ELÉG VOLT!

Elismerjük, hogy késlekedtünk. Belátjuk, hogy felhívásunkat akkor kellett volna minden jóérzésű hittestvérünknek eljuttatnunk, amikor Tordai Péter arra hivatkozva nem tett eleget Heisler András felszólításának Schwezoff Dávid visszahívására, hogy nem kapott ilyen irányú jelzéseket a körzetektől.

Tarthatatlannak és tűrhetetlennek tartjuk azt az állapotot, amely a MAZSIHISZ és a BZSH vezetése között kialakult.

Ezért az állapotért egyértelműen Schwezoff Dávidot tesszük felelőssé.

Kijelentjük: Állásfoglalásunkban és jelen felhívásunkban nem játszik szerepet az ügyvezető igazgató múltja. Megválasztása óta várjuk, hogy azon kijelentései, miszerint a megújulás és az átláthatóság mellett elkötelezett, terveiben és tetteiben is testet öltsenek. A megvalósítás helyett azonban a rágalmazás határát súroló körlevelek, elő nem készített döntések, pazarló, koncepció nélküli változtatások jellemzik a július 3-a óta tartó időszakot. Az elmúlt hetek történései azzal szembesítettek minket, hogyvezetői képesség nélküli személyt választottunk. Egy vezető ugyanis nem az ellentétek kiélezésében és a konfliktusok elmélyítésében érdekelt, hanem azok fel- és megoldásában.

Mit tapasztalunk? Azt, hogy a BZSH és a MAZSIHISZ vezetősége nem tud egy asztalhoz leülni, mert a BZSH ügyvezetője kitér a párbeszéd lehetősége elől. Azt, hogy közös belső ellenőrzési hatáskörbe tartozó ügyet rendőrségi feljelentéssel kíván megoldani. Azt, hogy a BZSH intézményeiben nyilatkozataival zavart és bizonytalanságot kelt. Azt, hogy szervezetünknek egyre negatívabb a társadalmi megítélése, és azt, hogy Professzor Schweitzer József neve és személye sem jelent már igazodási pontot Schwezoff Dávidnak.

Itt az idő, hogy saját alkalmatlanságát felismerje! Nem kívánjuk hallgatásunkkal tovább segíteni azt, hogy ez az ámokfutás tovább folytatódjon.

ELÉG VOLT! EZT NEM TŰRHETJÜK!

Ezért arra kérünk minden hittestvérünket, aki tenni szeretne a zsidó közösség jövőjéért, aki szeretné, hogy a MAZSIHISZ és a BZSH új szellemben, nyugodt körülmények között végezze feladatát, hogy a budapesti és magyarországi zsidóság érdekeit képviselni hivatott szervezetek végre valós értékek alapján működhessenek, aláírásával követelje Schwezoff Dávid azonnali lemondását.

 

Aki csatlakozni szeretne az aláírókhoz, szándékát jutassa el a bzsh.zuglo@gmail.com e-mail címre!

 

A zuglói közösség nevében:

 

dr.Donáth Judit, egyetemi adjunktus

Gerő Péter, filmrendező

  1. Lebovits Imre, egyetemi docens
  2. Kálmán Éva tudományos főmunkatárs

Kiss Henriett, magyartanár

Kósa György, zeneterapeuta