SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Miért csak a belvárosban pompáznak a fények – Tapolca begubózott a téli sötétbe – mit tehetünk magunkért – felvigyázó strázsa a kocsi végében
Miért csak a belvárosban pompáznak a fények – Tapolca begubózott a téli sötétbe – mit tehetünk magunkért – felvigyázó strázsa a kocsi végében
Miskolc fényárban úszik. Magam is utaztam a karácsonyi díszekben pompázó villamoson. Még a hideg fényekben villódzó kandalló mellé is leültem. Nagyon tettszettek a piros bársony ülések és a bári budoárokra emlékeztető függönyök. A héten mentem néhány kört a pesti Duna parton robogó teli” ledlámpás” kettessel is, de azon belül semmi pompa. Csak merő zsúfoltság.
S, hogy ne feledjem a miskolci ünnepi villamos végében egy ellenőr strázsál.Jogosan. Ezen a járaton nincsen videokamera. Így aztán ilyen hagyományosan kell felvigyázni, hogy semminek ne kéljen lába, s ne rongálják meg a díszeket. Kisbetűvel írom, mert ugye mifelénk ilyesmi aligha eshet meg.
Nem is én lennék ha nem szólnék a városháza előtti vásárról. Megjegyeztem, balról az első sorban kapható krumplis lepény gazdagon és szegényen egyaránt óriási gasztronómiai élmény. Szóval meg kell kóstolni. Ízléses csomagolás, előzékeny gyors kiszolgálás és megkettőzött élmény. Ebben a cudar zimankóban az utcán enni a meleg fogású töltött lepényt maga a mennyország.
Majd a sok jó és szép után tolmácsolom a miskolci tapolcaiak jogos sirámát. Irigylik tőlünk a belvárosi csillogást. Panaszolják, hogy bezzeg náluk a nagy parkoló előtt semmi emlékezteti őket a közelgő ünnepekre. Szeretnének, akár még az idén is egy fényárban úszó nagy kaput Tapolca elé. Most amikor végre teljes lenne az idegenforgalmi szezon és ilyentájt is dübörögnek az ottani szállodák és az Avalon is beszállt a ringbe csak kellene valami fényesség oda is. Én mint volt Tapolcai, Görömbölyi utcai csak helyeselni tudom. Ha még ott lehetnék meg is szervezném. Akár önerőből. Magam is tudom, hogy a fényárban úszó belváros után Tapolcára érve lehangoló a sötétség. Tegyünk valamit, hogy Tapolcán is adventi hangulat legyen. Magunkért és az oda látogató vendégekért, akik most azt hihetik, hogy télen begubózott a város gyöngyszeme.
Még mindig reménykedem, hogy megérem az igazságtételt. Aki esetleg nem tudná, még 2017 novemberében megtámadt két miskolci önkormányzati rendész egy teljesen alaptalan, jogszerűtlen...
Kiemelt anyagi támogatója vagyok a nemzetközi gyógyszeriparnak. Természetesen az úgynevezett gyógynövényeket tartalmazó készítményeket is megvásárolom. Főleg ha szépen csomagolták. annyira bízom az orvosok...
Hallgatnak-e a háborúban a múzsák? A Zenepalota aulájában „Inter arma silent musae?” címmel kiállítás nyílt, mely a miskolci 10-es Honvéd Gyalogezred első világháborús...
Az éj leple alatt egy újabb bátran kiadott kormányhatározatban a Fidesz az utolsó esélyt készül elvenni attól, hogy hasznos, értelmes beruházást támogasson városunkban....
Jól sikerült kerekasztal beszélgetés keretében dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere fogadta ma este Balog Zoltán minisztert, Osztie Zoltán atyát és Záborszki Kálmán...
Jichák Herzog Izraeli elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök 2022. március 9. Fotó: Haim Zach/ GPO Eszma B. Szelimer/ujkelet.live Amint arról beszámoltunk,...
Amikor nemrégiben a Skoda gyárban jártunk – egy nem hivatalos beszélgetésen elhangzott – a Szuperb lesz az Audi nyolcas versenytársa. Méreteiben felszereltségben már...
Védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy...
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik belvárosi patika előtt verekedő férfi azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05010/1152/2020. bűnügyi számon...
Elgondolkodott e már azon, hogy mit csinálna, ha egy szökött rab pisztolyt tartana a fejéhez, ki akarná kergetni a kocsijából vagy kényszerítené egy...
Kétharmadot hozott a vasárnapi választás a Tisza pártnak, mik lesznek Magyar Péterék első intézkedései? Órákon át válaszolt a magyar és külföldi újságírók kérdéseire...
Holnap még maszkuskodunk. Hétfőtől pedig már szabadon lélegezhetünk. Most néztem meg szinte minden zsebemben van egy két maszk. A kocsiban több is. Ezek...
Sajnálattal közöljük, hogy szeretett férj és édesapa, Gyuri papa június 10.-én elhunyt. Búcsúztatása Budapesten az unokájánál volt, hamvai Miskolcon a Minorita templomban van...
Valamikor egy óra egy életre szólt. Ha csak a háborúban le nem csatoltatták a keleti felszabadító katonák. Édesapám egyetlen megbarnult számlaposát máig is...
Rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 41 éves sajószentpéteri férfival, továbbá társával, egy 30...