Abban a miskolci belvárosi épületben, amelyben csaknem húsz évig laktam van egy cuki mentes cukrászda. Már régóta készültem, hogy megkeressem a tulajdonosát és kifaggassam mi késztette egy ilyen bolt nyitására. Akit érdekel, nézze végig ezt a vágatlan felvételt. Egyébként magam is gyakran betérek ide. Bünőzni. Mivel felszedtem néhány kilót, s már nem vagyok olyan sudár, elhiszem, hogy itt ki lehet porciózni a megengedett kalóriákat. Rögtön teli rendelem a tálcámat, dobossal, gyümölcsszelettel és islerrel. Az összes kedvencemmel. Majd hazáig nyugtatom magam, nem léptem át azt a bűvös kalóriahatárt, amely azonnal kiverheti a cukormérő mutatóját…
Kapcsolódó cikkek

A központ nyomozóügyészség volt vezetője mondta, fölrendeltek, megpróbáltak irányba állítani, idiótának és istenbarmának nevezett az egyik vezető ügyész a másik kollégám előtt.”
A volt ügyészségi vezető a lemondását a 444 által bemutatott dokumentumban azzal indokolta, hogy több politikailag érzékeny ügyben folyó nyomozást…
2026.09.23.
Kijelzők és chipek forradalma: Hogyan váltak a mai okostelefonok hordozható szuperszámítógépekké?
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
2026.09.22.
Miskolci bláthys diák is versenyez a szakmák világbajnokságán Kínában
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Makkai József képviseli Magyarországot villanyszerelő versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen. A…
2026.09.22.
Brávó Bravas – az UNIO Coop ajánlata
2026.09.21.
Visszaadnám a rendőrség ajándékait – jót ficánkoltam Pista barátom forgószékében – hazai elvünk szemet szemért…..
Óriási empátiával figyelem Gulyás István kollégám sírámait. Nagyon együttérzek vele mivel magam is megtapasztaltam milyen is az amikor egyik percről…
2026.09.20.
Hivatalos emberrablás – 10 évet vettek el az életemből – egy puszit az alvó ügyészség fejebúbjára – csak, hogy valaki kimondta az igazságot
Ha a központi nyomozó főügyészség első embere ezt mondja mindenkinek el kell hinnie. Egyébként jómagam immár csaknem 10 éve mondom,…
2026.09.18.A kávés Frei bérgyilkosokkal egyezkedett Moszkvában – Nórika csak pislogott a mesterlövészes ötlet hallatán – Juszt László leplezte le Tamást
Fakír lennék és önsanyargató. Mindig is néztem a Hír tévét most sem tudok leszokni róla. Ezen a csatornán mindig érnek…
2026.09.17.
Ez a tejföl – magyar – ezt keresse az UNIO Coop üzleteiben
2026.09.14.
Természet – Erdő – Gazdálkodás
Civil szervezetek és magánerdő-gazdálkodó részvételével tartott szakmai napot az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye állami tulajdonú erdeit kezelő társaság…
2026.09.10.
Holnap közösen megnyitjuk a Városi Templomot – jelentik a Bécsi restaurált zsinagógából
Video és minden információ Néhány nappal Ros Hásáná előtt visszatérünk a Seitenstettengasséba. Oskar Deutsch elnök rövid videóüzenetben hív minden…
2026.09.08.
2026.09.07.

Megcsináltuk a fesztivált – ismét túlnyertük magunkat – sikeres volt a sólet flódni páros
Végéhez közeledik a negyedik miskolci zsidó sóletfesztivál. Nekem úgy tünik ismét túlnyertük magunkat. Vagy a sólet vagy a flódni valamelyik…
2026.09.06.




























Tokaj
















