Közösség és összefogás nélkül nincs eredmény

Immár második alkalommal rendezték meg a Bőcsi Borok Ünnepét szombat délután. A borversennyel összekötött ünnepségen részt vett dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

A Rózsafa Hagyományőrző Egyesület tagjai, Hudák Béla és Tóth György a Hegedűs a háztetőn Bordalával alapozták meg a rendezvény hangulatát.

„Könnyed, vidám estét terveztünk mára, de ez csak rajtunk fog múlni!” –nyitotta meg az estét Nagy László polgármester. Reményét fejezte ki, hogy mindenki jól fogja érezni magát, és csak az számít, hogy bőcsi borokat és ételeket fognak fogyasztani. A versennyel kapcsolatban hangsúlyozta: „nekünk ez a nálunk termett bor a legkedvesebb”, és természetes, hogy mindenkinek a sajátja a legjobb.

Ezt követően felkérte dr. Mengyi Rolandot beszéde megtartására. A megyei közgyűlés elnöke elmondta, Bőcsről „nem a bor jut eszébe az embereknek”. A sörgyár és a település közötti kapcsolat meghatározó pont, ugyanakkor a bor illetve a kreativitás is fontos. Amikor a gazdák elkezdenek szőlőt termeszteni, és egyik hagyományteremtő gondolat követi a másikat, ez meghatározza Bőcs jövőjét. Erős, összetartó közösség nélkül nemcsak Bőcs, de az ország sem maradhat talpon. Emlékeztetett a 2010-es árvízre, amikor az egész megye egyszerre mozdult, „valami akkor kialakult”. Eltűntek a különbségek, a nézeteltérések, mindenki vállt vállnak vetve dolgozott a gátakon, pakolta a homokzsákokat. „A közösség és az összefogás nélkül az eredmény sem jöhetett volna létre!” –hívta fel a figyelmet arra, hogy a nehézségeknek is lehet pozitív hozadéka.

Az eredményeket illetően kiemelte, a megyében a munkanélküliség mára 17,4%-ról 11,3%-ra csökkent, fejlődik a gazdaság, csökkentek a családok terhei, és rég nem látott fejlesztések zajlanak országszerte. Nem ígéri, hanem tudja, hogy Bőcs is tovább fog fejlődni: kilátásban van a haltelep rehabilitációja. Végezetül bizakodásának adott hangot, hogy az elkövetkezendő években a településen jól láthatóak lesznek a fejlesztések, amik szebbé teszik majd a bőcsiek életét.

A mulatság kezdete előtt átadták a díjakat: az emléklapok kiosztása után száraz vörösbor és száraz fehérbor kategóriában díjazták a versenyzőket, illetve megválasztották az Év Bőcsi Borászát, aki idén Nagy István lett.