Minden férfi életében van egy pillanat – amikor rádöbben , neki is van egy olyan apró dülmirigye. Amíg az kedvére teszi a dolgát semmi probléma – le…juk. Szó szerint. Ám amikor vacakolni kezd szaladunk a puskamesterhez. Meg ámulva bámulva nézzük a tévében azt a morcos faszit aki percenként fel kell éjszaka, hogy mégse pisilje össze magát az ágyban. Aztán amikor már mi is egy éjszaka többet bűvöljük a szerszámot a fürdőszobában mint a franciaágyon rögtön bedőlünk a WS teleshop reklámjának. Ha meg vesszük a Prostwent nevű kapszulás dobozt vége az éjszakai sétáknak – nem rögtön – úgy hatodik doboz beszedése után. Mert ugye ebben benn van az indiánok, az inkák, a mayák és a kalamaykák minden ősi varázsszere.  És nyugodtan átaludjuk az egész napot – az éjszakai sétafikák idegkimerítő fáradalmaitól. Ennek a reklámnak a magyar hangja – ha jól hallok – Geszti Károly – olyan átéléssel mondja amit neki leírtak, szinte látom Őt amint már is sorba áll a WS teleshop előtt a nyitást várva.

Szedem lassan egy éve . Mit mondjak, a helyzet javulóban. Egy éjszaka max. három kalandtúra és úgy jön mint az olaj a Barátság vezetéken. Tehát a miskolci üzlet rendszeres látogatója vagyok. S akkor most fedezem fel, hogy a legújabb széria doboza egy negyeddel kisebb mint a korábbi, némi hasonlóság van a csomagolásban de az egyik újban már a hatvan kapszulából ötöt kicsórtak. A fedőfólia nyomtalanul lecsavarható. A belső szokásos átszakítható biztonsági papírfedő ki spórolva.  A kapszulák kifehéredve a korábbiak bordók voltak. Nem is tudom mit gondoljak, reklamálok az ügyfélszolgálaton. A hölgy kedvesen elmagyarázza – hová kihez forduljak – egyébként is ez nem gyógyszer csak gyógyhatású készítmény. Magyarra fordítva itt a sumákolás és az ungarische rafinéria megengedett.

Hétfőn a fogyasztóvédelem nevű sóhivatalban folytatom. Bár az utóbbi időben rá kell jönnöm ez az intézmény ellustult, jogkörét beszűkítették s csak akkor ugraszthatók ha politikai megbízást kapnak.

Figyelem, figyelem – a Proswenttel  – manipulálnak. Tessék már utánanézni, hol a svindli ebben az üzletben.

Úriemberek – a WS teleshop válaszolt – visszacserélik a védőfólia nélküli dobozokat. Szerintük a régi gyártó felmondta a szállítást. Újat kellett keresniük, még is azt kell írnom itt valami sántít. Találnak egy másik szállítót, másik gyártót, ugyanazzal a márkanévvel. Ilyen nincs, ilyen elképzelhetetlen. Aki akarja beveszi – már mint a prostwentet. A régi áron kisebb dobozban, más színben, babrálható csomagolásban.

Fogyasztóvédelem – ANTSZ ( gyógyhatású készítmény) – ilyenkor csak körül kellene nézni a portán. Közérdekű bejelentést , kelt a mai napon 01. sorszámon.

Október a kutya se válaszolt – a bolt gazdája se – nem olvasták, nem tudnak róla  vagy nem akarnak tudni minderről. Jól bevezetett mottó – minden csoda három napig tart.

szantograf.hu