Nyomozzunk – a jobbszélső urat keressük – dr. Oswald György nőgyógyász

Kedves Olvasók – össznépi segítségre lenne szükség. Karácsonykor, télvíz idején elővesszük a régi albumokat és most leltem rá – Kolozs András unokaöcsém közremükődésével erre a feltehetően 1954-ben készülhetett képre. András mint a számítástechnika nagy mestere színesre varázsolta – fotoshoppal. Majd rákérdezett – kik vannak rajra. A vízi pisztolyos jómagam lennék – viszont a bácsikám dr. Oszwald György az akkori Budapest egyik legismertebb nőgyógyásza, édesapám unokaöccse. A svábok egy részét automatikusan deportálták az NSZK-ba, ő viszont kimaradt ebből a jótéteményből és csak önerőből szökhetett ki. Magyarul disszidált, szem elől tűnt és amikor már keresett minket a hetvenes években édesapám nem élt, nem találtunk egymásra. Gyuri családja, gyermekei viszont még élnek.

SOS – akinek vannak németországi kapcsolatai , ismerősei hátha ennek a képnek a segítségével felleljük Oszwald bácsikám rokonságát.

A kérés akik tehetik minél szélesebb körben terjesszék a fotót Németországban – jelezve az úr nevét, s foglalkozását. Még annyit lehet tudni, hogy mielőtt kiszökött a család a Kerepesi út 79 szám környékén lakott Budapesten. A ház már nem létezik.

Egyébként hasonló módon leltem meg Monica Kvistet is aki apám húgának a lánya és most Svédországban egy lovardát vezet. Boldog volt , hogy negyven év után sikerült kapcsolatot teremtenünk.

Akinek bővebb infóra van szükséges írjon, keressen.

szantograf.hu