Idén is a Centrum előtt ünnepelte a hanukát a miskolci zsidó közösség
Több éves hagyománynak megfelelve Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon. Városi hanuka...
Több éves hagyománynak megfelelve Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon. Városi hanuka...
Tisztelt dr. Görömbey Róbert főügyész úr, Tisztelt Címzettek, Januárban dr. Pászti Attila törvényszéki elnök úr tanácsa zárt ülésen dönt a fenti ügyben a...
Sokan tapasztalják, hogy hajnali három és négy között felébrednek, de vajon mi állhat ennek a furcsa jelenségnek a hátterében? Előfordult már, hogy hajnali...
Ma egy különös rejtéllyel fogunk foglalkozni. Nem kenyerem a konteók terjesztése, sőt, igencsak ellenük vagyok, de a hír igaz és alaposan dokumentált, ugyanakkor...
Ózd Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-3.3.2-21 „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” című pályázati felhívásra sikeres támogatási kérelmet nyújtott be annak D) Szociális alapszolgáltatások...
A Fidesznek a választási vereség esetére is van forgatókönyve – árulta el Lázár János Hajdú Péter műsorában. Az építési és közlekedési...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az MVM Energetika Zrt. 2024. november 28-án komplex, energetikai témájú együttműködési megállapodást írt alá, többek...
Hali Mindenkinek! Először is, nagyon jó volt Veletek újra! Remélem még sok ilyen szép délután vár ránk és ott folytatjuk,ahol most abbahagytuk. Egyszerre...
Csalódást keltettek a fővárosi közgyűlés képviselői a Civil a pályán vendégei között. Egyikük dalra is fakadt, de nem jókedvében. A Fővárosi Közgyűlés heti...
Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatója bejelentette ma, kedden, hogy 14 év után december 9-től újra találkozhatnak a Gáspár családdal a tévénézők, hétköznaponként „újra kitárul Győziék...
Szeptemberben beszámoltunk arról, hogy az állatvédők tiltakozása ellenére a tojásipar lobbiereje révén a magyar fordítás megtévesztő lett a tojástartó dobozokon. Miközben az EU...
Szeretném megosztani a következő tanulságos történetet, bizonyára sok sorstársamon segíthetek ezzel. Éltem a kormány nyújtotta pályázati lehetőséggel így kaptam 5 millió forintot egy...
Megszűnik napilapként a nagyváradi Bihari Napló. A név azért nem tűnik el teljesen, mivel januártól hetilap lesz belőle. A hang.hu azt írja, hogy „megújulásként” tálalták az olvasóknak...
Az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának közleménye: Dr. Fabiny Tamás püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház új zsinatának alakuló ülésén nem kívánta magát jelöltetni...
„Az internetes agresszió visszaszorításáról” címmel nyújtottak be törvényjavaslatot az országgyűlés igazságügyi bizottságához. Ez akkor válik hivatalos törvényjavaslattá, ha a bizottság benyújtja az országgyűlésnek....
Mint többszörösen megnyomorított miskolci polgár ügyvédemmel kétszer is feljelentettem hamis tanúzás címén Soltész Edinát és Petróczy Attilát, akik alaptalan rágalmakkal vádoltak a rendőrségen...
A személyes bosszúvágy és a pártérdek együttesen eredményezhette azt az újabb akciót, amelyet a Tisza Párt elnöke megelőző csapással próbált semlegesíteni. A leleplezőnek...
2024. november 12-15. között immár 23. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Lengyel Intézet támogatásával, Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a...
Bemutatták a könyvet, ami után másként jársz Miskolcon Rendhagyó helyszínen, az Avasi kilátóban mutatták be Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyének turisztikai bibliáját, Bózsó Gyula...
Kiadó Miskolcon a Bajcsy Zsilinky út 25 szám alatti társasházban egy első emeleti főútra néz különbejáratú két szobás ötven négyzetméteres lakás. Teljesen felújítva....
Két mozdonnyal közlekedett az ukrán elnököt szállító szerelvény, hogy gond nélkül és pontosan befusson a Keletibe. Megkezdődött csütörtök délelőtt a budapesti Puskás Arénában...
A Holokauszt Múzeum és a Park Könyvkiadó tisztelettel meghívja Önt Ádám István Pál: Házmesterek a vészkorszakban című kötetének bemutatójára. Helyszín: Holokauszt Múzeum 1094...
Magyarország kormánya támogatja a magyar zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését. Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából kedden, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének...
Szegedi Balázs, a békéscsabai Fidesz vezetője közlekedési balesetet okozott Békéscsaba belvárosában, ugyanis májusban a piros jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol elütött egy...
Jelzett a telefonom, olyan sűrűn jöttek új hirdetések, és gyakran egy-egy ilyen bejegyzés egyszerre több publikációt is hirdetett. De volt olyan is, ami...
Jelentős csapást szenvedhetett el az iráni rakétagyártási program a szombat hajnali izraeli légicsapásban – állítják műholdfelvételek alapján amerikai kutatók. Az izraeli támadás ugyan...
Rekordnak számító összeget szerzett az ellenzéki hangvételű Klubrádió a szeptember 15-én indult, úgynevezett őszi „túlélő gyakorlaton”. Több mint 200 millió forintot szedtek össze támogatóktól az öt...
A Miskolci Keresztény Szemle folyóiratot kiadó Eszmék és Értékek Alapítvány kuratóriuma elköszönt a lapot hét éve gondozó főszerkesztőtől. A hír néhány napja bejárta...
Szombaton az MSZP megtartotta tisztújító kongresszusát, ahol megválasztották a párt új elnökségét. A korábbi társelnöki rendszer helyett a párt visszatért az egyszemélyes elnöki...
Kuba teljes területén áramszünet van, azt sem tudják, meddig Teljesen összeomlott az áramszolgáltatás pénteken Kubában, miután leállt az ország legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelője,...
Vajon ki találja ki, hol fotóztam ezt? Könnyítésül ideteszek még egy képet. És kérdezem, ha Ön is megfordult itt milyen célból .Nem egy...
Magyar Péter az osztrák köztelevízióban mondta el, milyen lenne egy esetleges Tisza-kormány Magyar Péter volt szerda este az osztrák köztelevízió vendége. A Tisza...
Koncert Födő Sándor: Kaddis /Szólóének: Bíró Eszter/ Kortárs komoly-és világzenei koncert Megemlékezés a Holokauszt áldozataira, a 80. emlékévben 2024.10.20 19:00 – 10.20 20:20...
Thürmer Gyula Kim Dzsongun beszédeiről adott ki egy könyvet A Munkáspárt elnöke könyvet adott ki Kim Dzsongun beszédeiről. A magyar szöveget az észak-koreai...