
Megbírságolta a Médiatanács a Partizánt – a Rádió 1 újabb frekvenciapályázatot nyert
A grémium szerint jogsértő volt a Partizán adása, amelynek Aranyosi Péter volt a vendége. A testület e heti ülésén néhány…
Auto Added by WPeMatico

A grémium szerint jogsértő volt a Partizán adása, amelynek Aranyosi Péter volt a vendége. A testület e heti ülésén néhány…

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) friss listáján Orbán Viktor is szerepel azok között a politikai vezetők között, akik rendszerszinten korlátozzák…

Módos Márton közel negyed évszázad után adja át az irányítást, egy évvel azután, hogy tavaly a Fidesz-közeli káderképzőként emlegetett MCC…

Megkérdeztük a brit közmédiát, mikor indul el a BBC magyar nyelvű hírszolgáltatása, amelynek szerkesztőségébe hónapokkal ezelőtt újságírókat toborzott a társaság.

Nem sokkal 92. születésnapja előtt meghalt Komjáthy György, EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő.

Új rádiót alapított Gáspár Róbert, a RiseFM alapítója. Egyből hat csatorna is elérhetővé vált.

„Újságírás-Etika Kelet-Európában” címmel jelent meg néhány nappal ezelőtt médiaparterünk, a Médiakutató című folyóirat két szerkesztőjének új kötete, amely az újságírás…

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke.

Emberi méltóságot sértő, gúnyolódó kijelentések hangzottak el a Rádió 1 „Balázsék” című műsorában, ezért 1,7 milliós bírságot szabott ki a…

Több mint negyedmilliárd forintot fizettek be a Klubrádió támogatói a médiaszolgáltató legújabb túlélőgyakorlatán közösségi támogatásként. Arató András ennek apropóján reményét…

A Médiatanács e heti ülésén a HírTV egyik műsorát vizsgálta kirekesztés gyanúja miatt, valamint ismét frekvenciapályázatot nyert a Mészáros Lőrinc-közeli…

Ezekben a napokban lesz 4 éve, hogy Palik László társaival elindította a Palikék Világa című YouTube-csatornát, ami mostanra már több…

A média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Goldmark Péter Károly-díjat vehetett át Radetzky András, a Magyar Katolikus…

A Médiatanács újabb évekre szóló médiaszolgáltatási engedélyt adott a napokban két kormányközeli kereskedelmi rádiónak. A Best FM Budapesten még 7…

Rossz korhatárbesorolások, trágár dalok és tiltott termékmegjelenítés is a Médiatanács napirendjére került a napokban.

Mekkora ma a magyar médiapiac, és hogyan alakulnak az erőviszonyok a TOP100 médiacég között? A Media1 podcast- és rádióműsorában Incze…

Immáron 25. alkalommal nyílt meg szeptember 12-én és tart nyitva éjjel-nappal egészen egy hónapon át, október 12-ig az ARC közérzeti…
Az Európai Újságírók Szövetsége (European Federation of Journalists / EFJ) Budapesten tartotta meg júniusban az éves közgyűlését, melyen Jan Braathu,…

Eljárást indított a „Balázsék” című műsorszám egyik adása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett hálózatba…

A választási kampányról szóló tudósításai részeként új podcastsorozatot indít a Szabad Európa. A Szavazatszámláló című műsor célja, hogy közérthetően mutassa…

A műsor Kovács Kolos műsorvezetésével lesz hallható.

A grémium szerint megsértette a jogszabályokat a Metropolt kiadó Mediaworks a női lábakról közölt lesifotókkal, valamint a Rádió 1 Balázsék…

Vizsgálat a Partizán és a Balázsék ügyében, több csatorna megbírságolása – ezeket tárgyalta legutóbbi ülésén a Médiatanács. Az egyik médiaszolgáltatót…

Párkapcsolatokról és korról fog beszélgetni a műsorvezető. Lesznek ismert szereplők is.

A legnagyobb hazai újságíró-szervezet, a MÚOSZ ma állásfoglalást juttatott el a Media1-nek, nem sokkal azután, hogy Kocsis Máté, a Fidesz…

A MÚOSZ Etikai Bizottsága hétfőn az alábbi állásfoglalást fogadta el és ajánlja a MÚOSZ elnökségének és a magyar sajtó valamennyi…

A Médiatanács az első őszi ülésén több médiaszolgáltatónál is jogsértésre bukkant.

A hírt maga a tulajdonos, Lantai Tamás jelentette be.
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.