Oda a fiatalságom. Idáig próbáltam időnként lépést tartani a korral. Majd rájöttem, ma már ez számomra teljes képtelenség.
Feladtam. Az természetese, hogy az én koromban a karcsúsított inget el lehet felejteni.
Azt is tudomásul vettem, hogy a széles Horn Gyulás nagy csomós nyakkendők kora is lejárt.
Elfogadom, hogy a zakó ne érjen le a derékig se. Furcsa, de a divat diktál.
Meg azt is megértem, hogy a konfekció 56 nál leblokkolt. Lehet, hogy a politika ide is be tette a lábát.
Ám ez a törökös nadrág, hogy minden fiatal a fenekénél letolja azt már nézni se bírom. Hogy a drága farmert úgy szabják, mintha pelenkatartó lenne a hátulján sosem értem meg. Hogy ne domboritsa ki a szép női hátsót az megmagyarázhatatlan.
S akkor ehhez jön ez a fajta szokás, hogy letolják a nadrágot. Nem nagyon, csak annyira, hogy gusztusosan belássunk a hátsó kártyalehúzó hasadékba. Vagy megnézzük vettek e ma tiszta alsót. A hölgyeknél már más a helyzet. Ott nem egyszer ha leülnek már is látni a tanga színét. Jó esetben. Még jobba mgs a teljes panoráma kikandikál.
Ami még nagyon menő a baseball sapka. De nem akárhogyan, fordítva. Úgy, hogy a napellenző hátul óvjon az esőtől. Ez annyira baró, hogy na…
Az én időmben megértem a zeignadrágot, a farmert, a csőveset és a trapézt meg miegymást. A cipőfűzős és a bőrnyakkendőt is. Mostantól viszont feladom. Félek, hogy a hátsóm felfázik.
Tokaj
