A Szent István téren rendezett adventi programok
Szántó István
Related article
Kezdődik az advent, sok-sok miskolci programmal!
Vasárnap már advent. Miskolcon pedig péntek estétől díszbe öltözik a főutca és a Szent István tér is, bekapcsolják ugyanis az ünnepi díszkivilágítás fényeit....
Csaba a hídépítő – kulcsemberek lehetnek a tragédiám megszüntében – még jóvátehető a meggondolatlan tévedés
A képen látható kedves urat bizonyára sokan ismerik a városban. Százszámra lehetnek Miskolcon olyanok, akik nála sajátították el az angol nyelvet. A szerkesztőségben...
A fekete pénztáros hölgy Makarenkóvá változott – a kisbetűs mediamarkt, ahol nem lehet próbálni
Szóval az úgy volt, hogy unatkoztam és ilyenkor betérek a miskolci médiamarktba. Direkt kis betűvel írom a márka nevét mit nemecsekét. Nézelődöm mert...
Strumfli párba – azt hittem, számozzák a zoknikat – pedig ez lenne a megoldás , kiházasítás
Merő megszokásból naponta cserélünk zoknit. Úgy, hogy este párosával zutty a szennyesbe, másnap reggel pedig keződődik a válogatás. Jómagam színtévesztő lennék, kéket a...
Az idén korábban kezdődik a szüret – Vargáék a Csabagyöngyével startolnak
Ahogyan minden évben, idén is a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és egész Európában a szüret, hiszen ez a legkorábbi szőlőfajta az északi féltekén. ...
Aláírták a Kollektív Szerződést – januártól hatályos – lesznek még egyeztető tárgyalások
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ és a Pedagógus Szakszervezet aláírta a Kollektív Szerződést. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013-ban készített Kollektív Szerződése 2016.december 1-vel hatályát...
Segítenek a Detki és a Felsődobszai rászorulókon – vitamint adományoz a PannonVital -keresik a partnerséget az önkormányzatokkal
A PannonVital Pharma Kft ismét több száz doboz vitamint ajándékozott két hátrányos helyzetű borsodi település önkormányzatának: Detek községnek és Felsődobszának. Nagyon sok rászoruló...
Miért könnyű egyeseknél vért venni, másoknál viszont alig található véna?
Vérvételnél sokan tapasztalják, hogy míg egyeseknél pillanatok alatt megtalálják a vénát, másoknál hosszabban kell keresni, vagy akár többször is meg kell próbálni a...
Ismét van garázsvásár – privát bazár, minden egyedi és pótolhatatlan – csillagászati távcső potom áron
Ismét megrendezem a garázsvásárt. Lesznek új háztartási robotgépek, csillagászati távcső, régi asztali rádió és még sok minden egyéb olyan tárgy, amitől szívesen megszabadulnék,...
Nyomozzunk – a jobbszélső urat keressük – dr. Oswald György nőgyógyász
Kedves Olvasók – össznépi segítségre lenne szükség. Karácsonykor, télvíz idején elővesszük a régi albumokat és most leltem rá – Kolozs András unokaöcsém közremükődésével...
Maradj talpon – vízműves játék a Derkovitson – kit nyel el ma a billegő fedelű akna
Mint ismeretes a közelmúltban beesett az unokám a vízmű egy csatornájába. Kutyasétáltatás közben megbillent az aknafedél, derékig becsúszott a mélybe. Szerencséje volt, a...
Miskolciak, bringázzatok – és nyerjetek!
A Nagy-Miskolc program részeként sportolásra, biciklizésre buzdító kezdeményezést indít a Miskolc MJV Önkormányzata. Az egész nyáron át tartó kampány keretében arra...
Hogy mik vannak – a mágneskapu fontoskodik – a Zarában időzített a riasztás – az őrök csak matatnak – a bemenők pórul járnak
Férji kötelesség a feleséget követni a shopingolásban. Megvallom, ennél nagyobb élvezetet is el tudnék képzelni, de hát ha ez van akkor tudomásul veszem....
A Mazsihisz vezetői Miskolcon
Heisler András a Mazsihisz elnöke és Kunos Péter ügyvezető igazgató a múlt héten a Miskolci Hitközség vendégei voltak. Az újonnan választok vezetők találkoztak...
Gyorsított eljárásban ítélték el a renitens futballszurkolókat
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség néhány nappal a bűncselekmény elkövetését követően, rendbontás vétsége miatt a Miskolci Járásbíróság elé állított egy 35 éves...
TIK -Top: Borsodi az év ügyeleti osztályvezetője – Gál Károly rendőr alezredes
2021. 08. 30., h – 13:39 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Az ország legjobbjának járó díjat ebben az évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ...
Visszahívják a Frontint, baj van a népszerű nyugtatóval!
2024. jún. 19. Mutatjuk melyik nyugtató hatású tablettát vonják vissza / Fotó: Pixabay Visszahívják a népszerű nyugtatót, melyet magyarok ezrei szednek. A Nemzeti...

