Diósgyőr az újraiparosítás útján

“Történelmi adósságot dolgozunk most le”- értékelte a Digép Miniacél- és Hengermű  projekt elindítását péntek délelőtt Diósgyőrben dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. A Digép Diósgyőri Ipari Park területén nemzetközileg is modernnek számító kohászati üzemet építenek fel. Nagyszabású ünnepség keretében tették meg a kezdő lépéseket.

Axam Barakat, mint a beruházás fő műszaki és stratégiai megálmodója, arról nyilatkozott, hogy a jelenlegi világgazdasági légkörben és a nehéz acélpiaci körülmények között első számú feladat a helyi, rugalmas, költséghatékony és egyben az európai környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő technológiával rendelkező vállalatok fejlesztése, melyek képesek hatékonyan és gyorsan a régió fejlesztési és beruházási igényeinek megfelelő acéltermékeket kis és közepes tételekben biztosítani. A Miskolc Steel Mills éppen ilyen gyár lesz, Észak-Magyarország ékszerdoboza.”

A magyar beruházó képviseletében Ács András köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának illetve személyesen dr. Mengyi Rolandnak, hogy személyes közbenjárásával elősegíti a miskolci acélgyártás újjáélesztését, a kohászati hagyományok ápolását és legfőképp az új munkahelyek létrehozását.”

Szőllősi György, a DIGÉP MSM ügyvezetője hivatkozva Észak-Magyarország és legfőképp Miskolc évszázadokra visszanyúló kohászati múltjára, meggyőződésének adott hangot, hogy Miskolc ismét Észak-Magyarország lokomotívja lesz az ipari és azon belül a nehézgépipari beruházásoknak, s ezáltal hozzájárul a térség társadalmi-szociális felzárkózásához is.”

A megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett rá, hogy a szocialisták hagyták megszűnni Miskolcon a nagy hagyományokkal rendelkező kohászatot, ezzel egy szakmakultúra és több ezer család megélhetése került veszélybe. A gyár a beruházási szakaszban mintegy 750, a termelés megindulása után 300-320 munkahelyet jelent közvetlenül, a szolgáltató partner cégeknél pedig további 150-200-at. A kohászat újraindítása fontos lépés a megye újraiparosításának az útján. A beruházás erős lépcső abban a sorban, ami a borsodiak jövőjéhez vezet!”

Kriza Ákos ez alkalomból hangsúlyozta, “Miskolc készen áll erre az együttműködésre. Miskolc készen áll, hogy konstruktív módon vegyen részt az üzemeltetési fázist megelőző szakmai egyeztetéseken”. A polgármester őszintén reméli, hogy az előkészítés után, a lehető legrövidebb időn belül megvalósulnak az új munkahelyteremtő beruházás szükséges és elengedhetetlen feltételei.

Sebestyén László országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy a kohászat annak idején túlélt két világháborút, ’56-ot, a rendszerváltást, de a szocialista-liberális kormányzásba belepusztult. Hosszas előkészítéseket, tárgyalásokat követően sikerült tető alá hozni a projektet. „Olyan naphoz értünk, amely gondolom arany betűkkel lesz beírva Miskolc történelmébe”- jegyezte meg örömmel a képviselő.

Dr. Sziklavári István kohászati szakértő részletesen szólt a projekt előkészítéséről. Arról, hogy a befektetők először a DAM-ban gondolkodtak, de mivel ott nem jutottak dűlőre koncepciót váltva úgy döntöttek, hogy a hajdani DIGÉP területén építenek egy modern üzemet. „Itt a jövő. Ehhez kívánok visszatérő jó szerencsét!” – zárta hozzászólását a hagyományos kohász köszöntéssel.

Thomas Narholz, a Danielli cég alelnöke kiemelte, hogy innovatív technológiát szállítanak, amely költséghatékony működést tesz lehetővé. „Ma ünnep van, holnaptól kemény munka” – köszönt el a szakember.

Sulajman Gerdan, a Germaksan cég elnök-vezérigazgatója nagy örömmel nyugtázta, hogy részesei lehetnek a diósgyőri projektnek, amely véleménye szerint kölcsönösen előnyös lesz Miskolc és a régió számára.

Rudolf Schuster, Szlovákia korábbi államfője is részt vett az ünnepségen. Magyarul köszöntötte a vendégeket, majd angolul folytatta. Mint Kassa egykori főpolgármestere kiemelte, hogy a felvidéki város és Miskolc mindig sikeres volt együtt. A kohászati termelés újraindulása is erősíteni fogja ezt a kapcsolatot. „Nagyon örülök, hogy újraindul az acélgyártás” – osztotta meg örömét.

Az ünnepség zárásaként a díszvendégek szimbolikusan elfordították a váltókart és ezzel elindult a projekt.