Miskolc legnagyobb és legkellemesebb könyváruháza a Géniusz. Számomra mindenképpen. Mint tetszik látni a főutcai kirakatban fő helyen egymás mellett látható a két új könyvem: A vasgyári medvetánc és Az Isten szabadságra ment.
Az előbbi már korábban kijött a nyomdából a másik egy kicsit csúszott, de a lényeg, hogy itt van.
Mindenütt kapható, az Észak ügyfélszolgálatán is.
Akik dedikált példányt szeretnének keressenek. Szíves örömest.
Szántó István
Related article
Ártatlan a Négy Mancs
A Fővárosi Törvényszék ma elutasította a legnagyobb magyar hízott libamáj-termelő cég, a szentesi Hungerit Zrt. keresetét a Négy Mancs nemzetközi állatjóléti szervezet ellen....
Meg kell szüntetni a kerékbilincs intézményét!
A kerékbilincs idejétmúlt, a magyar jogrendszer egy vitatott eszköze, mely visszaélésekre is lehetőséget ad. A digitalizáció miatt ma már elkerülhetetlen a szabálysértések és...
Kerényi Laci drótpostája – dübörög a Jameson CineFest – a 13. Miskolci Nemzetközi filmfesztivál
Kerényi László dokumentumfilmes alkotása a Miskolci zsidóságról a héten szerdán este hét órakor lesz látható a Művészetek Házában. ...
Na kinek gurult el – még egyszer, sokadszorra is a MUOSZ – beköltöztek a szövetségbe – nem elég, hogy túlélték a Pravdát
Egy hete próbálom túltenni magam, a Magyar Újságírók Szövetségében történt tisztújító közgyűlésen történtek után. Igazából nem is lenne érdemes ezzel foglalkozni. Egy kor...
Ötcsillagosra sikerült a zombori csülökparádé – jövőre ugyanitt, ugyanúgy – már nem lábatlankodnak a lábatlan sertések
Nagy dobásra készülök. Szeretnék leadni vagy tíz kilót. A felesleget, az állítólagosan tekintélyt sugárzó pocakomból. Ugyanis csak nem akar sugározni. Közben meg szerkesztem...
Ebösszeírás 2017
Felhívás Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén történő ebösszeírásra ebösszeírás aktuális Nem tovább ...
Hogy mit kell megérnünk – buknak az XXXL és a kínai szavakra – minden kattintás aranyat ér- az olvasó termeli a profitot – amikor még lehetett diktálni – külön szeparé volt a gépírónőknek –
Tessék elhinni, keserves meló az írás. Még mindig. Amikor kezdtem a gyűrődést, még diktáltunk. Minden szerkesztőségben úgy az Észak-Magyarországnál és a Déli Hírlapnál...
Családi emlékek – megjelent a Miskolci Naplóban – egy önálló belvárosi tanácsi lakás maga a Paradicsom volt.
Édesapámmal és unokatestvérével összeölelkezve hunyorgunk a fotómasina lencséjébe valamikor 1956 nyarán a lillafüredi Palota parkjában. Kezemben egy irányítható versenyautó, dr. Oszvald Gyuri bácsikám...
A nagy október – ezt is én írtam – a múlt században
A nehezén túl vagyunk – sóhajt egy nagyot az állambiztonsági ezredes a Zsolcai kapui, megyei rendőr-főkapitányság negyedik emeletén. Már csak november első hetét...
A messzi ködbe tünt zeneszerzö tàrsaim , baràtaim. Nàdas Gabi, Fényes Szabolcs, Schöck Ottó, Máthé Peter,Körmendi Vili, Havasy Viki, Payer Andris, Dobos Atilla emlékére – már csak a szövege hiányzik
Lovas Róbert barátom küldte – egy melódia a távolból – egy szívből jövő dallam a barátok emlékére. Ő az aki a Kislány a...
Strasbourgban a Miskolci Gráciák – képes összeállítás készült az útról – köszönet a meghívásért
„Ugye megmondtam. Ha kell Strasbourgig is elmegyek ” – magamat idézzem. Pelczné dr Gáll Ildikó az Európa parlament alelnöke meghívta az immár tíz...
Városi piknik és parkátadás a megújult Horváth-tetőn
Miskolc egyik kiemelkedő turisztikai desztinációja az Avas, azon belül is a történelmi Avas. A városrész egészen különleges adottságokkal rendelkezik, hiszen a belvárosból alig...
Keresztény Szemle – ÖKUMENIKUS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
. (XIX/.) szám SZERZŐK Apostagi Zoltán Babits Mihály (1883‒1941) Berta Eleonóra Cinkotai János Dobos Marianne Gróf Lajos Gyulai Ákos Kaptay György Krámer...
Napi Schwezoff – Császár még a Chanukka gyertyák körül kering
Jönnek a hírek. Köszönöm mindenkinek. Pontosítunk , Schwezoff úr havi javadalmazása a Budapesti Zsidó Hitközségen jelenleg mindössze havi 850 ezer forint. Viszont barátjának...
Egy félévtizede lakatlan bérlemény – Miskolcon százával lehetnek még ilyenek – feltárják a Holding mulasztásait
Szilágyi Szabolcs és Szarka Dénes a Velünk a város frakció miskolci önkormányzati képviselői egy nagyon különös sajtótájékoztatóra invitálták a médiát ma délután. Bejárhattunk...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye – Állásfoglalás
Alulírottak, mint a magyarországi zsidóságot legnagyobb létszámban képviselő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) taghitközségeinek és intézményeinek vezetői, csatlakozunk a Szövetség Vezetőségének és...
Buli lesz Hernádvécsén – farsang a Vécsecítyben – ott a helye mindenkinek – jó a társaság, kitűnő a zene
Maguk otthon gubbasztanak. Csak a tévét nézik. Most tessenek felállni a fotelból és azonnal foglaljanak helyet a február 28. különleges farsangra , amelyet...
Tájékoztatás helyett időt húz a kormányhivatal – Velünk a Város frakció sajtóközleménye
Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ez a közismert szólás jutott eszembe a megyei kormányhivatal közérdekű adatigénylésemre adott válaszáról. Hasznosabb...