Miskolc pályázik a 2017-es Egyetemi Kosárlabda EB megrendezésére

A 2016-ban megrendezésre kerülő Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság után újabb rangos nemzetközi egyetemi sportesemény jöhet Miskolcra. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség a Miskolci Egyetemmel közösen, Miskolc városának és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatásával pályázatot nyújtott be a 2017-es Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságára.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség versenyrendszerének különlegessége, hogy nem egyetemi válogatottak (szemben az Universiadeval vagy az Egyetemi VB-vel), hanem európai felsőoktatási intézmények indulnak, többségében hazájuk országos egyetemi-főiskolai bajnokai. Az esemény az egyik legrégebbi és legnagyobb létszámú Egyetemi EB: az európai felsőoktatási intézmények, az európai egyetemi sportélet által leginkább figyelemmel kísért sportrendezvény. A Kosárlabda Egyetemi EB-n 16 férfi és 12 női egyetemi csapat indul, a Miskolci Egyetem, házigazdaként, mindkét kategóriában indítana csapatot. A résztvevők korhatára: 17-28 év.

Az elképzelések szerint a mérkőzésekre a Városi Sportcsarnokban, a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban és a Jezsuita Gimnázium addigra felépülő tornatermében, az edzésekre pedig különböző miskolci középiskolák tornatermeiben kerülne sor. A szállást és az étkezést a résztvevők számára a Miskolci Egyetem campusának területén; a játékvezetők, nemzetközi ellenőrök és VIP vendégek részére pedig különböző miskolci szállodákban biztosítanánk. Sikeres pályázat esetén a szervezést operatív szinten a Miskolci Egyetem sportegyesülete (MEAFC) fogná össze.

Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora kihangsúlyozta, hogy a Miskolci Egyetem sportos egyetem, évek óta változatos és színvonalas sportéletet kínálnak hallgatóiknak. A sportinfrastruktúrában és sportszolgáltatásokban végrehajtott fejlesztések tették lehetővé, hogy a Miskolci Egyetem rangos nemzetközi egyetemi sporteseményeknek lehessen házigazdája. Az intézményen belül a kosárlabdának vannak a legnagyobb hagyományai és legjelentősebb sikerei, elegendő az éveken keresztüli élvonalbeli szereplésre gondolni. Az egyetem sportegyesülete koordinálja a miskolci férfi kosárlabdázást. Valamennyi korosztályban (kenguru, gyermek, serdülő, kadet, junior, egyetemi, felnőtt) indítanak csapatot, egyfajta sportkarriert kínálva a tehetséges ifjú miskolci kosarasoknak, amely, reményeink szerint, hozzájárul ahhoz, hogy tehetséges kosárlabdázóink a Miskolci Egyetemen és a régióban maradjanak. Fontos cél, hogy a pályázott rendezvény kapcsán Miskolcra érkező fiatal európai értelmiségiek megismerjék a Miskolci Egyetemet, az intézmény jó hírét terjesszék hazájukban.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere örömtelinek nevezte, hogy a kormányzat és a magyar egyetemi sport vezetői úgy ítélték meg, Miskolc minden szempontból alkalmas arra, hogy otthont adjon az eseménynek. A város célja, hogy minél több rangos nemzetközi sporteseményt rendezzenek Miskolcon. A rendezési szándék összhangban van a kosárlabda sport népszerűsítésére fordított fejlesztésekkel, valamint folytatása a korábbi, nagy sikerrel megszervezetett korosztályos EB-knek (2013 és 2011: női U18, 2012: női U16). A rendezvény jellegéből adódóan nem elhanyagolható az a tény, hogy – sikeres pályázat esetén – a 2017-ben Miskolcra látogató mintegy 800 sportoló, sportszakember, sportvezető és szurkoló megtapasztalja a város vendégszeretetét és megismeri nevezetességeit, kulturális értékeit is, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a kiegészítő programok szervezésére.

Rakaczki Zoltán, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnöke, a pályázat összeállításának felelőse, 2006 óta vesz részt az Európai Egyetemi Sportszövetség különböző bizottságainak munkájában, számos Egyetemi EB szervezésében volt már szerepe, többek között a 2007-es genfi rendezésű Kosárlabda Egyetemi EB-nek. Teljesen bizonyos abban, hogy Miskolc és a Miskolci Egyetem felkészült a rendezésre, minden szempontból a legideálisabb házigazdája lenne a rangos eseménynek. Kiemelte, hogy a rendezési jog elnyerésével további fejlesztésekre (létesítmény, utánpótlás nevelés) nyílhatnak meg források, az esemény a miskolci kosárlabdázásra rendkívül pozitív hatással lenne, illetve a város és a Miskolci Egyetem számára elérhető PR hozadékok is jelentősek.

A megpályázott esemény rendezési jogáról az Európai Egyetemi Sportszövetség Végrehajtó Bizottsága dönt 2014. november 28-29. között Coimbrában (Portugália) sorra kerülő ülésén.