„Az abroncsok mind egyformán néznek ki.”– mondhatná az egyszeri vásárló, de semmi sem áll távolabb a valóságtól, mint ez a kijelentés
Írta: Szántó István · 2020.09.04.
A legtöbb abroncs tapintása, mintázata, anyaga, érzetre valóban
nagyon hasonló, de ne felejtsük el, ez nem szépségverseny. A
járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen
érintkeznek a talajjal, így ezen a hozzávetőleg 200 cm felületen
kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges
erőhatásának ideális feltételeit. Az abroncsok teljesítményét – a
fékutat, a megbízhatóságot, a tartósságot – egészen apró különbségek
sora határozza meg. Mindezt pedig esetenként több évtizedes kutató-
és fejlesztőmunka, valamint tapasztalat teszi lehetővé.
A kínálat szinte áttekinthetetlenül nagy. A nagy neveket szinte
mindenki ismeri, a legtöbb esetben, ha új autót vásárolunk,
valamelyik nagy gyártó nagynevű termékével kapjuk készhez az
autónkat.
gumi
A webáruházak és a hipermarketek polcain inkább a
gazdaságos megoldások sorakoznak: szinte valamennyi nagy
abroncsgyártó rendelkezik úgynevezett második és harmadik
(al)márkával, amelyek nem annyira ismertek, mint a klasszikus nagy
nevek – nem
költenek marketingre, sportszponzorációra – ám elvileg az
anyavállalat szakmai tudása "benne van" az abroncsban.
A cikk teljes terjedelmében elérhető:
https://hta.org.hu/milyen-abroncsot-valasszunk-mi-az-ara-a-biztonsagnak/
Kiadó: Magyar Gumiabroncs Szövetség
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3…
Az eddig ellenőrizhető korabeli impresszumok alapján az Észak-Magyarország második világháború utáni főszerkesztői között a következők biztosan szerepeltek, időrendben: Sárközi Andor…
Vannak dolgok, amik nem változnak. Lehet itt bármilyen kétharmad, Pintér Sándor Wartburgja például állandó. Olyannyira, hogy az 1989-ben üzembe állított…
Vajon a méregdrága prémium német láncfűrészekkel versenyre kelhetnek a Temuról rendelt, bizonytalan eredetű és minőségű gépek? Egy furcsa teszt választ…
Keményen rákapcsolt a gyorshajtók lefülelésére Lengyelország. A szokásos, könnyen felfedezhető, kivédhető fix mérőpontok mellett az átlagsebességet is nézik a veszélyes…
2026. 03. 27., p – 13:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az Ózdi rendőrök egy közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatban kérik az állampolgárok…