Búcsúzik az adventi villamos

A bordóra festett, karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci adventi villamos november 30-tól közlekedik Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth végállomás között. A tematikus villamoson kívül más karácsonyi ajándéka is volt a közlekedési vállalatnak: a Tiszai pályaudvar villamos végállomása díszkivilágítást kapott, illetve a végállomáson lévő, villamossínek közötti füves területen kilenc négyzetméternyi alapterületű, kivilágított villamosmakett került kiállításra, nem mellesleg ugyanott egy gyönyörű fenyőfát is feldíszítettek az MVK munkatársai. Miskolc adventi villamosa január 10-én este köszön el az utasoktól, és a végállomás is már hétköznapi hangulatban várja az utasokat.

 

Adventi villamos – „ünnepi csoda”

 

Az MVK Zrt. 202-es szerelvénye, azaz az adventi villamos egész decemberben népszerű volt. Látható volt ez a miskolci utasok visszajelzésein, a legnépszerűbb közösségi oldalon található hozzászólásokban, a helyi és az országos média érdeklődéséből és az adventi villamoson utazók számából is. A hat héten keresztül közlekedő, több ezer utast szállító villamos legnépszerűbb eleme a csillagos égboltot mintázó tető ledpanel és a villamos ütközőjén „tujázó” Mikulás volt.

Miskolc város adventi villamosa a helyi közlekedési vállalata Facebook oldalán – a „Vasárnaptól jár az adventi villamos” bejegyzéséhez – 400 like-ot és közel 600 megosztást kapott. (https://www.facebook.com/media/set/set=a.920267544649976.1073741980.214777008532370&type=1).

A poszt alá többek között a következő kommentek érkeztek:

„Nagyon szép lett, árad belőle az ünnepi csoda. Mi is fogunk rajta utazni. Köszönjük!”

„Köszönet mindenkinek, akik megalkották ezt a csodálatos ajándékot! „

„Gratulálok a megálmodóknak és a kivitelezőknek! Nagyon szép és hangulatos! J ”

„Ez egyszerűen egy műremek. Hihetetlen, hogy a villamos minden egyes négyzetcentimétere ilyen precízen, ízlésesen, aprólékosan lett elkészítve. Elfogadnék egy ilyet az udvaromra adventi-karácsonyi dísznek. Gratulálok a dekorosoknak, és az MVK-nak is a csodálatos járműhöz!”

Az adventi villamoson utazókat év végén több program is várta. December 6-án a Mikulás szállt fel krampuszával együtt, utazás közben szaloncukorral, színezővel, mesekönyvvel, karácsonyfadísszel lepve meg a gyerekeket.

December 14-én és 21-én a Miskolc Musical Műhely énekkel köszöntötte az utasokat, december 17-én pedig a New York-i Gospel kórus tartott főpróbát a Tiszai pályaudvarról induló adventi villamoson, mely szintén nagy sikert aratott az utazóközönség körében.

Utolsó út

Az adventi villamos utoljára január 10-én,szombaton Felső-Majláth végállomásról 20:24-kor indul. Az adventi villamos munkanapi menetrendje (munkanap áthelyezés miatt) 2015. január 10-én szombaton a következő:

Tiszai pályaudvarról: 6:14; 7:36; 9:00; 10:22; 12:06; 13:36; 15:06; 16:30; 17:52; 19:10.

Felső-Majláthról: 6:55; 8:18; 9:40; 11:25; 12:54; 14:24; 15:48; 17:12; 18:33; 20:24.