése, csak a piac, és a gazdasági nehézségek miatt frusztrált lakosság megnyugtatását szolgálják, valójában azonban akár izraeli közreműködéssel a harcok újraindítása bármikor bekövetkezhet.

Netanjahu hivatala nyilvánosan nem utalt azon aggályokra, miszerint nem körvonalazik konkrét megállapodás a dúsított uránról, a nukleáris létesítményekről, a ballisztikus rakétaprogram felszámolásáról, és az iráni milíciák támogatásának megszüntetéséről.

A Ynet szerint a miniszterelnök hivatala ugyan nem említi az aggályokat, viszont emlékeztetőül felsorolja mindazon követeléseket, amelyekhez Izrael ragaszkodik bármely megállapodás esetén.

Az áttörést jelentő rejtélyes megállapodásról egyelőre nem sokat tudni, így Izraelben ilyen alkut nyilvánvalóan nem akartak, és még mindig az a felvetés all fenn, hogy a tárgyalások úgyis összeomlanak, mivel az ajatollah nem fogja jóváhagyni. Amennyiben mégis összejön a szándéknyilatkozat, a választások előtt álló miniszterelnök a tárgyalások befolyásolására törekszik majd, bár azt elismerte, hogy az eddigi egyeztetések is Izrael bevonása nélkül zajlottak..

Egy másik kulcsfontosságú kérdés a libanoni háború rendezése, ugyanis Teherán többször is hangsúlyozta, miszerint az amerikaiakkal lehetséges megállapodásnak tartalmaznia kell ez utóbbi kérdés megoldását is. Izraelben vanna, akik úgy vélték, hogy az Iránnal kötött megállapodás – Teherán utasítására,  éppen arra késztetheti a Hezbollah terrorszervezetet, hogy elfogadja a Litáni folyótól északra történő visszavonulásra vonatkozó követelést, és ezzel lezárja a háborút, – idézi a Ynet

Hírek, röviden

Ultraortodox tüntetők tegnap órákra megbénították az országot

A radikális ultraortodox Jeruzsálemi Frakció „széles körű zavarkeltési napot” hirdetett tegnapra országszerte tiltakozásul a katonai szolgálat alól kibúvó („szökevény”) jesivahallgatók letartóztatása ellen.

A zavargások amiatt robbantak ki, hogy 17 katonaszökevényt letartóztattak, miután nem jelentek meg a toborzóirodákban. A frakció „meglepetéseket” ígért, és titokban tartotta a tiltakozások helyszíneit, hogy megnehezítse a rendőrség felkészülését.

Tegnap délután öt órától lezárták az 1-es, 4-es és 6-os főutak egyes szakaszait, nem csak a közúti, de a reptéri forgalmat, illetve a vasúti közlekedést is akadályozva.

A tiltakozások során egy csoport tüntető gyűlt össze egy autó körül, a sofőr azonban elindult, és közben elgázolt egy 93 éves férfit, aki közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították.

Az autót vezető nő feladta magát a rendőrségen, miután őrizetbe vették. Állítása szerint zaklatott volt, pánikba esett és attól félt, hogy megtámadják; óvadék ellenében egyelőre elengedték.

Egy másik incidens során a zavargók betörték Miri Regev közlekedési miniszter szóvivője autójának szélvédőjét.

A Repülőterek Hatósága (IAA) közleményt adott ki, miszerint a tervezett tiltakozások miatt jelentős közlekedési torlódások, és fennakadások alakultak ki a reptérre vezető utakon, míg az Izraeli Vasutak közölte, hogy mivel tüntetők az utasítások ellenére behatoltak a vágányok területére Ganot környékén, és mivel jelentős biztonsági veszélyt okoztak ideiglenesen leállították a vonatközlekedést a térségben.

A tüntetők végül a rabbik utasítására az esti órákban oszlottak fel.

Az elmúlt napokban történt útlezárások, gyújtogatások, illetve a rendőrség elleni agresszív fellépések során, erőszakos ultraortodox tüntetők törtek be többek között a bét-semesi rendőrőrsre, majd később a Legfelsőbb Bíróság bírája Noam Szolberg bíró házának ablakait törték be, megrongálták a ház bejáratát, és a bíró autóját, virágcserepeket törtek össze a Legfelsőbb Bíróságot, és képviselőjét okolva a jesivahallgatók katonai sorozása, és a kibújókra érvényes törvényi szabályozás miatt.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Trump lefújta az iráni támadást, szerinte küszöbön a megállapodás first appeared on Új Kelet Live.