A Zsidó Kulturális Fesztiválon kivételes programok várják közönségünket a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Föllép Gerendás Péter és zenekara Oláh Ibolyával és Födő Sándorral; újra jönnek a „zsenik a zsiniben”, azaz velünk lesz Müller Péter Sziámi Szakcsi Lakatos Bélával és Gubik Petrával; tapsolhatunk Falusi Mariannak, Gergely Róbertnek, Nógrádi Gergelynek és Teszter Nellinek; nevethetünk-sírhatunk a slágergyáros Zerkovitz Béla dalaival, majd a programsorozatot a Sabbathsong Klezmer Band zárja.
Az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon szeptember 4-én, vasárnap kezdődik meg a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga programsorozata, méghozzá a Dalok a pesti holdfényben című produkcióval este héttől. Ugye ismerősek ezek a slágercímek? „Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk”; „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”; „Tanulj meg, fiacskám, komédiázni”; „Lehoznám néked a csillagokat”. Többek között ezeket a Zerkovitz Béla-dalokat adja elő a Monarchia Operett egy látványos koncertelőadás keretében.
Másnap, azaz szeptember 5-én, hétfő esteGerendás Péter és zenészbarátai veszik át a színpadot sztárvendégeikkel, Oláh Ibolyával és Födő Sándorral. Az Ötezer éves kő című koncerten Gerendás Péter saját szerzeményein kívül elhangzanak magyar zsidó költők általa megzenésített versei, és Bob Dylan, Leonard Cohen, a Simon and Garfunkel szerzeményei. Az est egyik különlegessége, hogy Oláh Ibolya énekesnő egy duettet is előad Gerendás Péterrel.
Müller Péter Sziámi „Zsenik a zsiniben” című sorozatának – amely évek óta fut nagy sikerrel fesztiválunkon – mostani előadása nem akármilyen zenei élményt ígér, hiszen a költő-énekes-dalszerző ezúttal Szakcsi Lakatos Bélával és Gubik Petrával lép a közönség elé szeptember 6-án, kedden este 7-től. A világ dalirodalmának számukra legkedvesebb műveit adják elő, azaz elhangzanak a művészek saját személyes kedvencei, de hallhatunk tőlük saját, közös szerzeményeket is. Boldoggá fognak tenni minket, ezt megígérhetjük, hiszen (Dorothy Fields-Jimmy McHugh slágerének címét kölcsönvéve) a koncertjüket így harangozzuk be: „Még ma éjjel boldoggá tehetsz”.
Szerdán, azaz szeptember 7-én este 7-től Falusi Mariannak, továbbá Darvas Kristófnak és zenésztársainak tapsolhatunk. Estjük címe ennyi: Klezmer. De kell ennél többet mondani? Hiszen akár vidám, akár szomorú, akár hejehujás, akár sírós, a klezmer: maga az élet.
S akkor jöjjön egy kis „retró” is: Szécsi Pál, Nádas Gábor, Fényes Szabolcs, Hajdú Júlia és sok más dalszerző műveivel áll színpadra Gergely Róbert énekes-színművész a Studio 11 Combo nevű zenekarával, hogy nosztalgikus estjükön visszavarázsoljanak minket az 1960-as, ’70-es, ’80-as évekbe. De Gergely Róbert más meglepetéseket is ígér: ki ne hagyják, legyenek ott szeptember 8-án, csütörtökön este 7-kor!
Pénteken és szombaton hagyományaink szerint nem tartunk előadásokat, ám a szeptember 11-i vasárnapra igazi különlegességet tartogatunk: este 7-től Teszter Nelli–Nógrádi Gergely: Forró csokoládé című zenés komédiáját tekinthetik meg, méghozzá nálunk először Budapesten, hiszen ez az az előadás lesz a mű fővárosi ősbemutatója Szakály György rendezésében. A fergeteges szórakozást ígérő, koncertszerű előadásban operaházi és operettszínházi művészek mellett a hazai könnyűzenei élet kiválóságait és a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeit is köszöntheti a zsidó fesztivál közönsége.
A Hegedűs Gyula utcai rendezvénysorozatot fesztiválunk állandó fellépője, a sokoldalú Sabbathsong Klezmer Band zárjaszeptember 12-én, hétfőn este 7 órától. A 10 fős formáció sok meglepetést tartogat az idei koncertre, a sok vérpezsdítő muzsika között természetesen szívet, lelket melengető lírai számok is felhangzanak majd.
Találkozzunk az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, s addig is ne feledjék: lélekben mi már az életörömre hangolunk!
Ismét megrendezem a garázsvásárt. Lesznek új háztartási robotgépek, csillagászati távcső, régi asztali rádió és még sok minden egyéb olyan tárgy, amitől szívesen megszabadulnék,...
dokumentumfilm, 115 perc rendező: Kerényi László „Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” ...
Nem kellett túl sokat várni arra, hogy az ezoterikus gondolkodás hívei bedobják a köztudatba: Nostradamus, a francia reneszánszban élt orvos és látnok, híres-hírhedt...
November 29-én, a Kamara Napján idén is ünnepelt kamaránk tagsága. Emlékeztünk az elődökre, és átadtuk a BOKIK díjait. Vendégünk volt dr. Parragh László,...
Tizenöt évvel ezelőtt még senki nem gondolt arra a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI), hogy egyetlen szívtranszplantációval két életet is adnak a...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. január 25-én, szombaton Zúzmara Expresszt indít Mahócára. A nap folyamán két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend...
Herczeg Márk január 15., 15:48 „ÉN LÁZADÁSRA ÉS ELLENÁLLÁSRA VAGYOK BEÁLLÍTVA. MINDENKI NEM ÉLHET ÍGY. SZERENCSÉS EMBER VAGYOK. A SZABADSÁGHIÁNY ÉS AZ ELKERÜLHETŐ...
Dr. Hunyadi László Izrael állam tiszteletbeli konzulja megküldte az októberi terrortámadás,a zsidó állam elleni háború első napjának képeit. Köszönjük. Sok szemszögből készült felvételek....
Donald Trump elnök videón lejátszott beszéde az ENSZ Közgyűlése előtt 2020. szeptember 22. Fotó: videó képernyőfotó ujkelet.live Donald Trump akkori amerikai elnök állítólag...
Motorsport 2019 szeptember 23. Egy belga veteránautó-kereskedő kínálatában bukkant fel a Toyota ralitörténelmének egyik korai, emblematikus relikviája. Az eladásra kínált Celica ST...