Kártyacunami

Kellett már Önnek új pénztárcát vennie azért, hogy az összes bank-, hitel-, ajándék- és pontgyűjtő-kártyája elférjen a zsebében, vagy már rég feladta, és esetleg külön kártyatartót hord magánál? Az OTP Bank körülnézett, merre halad a világ, mik a legfrissebb újítások a fizetés, utalás, pontgyűjtés terén, avagy mi várható a jövőben kártyafronton. A bank szakértője jó tanáccsal szolgál arra is, hogyan tartsa kézben okosan a pénzügyeket – és persze a kártyáit.

Jó hír vagy sem, a nemzetközi trendeket figyelembe véve úgy látszik: a technológia fejlődésével párhuzamosan nem egyszerűsödik a fizetési metódus, sőt még több kütyüvel fogja szembetalálni magát az ember.

Anglia

Angliában nyár óta terjed az Osper kártya, amit kifejezetten 8 és 18 év közötti gyerekeknek terveztek, de természetesen a szülőket sem kerüli el. A lényege, hogy a gyermek költései egy applikáción keresztül folyamatosan nyomon követhetőek, a kártyára pedig bármikor, egyszerűen utalható pénz.

Olaszország

Olaszországban idén új típusú fizikai kártyaolvasók jelentek meg, személyes használatra. Az új szerkezet lényege, hogy azt a telefonra vagy tabletre pattintva, maga az eszköz egyfajta terminállá alakul át, amihez hozzáérintve a hitel,- és vagy bankkártyát bárhonnan, bármikor, bárkinek utalhat pénzt a felhasználó.

Oroszország

Oroszországban egy újabb bankkártya kiváltása közösségi bankoláshoz vezethet. Az Instabank használatával, melyben szintén egy mobil applikáció áll a felhasználók segítségére, a Facebook ismerőseinek tud könnyedén és gyorsan pénzt utalni a kártyatulajdonos.

Brazília

Brazíliában együttműködés kezdődött a Nemzeti Bank és a Nemzetközi Isten Kegyelme Templom között (The International Church of the Grace of God) aminek köszönhetően – szintén egy újabb kártya kiváltásával – különböző kedvezményeket kaphat a felhasználó a bankjától, illetve ami különlegessé teszi a megoldást: minden egyes tranzakciót követően az elköltött összeg bizonyos része rögtön a templom számlájára vándorol.

Magyarország

A nemzetközi trendekből az látszik, egyre több technikai újdonsággal kell megbirkóznunk, miközben a pénzügyeink kezelésére és egyben a hűségprogramok kézben tartására egy sokkal egyszerűbb megoldás is kínálkozik – mondja dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

Manapság nagyon sok hűségprogram található hazánkban. A legtöbb különböző cégekhez, bevásárlóközpontokhoz köthető. Az OTP Bank által kibocsátott OTP Multipont klub hitelkártya azonban azon kevesek közé tartozik, ami pontgyűjtő és hitelkártya is egyben.

Az OTP Multipont klub hitelkártyával tulajdonképpen a bank pénzét használja az ember, hiszen míg a hitelkártyakeret terhére vásárol, a saját pénzét szabadon használhatja. Ráadásul olyan előnyök járnak vele, mint a kiemelkedően magas, négyszeres pontgyűjtés, azaz minden elköltött 100 forint után 4 ajándékpont jár a kijelölt Multipont partnereknél történő vásárlás esetén. A gyűjtött pont azonnal felhasználható, és nincs felső korlátja sem. Annyit gyűjtögethetünk, amennyit csak akarunk, a pontbeváltásra pedig a széleskörű partnerhálózatban van lehetőség, sőt a klub tagságnak köszönhetően további kedvezményeket is igénybe vehetünk. Dr. Rajmonné Veres Ibolya hozzátette, alapvető szabály, hogy csak olyan tételt finanszírozzon az ember a hitelkártyájával, amit amúgy is megengedne magának, azaz ne csábuljon el az indokolatlan költésre.

2014. december 15-től érvényes THM értéke: 35,33%