Májusban kísérleti tévéadással indult a Heti TV, ami kifejezetten zsidó témákra fókuszál. A Breuer Péter vezette stúdió kifejezetten foglalkozik a zsidóságot foglalkoztató témákkal. Természetesen a zsidóságot és a más egyházak kapcsolatairól is tárgyilagosan tudósítanak. Az általános hírek mellett helyet kap a programban a hazai és a nemzetközi zsidóság mindannyiunkat érintő történései. Az ötletgazda – Breuer Péter szerint szükség van az ilyen tematikus csatornákra, amely az emberiség történetének egyik legfontosabb könyvére , a Tórára, a heti szakaszokra épül. Filmek és stúdió beszélgetések tarkítják a műsort. Az eddig adások iránt óriási az érdeklődés. S természetesen nemcsak a zsidóság körében.
Ugyanis a rendszerváltás óta is a volt keleti tömb országaiban hiányzik az izraelita vallás informális nyitottsága. A zsidóság megszokta a túléléshez szükséges rejtőzködő szokásait. A zsinagógák, az imatermek nemcsak egyszerű biztonsági okokból zárva vannak a kívülállók előtt. Miközben a történelmünk, sorsunk időnként tragikusan is de összefonódott a keresztény honfitársakkal. A kölcsönös elfogadottság, az egymás iránti tolerancia megerősítésére a Heti TV arra fókuszál majd ami a zsidóságot összeköti a magyar nemzettel.
Ám, hogy ehhez az adáshoz mindenki hozzáférjen, ne csak online formában, az interneten láthassuk támogatást várnak a kábelcsatorna szolgáltatoktól. Sajnos nem minden szolgáltató fogadja be a Heti TV programját. Szomorú és sajnálatos, hogy a német tulajdonú Telekom kezdetektől elzárkózik a Heti Tv elől. Az empátiájáról nevezetes Telekom egyszerűen kizárta a jövő évi kínálatából a Heti TV adását.
Kérünk mindenkit, hogy támogassa, lájkolja, ossza meg a kérésünket – hogy az ország legnagyobb vezető csatornaszolgáltatója vegye fel a Heti TV adását a listára. Szándékosan nem tesszük közé az elutasító levelüket, nem szeretnénk sérteni , bántani Európa német tulajdonú cégének a jó hírét. Akik kíváncsiak az adásra most online megnézhetik, mitől foszt meg minket a Telekom, amely köztudomásúan együtt érző, szolidáris s nyított a világ történései iránt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy most a Berlinben élő magyaroknak felajánlotta a kedvezményes telefonhasználatot. Pontosan 10 ezer forintot forgalmazhatnak ingyen, hogy megnyugtathassák itthoni szeretteiket karácsony előtt.
Tehát aki szeretné, hogy a Heti TV adásával bővüljön a Telekom csatorna kínálata ossza meg minden közösségi portálon a véleményét. S karácsony és újesztendő között egy villámdemonstrációval jelezzük a Telekom régi székháza előtt – hogy szükség van a Heti TV hiánypótló műsorára. S jelenleg a Telekom szolgáltatása az egyetlen amely a legszélesebb körben képes lefedni az országot.
Hajrá Heti TV, hajrá Breuer Péter !
A Mazsihisz elnöke Heisler András és Köves Slomo az EMI főrabbija együttes támogatásukról biztosították a kérés teljesítését.
Ha még valaki nem tudná a Földes Gimnáziumban érettségiztem, s éppen a negyedik H. osztályba jártam, amelynek az osztályfőnöke Hevesi Attila volt. Ki...
Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett szexuális erőszaknak – Szexuális erőszak miatt tett feljelentést a Készenléti Rendőrség őrmestere, Zsiga Katalin december elején. Állítása...
Az elmúlt napokban kollégáink a minden napi munkavégzés során több olyan rendkívüli eseménnyel is találkoztak, ami nem szokványos, de megmutatták, hogy...
Ha jól tudom 2006-ban a fővárosiak megismerhették, milyen is az amikor a politika kiszáll a flaszterra. Székház ostrom, piknik a Kossuth Lajos téren...
Az illegális hulladéklerakók felszámolását támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv céljainak megvalósítása érdekében a tárca mintegy 240...
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 32 éves hajléktalan férfival szemben. A váditati tényállás szerint,...
Svájcban politikai bombaként robbant a leleplezés, hogy a berni kormány a hetvenes években titokban megállapodott a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ): terrorizmussal vádolt tagjai...
2024. november 12-15. között immár 23. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Lengyel Intézet támogatásával, Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a...
Orbán Viktor az év embere az óceánon túl. A migráns kérdéshez való hozzáállásával, véleményével, politikai szerepvállalásával átütő sikert aratott. Európa legnépszerűbb politikusává küzdötte...
Heisler András a Mazsihisz elnöke és Kunos Péter ügyvezető igazgató a múlt héten a Miskolci Hitközség vendégei voltak. Az újonnan választok vezetők találkoztak...
Most csütörtökön tartotta volna következő, februári ülését Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselő-testületi ülés a meghirdetett időpontban elmarad. Egy...
A PannonVital Pharma Kft ismét több száz doboz vitamint ajándékozott két hátrányos helyzetű borsodi település önkormányzatának: Detek községnek és Felsődobszának. Nagyon sok rászoruló...
Zárt ülésen határozott a közgyűlés arról, hogy a város vegyen-e fel 8 milliárd forintnyi kölcsönt, melynek fele korábbi tartozások egyenlítésére, 4 milliárd pedig...
Miskolc belvárosában, egyik legforgalmasabb helyén az MRCC kerékpáros csapatának felajánlottak egy épület oldalának hirdetéshez való felhasználását. Ennek a falnak a döntő részén az...
Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul...
A kép a Vodafone miskolci ünnepségén készült, ahol a vezérigazgató támogatást nyújtott a Miskolci Nemzeti Színháznak. Jut eszembe, hogy a héten, múlt csütörtökön...
Mióta gyalogkakukk lettem, napi hat kilométert döngetem a miskolci aszfalt, mindent észre veszek. Például a nénikét aki a Népkerttel szemközti buszmegállóban üldögél. Kora...
Kifinomult részletességgel megalkotott robotok, digitális kidobós labdajáték (digital dodgeball), környezettudatos megoldások köztéri berendezésekre – a Barcelonában jelenleg is zajló Mobile World Congress eseményen...