Kiskanállal nem lehet eloltani az égő házat

Az egészségügyi kassza 2014. évi maradványából kiosztott 10,4 milliárd forint továbbra sem oldotta meg az orvostechnológiai eszközbeszállítók finanszírozási problémáit. A kórházi kintlévőségek tőketartozása az év végére elérte 80 milliárd forintot, a kórházaknak továbbra is sakkozniuk kell a kifizetetlen számlák rendezésével. A beszállítók közben sorban esnek ki a köztartozásmentes adatbázisból, mivel képtelenek az ÁFA és járulékok időbeni kifizetésére a hatalmas kintlévőségek miatt, amivel üzleti és közbeszerzési képességeiket veszítik el. A magyar orvostechnikai eszközbeszállítók közül a kintlévőségek növekedése kiemelten sújtja a gyártással és fejlesztéssel is foglalkozó vállalkozásokat.

„A kórházi tőketartozások alig 12-13 százalékát kitevő év végi reorganizáció nem oldotta, nem oldhatta meg a kórházak finanszírozását, igazából a helyzeten alig-alig enyhített a pluszforrás” – mutatott rá Csipő Georgina, a Magyar Orvostechnológiai Beszállítók Szövetsége által életre hívott Összefogás a Fenntartható Egészségügyért szakmai program koordinátora.

A MOBSZ szakértői szerint elsősorban magának az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásának új alapokra helyezése jelenthet megoldást arra, hogy a szektorban megálljon az adósságállomány folyamatos újratermelődése. „Hiába tervez a kormány jövő év első negyedévének végén egy nagyobb konszolidációt, ha addigra a kórházi kintlévőségek tőke- és kamattartozása közelebb lesz a 100 milliárd forinthoz, mint a 90-hez” – mondta Csipő Georgina, aki szerint a helyzet akkor sem lesz kezelhető, ha a beszállítók elengedik a kamattartozásokat.

Ráadásul a kormány által bejelentett konszolidáció miatt a kórházak sok esetben még inkább visszafogták a számlák kifizetését, és próbálják kivárni a tavaszra ígért források beérkezését.

A kórházi kifizetések elmaradása különösen a gyártással és fejlesztéssel foglalkozó magyar vállalkozásokat érinti kényelmetlenül, derült ki a szövetség belső felméréséből. Ezen vállalkozások számára külön terhet jelent, hogy az eszközbeszerzés mellett jelentős költségekkel jár a gyártáshoz szükséges alapanyagok beszerzése, a magasan képzett munkaerő és a fejlesztési folyamatok erőforrásigényének biztosítása.

„Az iparági átlagnak megfelelően, éves árbevételünk 7-12 százalékát fordítjuk kutatás-fejlesztésre, amely az egyre nehezebben befolyó források miatt évről évre csökken” – mutatott rá Farkas József, a MOBSZ társelnöke, a kutatás-fejlesztéssel és gyártással is foglalkozó Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte a gyártási tevékenységet szinte csak az export tartja életben, hiszen az árbevételük harminc százalékát jelentő hazai kórházi piacról a bevételeik fele – közel 600 millió forint – már lejárt követelés. „Minősített alapanyagokkal dolgozunk, amelyet külföldről szerzünk be. Ha nem akarjuk elveszteni a forrásainkat, partnereinket ki kell fizetnünk. Nem tudunk a hazai kórházakra várni, sok esetben hitelből vagyunk kénytelenek finanszírozni ennek az üzletágnak egy részét, amely további terheket ró a vállalatra” – teszi hozzá.

A gyógyításhoz sok esetben elengedhetetlen eszközöket biztosító, jellemzően hazai beszállítók a folyamatosan növekvő kintlévőségek miatt kritikus pénzügyi helyzetben vannak. A tartozások fele legalább hatvan napja lejárt tartozás, de a kintlévőségek közel 5 százalékára már egy éve várnak a beszállítók. Működésük során voltaképpen közel éves árbevételük egészével előfinanszírozzák a kórházakat.

A hazai tulajdonban lévő orvostechnológiai gyártó és forgalmazó cégek mindegyike kis- és középvállalkozás, árbevételük a legnagyobbak esetén is csak elvétve éri el a néhány milliárdos szintet. Ezek a vállalatok tartalékaikat mozgósítják, a kifizetések elmaradása jó részüket tevékenységük beszüntetésére kényszerítheti, a kórházi kintlévőségek okozta likviditási nehézségeik miatt többségük a fennmaradásért küzd.

 

A cégek ellehetetlenülése miatti eszközkiesés akár életmentő műtéteket is veszélyeztethet.