Ez a kép történelmi jelentőségű, Elme Erlach úr személyesen jött el megnyitni a kiállítást a Tokaj vendéglátóházba. Barna Gyuri barátom grátisz adta a helyet. Elöző este együtt vacsoráztunk – a képen most látom több a magányos megfigyelő. Ők voltak a rendőrök akik a kiállítás teljes anyagát a határtól Miskolcig nyomon követték. Egyszer majd elárulom miért is, s hogyan ellenőrizték le a behozatalt. S hogyan képedtek el a vámosok a ládák láttán, s miként kik dézsmálták meg a készülékeket.
Hihetetlen nagy volt az érdeklődés. A vendéglátóipari cég igazgatója még reggel is felhívott – nyugtassam meg, hogy nem lesz ebből neki baja. Mégis csak nyugati adó vevők… volt köztük olyan ami a vezetékes hálózati telefont is negyven kilométerrel tudta meghosszabbítani az éteren. Igen, aztán nekem is lett ilyen…Na az ami a kezemben van egy egy olyan sétáló adó vevő. A Majakovszkij utcai bizományiban vettem Budapesten. Elmondták, ezt a párost Koncz Gábor hozta külföldről és ő adta be. Potom 2500 forint volt. Hatótávolsága 250 méter se volt. Tapolcán próbáltuk ki a lányommal. Szerencsém volt a mert a dobozán 3 kilométerre írták így gond nélkül visszavették. Ám én még se tettem le arról, hogy egyszer csak egy igazi adó vevőm legyen. Hát lett is. Ez a kép olyan 78 telén készülhetett a csónakázótónál.Itt minden volt ami szem szájnak ingere. Ata- Corde okmánnyal hoztam be a határon és egy évig nálam volt a teljes szállítmány.
Felpezsdült a miskolci ingatlan piac. Egészséges mértékben nőttek a lakás és a telekárak. A magyar reformok sorozatban és egymással szinkronban működnek....
Évek óta regisztrálnak furcsa morajlásokat és dörrenéseket szerte a világból, amelyek eredetét nem igazán tudják megfejteni a tudósok. Az idei évben azonban mintha...
Ajánlok egy németországi kis welness hotelt ahol akár tanulhatnának is egy kis marketing filozófiát. A Hochkalter vendége voltam néhány napig Berchtesgadenban, amikor kedvemre...
Ahogyan 2020-ban, a járvány miatt idén is elmaradtak a nagy ünnepi rendezvények március 15-én. Hétfő délelőtt Veres Pál polgármester, Varga Andrea alpolgármester és Ignácz Dávid jegyző mindössze az emlékezés...
Az iOS eszközök gyakrabban hibásodnak meg, mint az Android eszközök, a leggyakrabban pedig a Facebook, az Instagram vagy a Yahoo Mail alkalmazások fagynak...
Visszatérő téma – zajjal jár a miskolci sörfesztivál. Mivel az ezzel kapcsolatos hírek olyan tökéletesen rögzülnek bennünk, szerintem hirdetni se kell a rendezvényt....
Egy miskolci földalattival kevesebb lett. Emlékeimben úgy él, hogy Miskolcon a villanyrendőrnél, a Szinva terasz mellett, a Népkerti sportcsarnok előtt és az Erzsébet...
Az energiaköltségek többszörösére történő áremelkedése miatt minden energiafelhasználó, csak úgy tud hosszabb távon működni, ha él az energiamegtakarítási lehetőségekkel. A távhőszolgáltatási díjtételek a...
Voltak nagyon szép karácsonyaim és voltak nagyon szomorúak. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Gyönyörű volt, amikor még sokan voltunk a fa alatt és...
Jól sikerült kerekasztal beszélgetés keretében dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere fogadta ma este Balog Zoltán minisztert, Osztie Zoltán atyát és Záborszki Kálmán...
A szennyvízcsatorna kiépítésével nem csupán egy szolgáltatás valósul meg Tiszalúcon, hanem egyben nemzeti érdek is, hiszen stratégiai nyersanyagnak számít az egészséges vízkészlet –...
A 850 évvel évvel ezelőtt épült párizsi Notre Dame, a világ egyik leglátogatottabb műemléke súlyos tűzkárokat szenvedett. Bizonyára sokan követtük lélegzetünket visszafogva...
Aki nem tudná, a jelenlegi magyar kormány támogatásával sikerült elhárítani az életveszélyt a miskolci zsinagógában. Az épület süllyedését megállították, az alapokat megerősítették és...
Miskolc városa idén ismét csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés okozta környezeti-, egészségi hatásokra,...