Köteles csőbe húzás – Fletó ellophatta volna a showt – logika helyett rejtély

Mesterházi az MSZP elnöke balkezes. Kormos Pista barátom is akinek hihetetlen kézügyessége van. Ez az adottság a balkezesek jellemzője. Állítólag a balkezesség az a természet egyik adománya. Számukra valami az agyban fordítva lett bekötve és ez a gondolkodásban is kifejeződik.  Biztosan így lehet mert a legnevesebb asztaliteniszezők is balosok és itt a kézmozgás és az agyi reagálókészség kombinációja döntő a játék kimenetelében. No, meg a kiszámíthatatlanság, amit egy balkezes jelenthet egy jobb kezes játékos számára.

Az elnök urat mégis sikerült csőbe húzni a most vasárnapi MSZP kongresszuson, amikor egy magát elragadtató szimpatizáns hangosan, kötelet követelt az Alcsúti polgármesternek. Mesterházi nem kapcsolt sőt rákontrázott – arra ami miatt egyszer Kövér László házelnököt is megintették. Demokráciában politikai ellenfeleinknek nem ígérünk akasztást. Eltöröltük a halálbüntetést és már elegünk van elődeink drága állami újratemetéseiből is. Meg egyébként is az ilyesmi ízlés dolga. Ezzel az egy aprósággal egy teljes kongresszust paffra lehet tenni. Világosabban, Mesterházi nem a rögtönzés nagy mestere.

Még egy apróság , Gyurcsány megjelenése a kongresszuson. Óvatos volt tartotta magát a megállapodáshoz s nem nyúlta le a showt. Noha megtehette volna, senkinek nem szorongatták annyit a kezét és nem veregették vállon mint Fletót. Hogy mit jelenthet ez nem tudom.  Talán csak azt, hogy az általa elhagyott párt tagjai még nem zárták ki a szívükből. Ez innentől már nem logika, rejtély, hogy tíz ember közül máig is hat Gyurcsányt tudja az MSZP élén. Na ezt tessék megmagyarázni!

szantograf.hu