Halasztódik a döntés az Unio tagállamaiban a nyári vagy a téli
időszámítás végleges megállapodásának a kérdésben, annak ellenére,
hogy a világjárvány jelentős mértékben megváltoztatta az emberek
napi életmódját, és a negatív hatások nem kímélték az alvási
szokásokat sem: kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszunk. A
polémia, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen, egyelőre a
közbeszédben téma, az egyéni állásfoglalások jelentős mértékben
függnek szubjektív megítélésektől, sokféleképpen megközelítve ezt a
kérdést, amelynek végső eldöntéséhez az érintett országok
kormányzati szintű összehangolása kívánatos. Az alváskutatási
tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra
figyelmeztet bennünket, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő
visszaállítása lenne a legésszerűbb élettani, egészségügyi
szempontból: évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a
jelenlegi téli időszámításnak felel meg. A óraátállításhoz
kapcsolódóan G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke olyan
nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések
szükségességére is felhívja a figyelmet, mint a gyermekek és
fiatalok kora reggeli kényszer ébresztése (bölcsődei, óvodai,
iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési
balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán
országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt
egészségügyi következményeinek a kérdéskörei.
Kiadó: Magyar Alvás Szövetség
Négynapos ellenőrzés-sorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A hatósági vizsgálat a történelmi borvidék 12 településének 25 borászati egységére –...
Időnként nem árt kitekinteni a világba. Ellesni, ellopni a jó ötleteket. Budapesten már egyre több kerületben tették lehetővé a közterületek örökbe fogadását. Az...
A Miskolc Holding Zrt. pályázatot hirdetett a miskolci kommunikációs cég ügyvezetésről lemondott Varga Zoltán helyére. A beérkező pályázatok tekintetében többlépcsős szakmai...
Budapest, 2019. május 16., csütörtök (OS) Többen is kérdezgették, minek tudható be, hogy Miskolcon több rendőrségi busszal piros sapkás egyenruhások érkeztek. Magam...
– Mezőkovácsházával is megállapodott a MÁV – Budapest, 2014. július 30. – A vasútállomások kiemelt szerepet töltenek be a helyi közösségek életében, akik...
Miskolc belterületén a vaddisznóállomány gyérítése belterületi fegyverhasználattal rendelkező vadászok által történhet. A Miskolci Rendőrkapitányság a belterületi fegyverhasználati engedélyt az elejtést végrehajtó vadászok számára...
A Miskolctapolcai Strandfürdő I-es és II-es ütemét összekötő híd építési munkálatai tovább folynak majd, ám a kivitelező egy biztonságos „közlekedő-folyosót” épít,...
Vezettem már traktor de még sose vettem. Emlékszem gyerekkoromban azzal régi magyar Zetorral jártak fát vágni Szászékhoz. Bepöccentették a motorját és az oldalán...
Elhunyt Prof. Dr. Szepesi József vasdiplomás olajmérnök, egyetemi tanár, apa, nagyapa, és dédapa. Rokonai, kollégái és tanítványai feleségével, Derényi Mártával együtt kísérik végső...
Érdemes a kukásokkal jóban lenni. Az én koromban már megesik, hogy elfelejtem kirakni a gyűjtőedényt, s akkor kapkodok, amikor meghallom a kukásautó zúgását....
Máig is fülembe visszhangzik ezeknek a bádoghintáknak az éles csikorgása. Ha játszótér akkor hajtóhinta. Ezek mindenütt ott voltak. Emlékeimben úgy él, hogy a...
Magam se hittem volna, hogy mi lett a hajdani mezőcsáti termál forrásból. Zarándi János vállalkozó a termálfürdő gazdája immár 33 esztendeje szívügyeként kezeli...
Ez a kép csak illúzió. A jövő nyugdíjasai nyomorognak majd. Ez borítékolható minden közgazdasági képzettség nélkül. A ma emberei csak a mának élnek....
Csőtörés szériában. Elkapkodtam a jó hírt, még mindig nincs vizünk a Szent Ferenc kórház körzetében. A szerelők megfeszített tempóban dolgoznak, de mire végeztek...