A kulturális alapellátás kiemelt terepe a könyvtár

A kormány egyik fontos célja, hogy minden ember számára megszervezze a kulturális alapellátást, a kultúrával való találkozás lehetőségét, ennek a programnak egyik kiemelt terepe a könyvtár – hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten, az Országos Könyvtári Napok alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Hoppál Péter szerint sokan úgy vélik, hogy a Gutenberg-galaxisnak leáldozott, a könyvtár pedig “anakronisztikus képződmény”, a kormányzat és a szakma képviselői azonban ellenkező véleményen vannak: úgy gondolják, hogy a könyvtár az egyik legfontosabb eleme a magyar kulturális intézményrendszernek.

A politikus kiemelte: az országos könyvtári napok rendezvénysorozat ékes példája annak, hogy sok tízezer ember miként részesülhet kulturális szolgáltatásban. Az október 20-ig tartó rendezvénysorozathoz országos szinten több mint ezer intézmény csatlakozik, és az egyhetes programkavalkád mintegy 5 ezer eseményt ölel fel.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2013-ban állami támogatással megkezdődött a kistelepülési könyvtárhálózat bővítése azzal a törekvéssel, hogy Magyarországon teljes legyen a lefedettség a könyvtári ellátásban. Két-három éve még a hazai könyvtárak nagyjából 2000 települést láttak el, a közel 2 milliárd forintos fejlesztés eredményeként mára 2346-ra bővült azon helységek száma, amelyeket a könyvtári szolgáltatások elérnek, tehát a terv gyakorlatilag megvalósult – mondta Hoppál Péter.

A könyvtári fejlesztések másik hozadéka, hogy újabb közösségi terek jöttek létre – húzta alá a politikus. A Könyvtári, Információs és Közösségi Helyek kialakításakor a könyvtárállomány korszerűsítésén, bővítésén és egy modern könyvtári szolgáltatás létrehozásán túl cél volt az informatikai felszereltség, internet-hozzáférés biztosítása, valamint olyan közösségi tér kialakítása is, amellyel sok település addig nem rendelkezett – tette hozzá.

Mint mondta, ezekben a kistelepülési könyvtárakban évente 14-15 ezer egyéb kulturális és közösségi programot szerveznek, melyeken összesen közel félmillió ember vesz részt. Ez pedig jóval túlmutat a könyvtár hagyományos funkcióján, valódi közösségi térként funkcionálnak.

Hoppál Péter kiemelte, hogy a kormány a 2014-2020 közötti európai uniós finanszírozási ciklusban is meg fogja keresni azon pénzügyi lehetőségeket, amelyekkel a mostani kulturális programok továbbvihetők.

(Emmi/MTI)