Vajon ki emlékszik arra az igazi viharkabátra. Arra a vastag impregnált vászonra. Az ötvenes években mindenkinek volt ilyenje. Fontos ruhadarab volt. Nem új találmány, a beszkártos nyílasok úgyanúgy ebben flangáltak mint az 56-os forradalom idején a felkelők. Elnyűhetetlen darab volt, noha hajtogatni nem lehetett mint a későbbi orkán kabátokat. Olyan világos drapp és zöldes árnyalatban gyártották. Most utólag olyan volt az anyaga mint a katonai sátorlapoknak. Sok zseb, tele gombbal. És volt hozzá csákó is. Mit nem adnék most egy ilyenért.
Szóval az akkori ünnepi felvonulások előtt úgy az úttőrőknek mint a nagyobb pajtásoknak ott volt a túlélő csomagjában ez a viharkabát. Így aztán akár milyen orkán, zápor tarolt mi trappoltunk a tribűn előtt. Próbáltunk volna nem masirozni.
Bezzeg a mostani baloldal egy enyhe lájtos viharra meghátrált. Nem volt összetartás, nem volt demonstráció, semmi ünneplés. Féltek, hogy megfáznak vagy éppen nem lesznek elegen. Szerintem ez az utóbbi aggasztotta a szervezőket, hogy a kényelmesebbje majd csak a tévé előtt fotelból akarja lájkolni a rendezvényt.
Persze az is bele játszhat, hogy a nyugdíjasokon kívül nem nagyon merészkednek ezekre a gyűlésekre. A még aktív dolgozók attól tartanak , hogy elveszítik a kenyerüket, a munkanélküliek meg nem számíthatnak elhelyezkedésre. Ezt bízonyítja, hogy a Hír tévét ma már minden rendezvényükről kizárják – kifejezetten az ott lévők kérésére. Ugyanis a képernyőn mindig olyan csápolokat, tapsolókat mutatnak akik kevésbé szimpatikusak.
Most jön az egy milliós kérdés. Mi lesz a sajtóval, a sajtó fotózással március idusától? Az új polgári törvénykönyv szerint még az utcán se lehet lefotózni senkit az engedélye nélkül. Úgy mint az iszlám országokban, súlyos vétség mások személyiségi jogait sérti ha megörökitik.
Furcsa, egyfolytában azon töröm a fejem, hogy miért, miért éppen most kellett ezt a fontos törvényt megalkotni.
Most írásban adom – engem bárki lekaphat, bárhol. Persze nem ingyen.
