
Mivel a varázsszemes Pacsirtára már többen is bejelentkeztek, gondoltam – a Videoton hifitornyomon is túladnék.
Annak idején nem kis munkával sikerült ezt megszerezni és sokáig a nagyszoba dísze volt.
Tehát vevő, gyűjtő kerestetik erre is.
Mivel a varázsszemes Pacsirtára már többen is bejelentkeztek, gondoltam – a Videoton hifitornyomon is túladnék.
Annak idején nem kis munkával sikerült ezt megszerezni és sokáig a nagyszoba dísze volt.
Tehát vevő, gyűjtő kerestetik erre is.
Tárkányi Zsolt idén áprilisban hagyta ott az RTL Híradót, amelynek az egyik legfontosabb politikai riportere volt. ...
Veres Pál Miskolc MJV polgármestere az első, COVID 19 fertőzésre utaló, enyhe tünetek jelentkezése után azonnal elvégeztette a PCR tesztet,...
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség...
Aki egy kicsit is vigyáz a kocsijára igyekszik úgy parkolni, hogy ne tudjanak szorosan mellé állni. Ugyanis nem ritka, hogy akinek ócskább a...
Korszakhatárhoz ért a Jóban rosszban szappanopera a szuper TV2 csatornán. Tizenkét évesek lettek. Nagyon szalad az idő. Dicsekszem, jórészt valamennyi fejezetét láttam. S...
Rendőrök, tűzoltók és alpinisták mentettek meg egy fán fennakadt siklóernyőst Sátoraljaújhelyen. Sátoraljaújhely, Magas-hegyen található felszálló helyről startolt el siklóernyőjével az a férfi 2018....
Inkább az eszedre. Megdőlt, hogy napi egy pohár bor jót tesz a szívnek. Egy kutatás szerint ennyi ital 15 perccel rövidíti az életet....
Értesítem a lakosságot, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2016. október 20-án (csütörtökön) 7.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc Megyei Jogú Város...
A KŐKA Kő és Kavicsbányászati Kft. (1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2.) kérelmére, a „Miskolc-Mexikóvölgy” védnevű mészkőbánya kapacitásbővítésére vonatkozó 8158-46/2015. számú határozattal módosított...
Jogerősen hét év börtönt kapott Gyárfás Tamás médiaguru a legútóbbi tárgyaláson. Egyidősek vagyunk tehát ha szerencséje van és jó magatartása okán hamarabb szabadul...
Különös és nagyon méltatlan nyilvános viták alakultak ki a mostani Anyák Napja alkalmából. Voltak akik azt kifogásolták, hogy sok ezren egy-egy közösségi oldalon...
A Telekom fejlesztéseinek köszönhetően a Digitális Magyarország megvalósításának első állomása Nyíregyháza A fejlesztési program pillérei: a digitális infrastruktúra, a digitális szolgáltatások és a...
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 2010-ben tette művelésre alkalmassá a Sajószentpéter melletti, 68 hektár felületű szántóterületét, ami Miskolc Megyei Jogú Város...
A hülyeség nem ismer határokat. Tök igaz. tegnap több százan szorultunk be a MOM park földalatti mélygarázsába. Azt ugye mindannyian tudtuk, hogy vasárnaponként...
A „Szinva Zöld Folyosó”, vagyis a városon végigfutó patak mentén megvalósítható beruházások kitalálása, megbeszélése a témája a Részvételi program aktuális,...
Az április 29 hétfő, 19.00 kezdéssel a miskolci Tudomány és Technika Házába-TTH Színpad- meghirdetett „Jordán Tamás:A széllel szembe” cimű estje az előadó betegsége...
Roamingjegyekkel töredékére csökkenthető a külföldi internethasználat költsége Roamingjegyekkel akár egy egynapos nyaralás során is több ezer forintot meg lehet spórolni. Bár a hazai...
Nem lesz börtönkórház a Szentpéteri kapuban. Hogy végül is mi lesz, vagy mi legyen, a volt nőgyógyászati pavilon sorsa azt most senki nem...
Rövid összefoglaló a hajnali legfrissebb hírek alapján a hétfő este 8 órakor, Bécs belvárosában elkövetett terrortámadásról. Mi tudunk eddig? Lövöldözés tört ki Bécs...