A házelnök Miskolcon – megsúgták, hogy parlamenti performance lesz

Kövér László házelnök ma, csütörtökön Miskolcra látogatott. Többek között az Észak vendége volt Demeter Ervinnel a kormányhivatal vezetőjével. Egy ilyen beszélgetés, találkozó hivatalos része az interjú, amikor a szerkesztő kérdezget. Majd ez után minden protokoll látogatás végeztével elhangzik egy-két olyan sztori  amely soha nem lát nyomdafestéket . Szerintem ezek a kulisszatitkok érdeklik az olvasókat leginkább. Mégis ritkán kerülnek ezek terítékre.

Egyet kifecsegek – mint ismeretes az LMP hét képviselője közül négy sajátos módon szírénával, szírénázva demonstrált az ülésteremben a paksi atomerőmű bővítése ellen. Valaki megsúgta előre a házelnöknek, hogy előadás, műsor lesz. Többet nem árult el. Kövér László számított is erre, gondolta molinót vagy drapériát feszítenek ki. Sok mindent megért már, volt amikor a nők elleni erőszak jegyében a lányok asszonyok kékre zöldre festegették magukat. Emlékszem az elhalgatatott  jobbikosok egyízben megafonon mondták a magukét. Mindezen túl tett a fűlsíketitő szirénázás. Egy képviselő, megunta és egy pohár vizet öntött a hangszóróba, de nem sok sikerrel járt. A renitenskedő már is előkapta a tartalék készülékét mert ugye még elemeket is bespejzoltak.

Erre fel kérdeztem volna, hogy miként vitték be a sok szírénát az ülésterembe. Mivel ismerem az ottani beléptetési rendszert – még a zsebemben felejtett vadgesztenyét is kettévágták , s a táskámat is átvilágitották.

Nem tudni, lényeg, hogy bevitték. A házelnök jövőbeni terve , hogy komolyabb parlamentet szeretne. Több figyelemmel s kevesebb a tévénézőknek szóló egyéni produkcióval, műsorral.

szgráf.