Schwezoff dosszié – egy érdekes ember aki nem szereti a bulvárt – kiküldtek a Síp utcából

Főrabbi nélkül maradt a főváros legalább két hétre.  Megesik az ilyen máskor is . Deutsch Róbert főrabbi úr viszont nem akárki, a különös módon ügyvezetővé avanzsált budapesti hitközség ügyvezetői igazgatójának patrónusa. Ha ő nem adja az áldását, nem szavazza meg Schwezoff Dávid beiktatását akkor sok minden másképpen történik.

Ha valaki nem követte volna az utóbbi hónapok eseményét akkor frissítem a memóriáját. Schwezoff Dávid sajátos életútja a héten megjelent Heti Válaszból nyomon követhető. A tartalmas cikkben maga is elismeri, hogy nem volt valami egyenes útja míg eljutott a zsidó közösségbe, s annak is az élére. Ám a keresztyéni megbocsájtás jegyében a főrabbi  feloldotta minden korábbi eltévelygése alól, meggyónt és ezzel úgy gondolja minden bűne el lett felejtve.

Jómagam is szívesen szóra bírtam volna, de engem nem fogadott. Bár már korábban telefonon többször is kértem, hogy a róla készülő könyvemhez segítsen hozzá a tényszerű, tárgyilagos információval, de elzárkózott. Hétfőn személyesen szerettem volna ugyanerre kérni, de megúsztam. Még az ajtaját se volt hajlandó kinyitni, csak később este telefonon akart lebeszélni a könyv írásáról. Az meg természetes, hogy a mailben feltett kérdésekre még csak nem is reagált, a telefonos monológja is olyan volt mintha magnóról ment volna. Egyébként nem löktek ki a Síp utcából csak a biztonsági szolgálat vezetője kapacitált gyors távozásra.

Amit viszont aznap sikerült megtudni – hogyan lett Csereklye Viktorból Schwezoff Dávid, ez kimaradt a Heti Válaszból. Elárulom a kedves mamája tört magyarsággal elmondta, hogy pontosan 1970 ben került Magyarországra Moszkvából. Ott ismerte meg Viktor vagy Dávid édesapját az egyetemen. Emlékezetem szerint abban az időben nem volt valami egyszerű az áttelepülés, megvoltak ennek a szigorú szabályai , kötöttségei. Lényeg, hogy nekik sikerült. A mama elmondta, hogy nem lelkesedtek az ottani körülményekhez még a pártba se lépett be.

Közben az is kiderült, hogy az ügyvezető igazgató a Tesco volt kommunikációs igazgatóját vette magához és ezentúl csak rajta keresztül lehet kérdéseket feltenni. Mondhatom, hogy úri allűr, de ebben igaza van, amiben a leggyengébb el kell fogadni a segítséget. Láttam az interneten elérhető tanulmányait.  El kell ismerni, amit lehetett el azt elvégezte, talán túl is kvalifikált  erre a posztra. A közgazdasági egyetem mellett kántornak és rabbinak is kiképezte magát. A szegedi rabbi szerint neki van a legjobb énekhangja nem véletlenül, a leghíresebb izraeli főkántor iskolájában csiszolta a hangját. A betérése is ott történt aminek a dokumentumaival csak az éppen elutazott főrabbinak kellene elszámolnia.

Kérdezgettem volna, mivel nekem csak ez a piszkos szakma jutott. Szóvivője szerint Dávid bulvár újságírókkal nem áll szóba.( Büszke vagyok erre a címre, még akkor is ő ezt a jelzőt nem érti, s lenézi.)   Nyomatékkal jelezte még a Blikkeseket is elhajtotta.  Engem meg obszcén szerkesztőnek tart, tehát nekem semmi esélyem. Mi van ilyenkor. Magamra maradtam, ha már így esett, a főszereplő nem szólal meg a könyvben. Legfeljebb idézem majd.

Ami különös, a pesti zsidóság, a plebejusok kezdenek eltávolodni a BZSH – tól. Csak ha nagyon muszáj vagy segítségre szorulnak, akkor keresik a hitközséget. A rabbik akik Dávid mögött felsorakoztak és védelmezik mind valamilyen módon már is a lekötelezettjei.  Róka fogta Dávid… Schwezoff úr meg mint az ormányos a porcelánüzletben tör-zúz. Teheti mert itt demokrácia van, a hivatalba besuvasztottak jogát már senki nem kérdőjelezheti meg.  Csak egy módon, ha a híveket is összehívják – erre még nem volt példa – a Dohány utcai templomba és megszavaztatják őket mi legyen ebben a helyzetben. Lehet tüntetni, demonstrálni egy angyalbáros hitközségi vezető ellen, csak szervezés kérdése az egész.

( Lapzártakor –   friss hír Schwezoff úr is váratlanul elrepült nemcsak a budapesti főrabbi – ez lett volna a következő kérdés, hogy hová. Az adott időben csak Moszkva felé indult gép Budapestről. Ha a jövő héten már nem jelentkeznék, tudják hol kell keresniük engemet.)