Mackókat a mackó büfékbe – helyben szunyókált el a boltavatáson

Emlékeim szerint Miskolcon két Mackóbüfé volt. Egy a Szemere másik a Déryné utcában. Ma sem tudom, miért nevezték ezeket Mackónak. Illetve már már kezdem kapísgálni A projekt Pestről indult és ahogy manapság mondják franchain rendszerben terjed a vendéglátó cégek körében.

Hogy mi volt a jellemzője. Mindkettőben idáig ismeretlen imbisz, s hidegtálak jelentek meg. Kínáltak salátákat ami addig ismeretlen volt a vendéglátásban. Ezekről a helyek ki voltak tiltva a szeszes italok. Illetve egyetlen egy sörfélét vehettünk – a malátásat amit egyébként szoptatós mamáknak ajánlottak. Sűrű barna lé volt, kevéske alkohol tartalommal. Hidegen kedveltem amíg kapni lehetett. Meleg ételként legfeljebb mustáros virslit szolgáltak fel, viszont a sonkatekercsük tormásan és a kaszinótojásuk nagyon jó volt. S természetesen torták és sűtemények is szerepeltek a választékban.

Sajnos egy idő után valamennyi kezdett italbolttá süllyedni. A vendéglátósok nem szerették azokat a helyeket ahol nem volt pia , nem lehetett mókuskázni és hiányzott a borravaló.

A képen egy igazi mackó egy pesti büfé átadásán. Állítólag cirkuszi állat volt aki jól tűrte a fellépést és meg lehetett simogatni. Végül annyira jóllakatták a róla elnevezett helyen, hogy még ott elszunyokált. Akik ott voltak olyan hortyogást hallhattak amelyre egyetlen férfiember se képes. Dübörögve horkolt.