Lesem a látogatókat – nézem, hogy mi érdekli az Olvasókat
dedikálok Velencei Tamás és Babci

Gondos gazdaként, reggelenként átfésülőm a gráfnak nevezett portálomat. Megnézem mennyien nem tudtak aludni, s e helyett erre fanyalodtak. Tény, hogy mostanában úton voltam és nem tudtam naprakészen szolgálni, de mégis meglepően jó a statisztika.  Rengeteg a látogató és általában mindenki 4-6 megtekintéssel távozik. Ahhoz képest, hogy ezt önpromotiót tavaly augusztusban találtam ki elégedett lehetnék. Még se vagyok az.

Sőt naponta meglesem, ki mire keres rá. Mire lenne vevő.

Vezet Dr Horváth István értisztító vakcinája. Tehát ezt a témát folytatni kell.

Vas megye rendőrfőkapitánya – ezt is olvasgatják. Ha valaki nem emlékezne erre, volt egy parkolási ügyem, illetve nem volt csak rám akarták fogni és három éves szívós munka árán győztem. Visszakaptam a bírságot és jelenleg a rendőrség a kártérítés mértékén próbál hadakozni ellenem. A térerő itt van.

És még volt egy textil szekrényes ügy, Lidles. Megoldódott, igazi fogyasztóvédelmi téma, tehát azt kell mondanom, bagatell személyes piti ügyekre oda figyelünk. Egymásra.  Tehát ezt is ontani.

Jó, hogy a gráfra a boonról is rá lehet kattintani, s a facés keresés is hasznos.