Egy eredeti Zsiguli – még ciril betűs – kié volt az első miskolci ?

Ez egy igazi Zsiguli, nem Lada, ciríl betűkkel rajta  díszeleg rajta az írás. Az első miskolci Zsiguli ha jól emlékszem Szegedi László kollégámé volt 1974-ben. Ritka szép színe volt, olyan kékes fehér, azóta se láttam ehhez hasonlót. Rendszáma IH-13-60 volt. Félelmetesen ment a korabeli Moszkvicsokhoz, Volgákhoz képes. Folyamatosan tartotta  – nem voltak autópályák – a 160-180 kilométeres tempót. Ha az anyósülésen pöffeszkedtem valóságos halálfélelmem volt ennél a sebességnél. A motor emlékezetem szerint még az eredeti olasz Fiat 124-es volt. Nem ette az olajat és nem pötyögtette. Rádió nélkül szállították, a magyar Videoton passzolt bele.Az elefántfülei a lehető legrosszabbak voltak, enyhe nyomásra kinyíltak. Akkor jött egy magyar kisiparos, amely csodálatos biztonsági kapcsokat kreált hozzá. Ezeket aztán  jó áron adtuk el egész Európába. S ne felejtsem ezekhez még nem a Bakonyban gyártott ablaktörlő motorok dukáltak. Később viszont ez volt a hazai a Ladákban.

A képen látható veteránt Miskolcon kaptam lencsevégre. Jó, aránylag tűrhető állapotban van. Kevés ráfordítással  tökéletesen helyre lehetne hozni. A zárja semmit sem érnek, nem is zárta a tulajdonos, de nem is tart attól, hogy elviszik.

Tessék megfigyelni – a kardán-box egy utólagos szerelés, ez nem járt hozzá gyárilag.  Natúrban olyan csupaszon állt a botváltó.

DSCN1035