ujkeletlive
Feszültség a Hormuzi-szorosban
Kiújultak a Közel-keleti katonai összecsapások miután az amerikai erők csapást mértek két iráni rakétaindítóra Larak szigetén, válaszul Irán jordániai amerikai katonai célpontokat támadott.
Július vége óta ez volt az első ismert amerikai támadás Irán ellen, melynek célja a hormuzi aknaveszély elhárítása, – jelentette az Axios.
Donald Trump elnök, és adminisztrációja hetek óta állítja, hogy a Hormuzi-szoros ellenőrzése amerikai kézben van, az olajutat aknamentesítették, és számtalan áthaladó tanker rekord mennyiségű olajat juttatott ki a régióból. Tengerészeti hírszerzési adatok azonban arra utalnak, hogy a Hormuzi forgalom áll, az olajárak pedig szintén nem támasztják alá az elnök állításait. Ugyanakkor Washington továbbra is kitart amellett, hogy a Hormuzi-szoros nemzetközi vizein található valamennyi aknát felrobbantották vagy eltávolították, és Iránt figyelmeztették: minden olyan hajót vagy csónakot, amely új aknákat helyez el, megsemmisítenek, – közölte az Axios bennfentes forrása.
Mindazonáltal, Trump elnök úgy véli Teherán térdrekényszerítése hamarosan bekövetkezik az apokaliptikus szankciók, és a tengeri blokád okozta gazdasági megsemmisítés következményeként.
Az elnök július végén függesztette fel a mintegy két hétig tartó intenzív katonai hadműveletet a szorosban, a két iráni rakétaindító elleni támadásra a CENTCOM szerint azért került sor, mivel – „az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) arra készült, hogy tengeri aknákat szállító rakétákat indítsanak a Hormuzi-szorosba.”
Az iráni állami média idézi a Gárda közleményét, miszerint az amerikai támadásban több katona, és civil vesztette életét, vagy megsebesült, amire Teherán „válasszal, és megtorlással” fog reagálni.
A csapásokat követően, Irán Jordániában állomásozó amerikai erők ellen indított támadásokat, a Fox News amerikai forrása szerint a ballisztikus lövedékek „szinte mindegyikét elfogták,” és egyelőre nem történt jelentős becsapódás.
A CENTCOM a támadást „korlátozott, precíz műveletként” jelentette be az IRGC aknatelepítő erői ellen, melyek „közvetlen és azonnali fenyegetést” jelentettek a Hormuzi-szorosban.
„Lényegében Irán hozta létre a fenyegetést, az amerikai hadsereg pedig felszámolta azt, hogy megvédje a polgári hajósokat, a kereskedelmi hajózást és a globális kereskedelem szabad áramlását,” – áll a CENTCOM közleményében. Tim Hawkins százados, a CENTCOM szóvivője hangsúlyozta, az amerikai erők „szorosan figyelemmel kísérik a térséget, és továbbra is készen állnak arra, hogy megvédjék a kereskedelem szabad áramlását.”
Olaj
Az amerikai csapásokat követően borítékolható volt az olaj árának újabb emelkedése. Az iráni konfliktus feszítése következtében az irányadó Brent nyersolaj ismét 90 dollár fölé ugrott.
Az éjszakai fejlemények tovább erősítik a konfliktus kiszélesedésének aggodalmait, ami eddig is magas áron tartotta az energiárakat.
A kialakult helyzet miatt az ázsiai kereskedések szerint a Brent átlépte a 90 dolláros lélektani határt, és a 90,47 [+2,69%] hordónkénti árat is elérte, miközben az amerikai WTI 85,45 hordónkénti dollárra [+2,46%] emelkedett.
Az árfolyamokat egyértelműen a Hormuzi kockázat hajtja felfelé, miközben a kereskedők számára azonkívül, hogy Irán blokád alatt tartja a szorost, az is fontos szempont, hogy a biztosítók, a tartályhajók tulajdonosai, illetve az energetikai vállalatok milyen mértékben tartják kockázatosnak az áthaladást.
Az ingadozó olajárakra hátterében, a kereskedések az utóbbi egyre inkább tartózkodóan reagáltak az időnként felmelegített diplomáciai erőfeszítések hírére, ugyanakkor elemzők hangsúlyozzák, miszerint a Perzsa-öbölben kialakuló tartós szállítási zavarok nemcsak az olaj-, hanem a cseppfolyósított földgáz (LNG) tengeri szállítását is érinthetik.
Trump ígéretei ellenére, különös tekintettel a legutóbb bejelentett – a világ eddigi legnagyobb olajmegállapodása az Egyesült Államok és Venezuela között 65 milliárd hordónyi olajtartalék közös fejlesztésére, és ellenőrzésére vonatkozóan, nem változtak az amerikai üzemanyagárak. A benzinára továbbra is 4,07 dollár, mig a dízelolajat 5,60 dolláron jegyezik az AAA adatai szerint.
Izrael
A kormány által szabályozott 95-ös oktánszámú benzin ára az önkiszolgáló kutaknál szeptember 1-jén [éjféltől] 0,16 sékellel emelkedik literenként.
Az Energiaügyi, és Infrastrukturális Minisztérium közlése szerint a benzin maximális ára 0,16 sékellel, literenként 8,25 sékelre emelkedik, míg a kutaknál igénybe vett kiszolgálás díja szintén 0,01 sékellel, literenként 0,26 sékellel drágul.
A hétfőtől bevezetésre kerülő árak megegyeznek az Izraelben valaha jegyzett legmagasabb, 2012 szeptemberében fizetett üzemanyagárral.
A kiemeltem magas áremelkedést elsősorban a benzin világpiaci árának 6%-os emelkedése okozta, amit részben ellensúlyozott a sékel 3%-os erősödése az amerikai dollárral szemben, – idézi a Globes gazdagsági portál Bat-Seva Abuhacira, az Energiaügyi és Infrastrukturális Minisztérium Üzemanyagügyi Hatóságának vezérigazgatóját, hozzátéve, hogy ilymódon a világpiaci benzinárak, és a dollár árfolyamának együttes változása literenként 0,10 sékeles drágulást eredményezett.
A Globes-nak nyilatkozó Chen Herzog, a BDO vezető közgazdásza megjegyezi, -„a finomítói árrés – vagyis a benzin ára, és az olaj ára közötti különbség – mintegy 50%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest, ami a világszerte kialakult jelentős finomított üzemanyag hiányt igazolja”.
A kialakult helyzet oka a Perzsa-öbölben található finomítók blokádja, valamint az ukrán támadások következtében oroszországi finomítókban keletkezett károk; ehhez hozzájön, hogy az Izraeli Adóhatóság az indexhez igazítva frissítette a [benzin] jövedéki adóját, ami literenként körülbelül 0,05 sékeles emelkedést eredményezett. Emellett, féléves felülvizsgálatra is sor került, ami a forgalmazási árrés literenként további 0,01 sékeles növekedését eredményezve, adja ki végül összesítve a literenként 0,16 sékeles áremelkedést.
The post Kiújultak az amerikai-iráni katonai csapások; és éjféltől emelkedik a benzin ára first appeared on Új Kelet Live.
Forrás: ujkelet.live

















Tokaj









































