Négy Mancs: második bírósági győzelem hat héten belül

A Debreceni Törvényszék visszautasította a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. két magyar baromfitenyésztő és a Négy Mancs ellen indított keresetét. A múlt hónapban a Fővárosi Törvényszék utasította vissza a Hungerit Zrt. Négy Mancs elleni keresetét. Így ez rövid időn belül a második bírósági döntés volt annak megerősítéseként, hogy az állatvédők  kényszertömés és eleven tolltépés elleni kampánya törvényes és tisztességes volt.

A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. a Négy Mancs mellett a Tranzit-Ker Zrt.-t és a Toll 96 Kft-t perelte be. Ez a két magyar vállalat igazoltan mentes az olyan kegyetlen technikáktól mint az eleven tolltépés és a kényszertömés. A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. később hagyott fel ragaszkodott az eleven tolltépéshez, azonban ahhoz, hogy az eleven tolltépéssel és a toll eladása utáni elmaradt haszon miatt perelte be az állatvédőket és a két másik magyar céget 54 millió Ft összegben.

Nina Jamal, a Négy Mancs szakértője elmondta: “A magyar termelők nagy többsége nyertese a kampányunknak, mert mentesek a kegyetlen tartási technikáktól. A termelők kisebbsége utasította vissza a tudatos vásárlók kérését és indított ellenkampányt a Négy Mancs ellen. Azt reméljük, hogy a mostani ítélet ezt lezárja, és ők is készek megfelelni a mai állatjóléti követelményeknek.”

A Gazdasági Versenyhivatal 2012-ben fél éven át vizsgálta a Négy Mancs tevékenységét, és ők erősítették meg elsőnek: az állatvédők az állatok érdekében cselekedtek, nem volt nyoma a piac manipulálásának és nem szolgáltak semmilyen külföldi üzleti érdeket.