Rengett a föld – vajon ez volt e az előmozgás – folytatódik e a természet haragja

Kétszer éltem át földrengést.  Generációk cserélődnek úgy, hogy sose ismerik meg ezt a talajmozgást. Először talán 1986 nyarán remegett alattam a talaj. Balatonszéplakon az ottani magas SZOT üdülő hetedik emeletén tudtam meg mit is jelent a földrengés.  Pontosan 6 óra 15 perckor  a mosdóban értem meg a csaknem hatos erősségű földmozgást. Igazából nem tudtam mi történhet.

Azt érzékeltem, hogy a hatalmas épületnek nekiütközött valami. Rengett a  ház a velem szemközti beépített szekrény peregtek ki a bőröndök. Közben a parkolóban az összes autó szirénája tülkölt. Félelmetes volt, pizsamában vagy lepedőbe burkolózva rohantunk le a frissen felmosott lépcsőházban. A liftbe senki nem mert beülni. Órákig sétáltunk a parton és próbáltunk híreket hallgatni. Hihetetlen de egy szó se volt erről a rádióban. Utólag tudtam meg, a pártközpont letiltotta amíg nem tisztázódik a helyzet. Nem akartak pánikot.

Telefonáltunk haza, Miskolcon semmit sem tudtak minderről. Nagyon nem is akarták elhinni. Tanúm – Farkas Zoltán Tiszaújváros volt polgármestere, aki akkor maga is lenge magyarban várta a parkban a fejleményeket.

Egy óra elteltével egyedül merészkedtem fel a szobánkba. Talán hat perc alatt sikerült mindent a kofferekbe gyömöszölni és már is rohantam ki a végig repedt bejárati ajtón. Három óra múlva Miskolcon voltunk. Lemondtunk az előre kifizetett három napról.

Talán két éve szeptemberben ismét rengett a föld most már Miskolcon is. Arra ébredtem, hogy hatalmas lökést kapott az ágyam. Perceken belül az egész Derkovits utcában kigyúltak a villanyok és a hajnali sötétben megtartottuk a lakógyűlést. Mi legyen, megnéztük a házakat, felmértük a repedéseket és visszafeküdtünk. Aludni. Csak éppen álom nem jött a szemünkre.

Ilyenkor ugyanis sosem tudni az elő vagy utórengést éltük meg.

Nemrégiben beszéltem egy geológussal. A legnagyobb magyar földrengés az ezerhétszázas években volt Komáromban. Hetes lehetett .Ez nagyon nagy pusztulást okozott.  Egyébként a berhidai is bizonyítja nálunk se ritkaság a földmozgás. Sőt ami még gond lehet Pécs Miskolc tengelyben, tehát keresztirányban folyamatos a földmozgás.

Hogy mi lesz, mi várható nem tudni. Jósolni se érdemes. Egy biztos figyelni a természet változásaira, jeleire. Csak ezek lehetnek a pontos előrejelzések. Most például a rengés előtt a környékünkön éktelen kutyavonítás volt. Szüntelenül és nem volt holdfogyatkozás amivel ezt megmagyarázhattuk volna.