Hahó az AAA máig is nyitva – hol ne vegyünk használt autót – az NKH nem illetékes a fóti ügyben
simca

Előzmények. Mint már néhányszor leírtam a cseh tulajdonú Fóti AAA autóházban vettem egy Suzukit. Jobbat mint a képen látható régi Dácia ami nagyon hajazik a régi Renault 10 márkára. Itthon derült ki, hogy a közúton három száz kilométer autóztam egy megtévesztő, érvénytelen forgalmi engedéllyel rendelkező kocsival. Ugyanis hiába vettem meg a passzivált forgalmi engedéllyel rendelkező autót az eladó nem érvényesítette az okmányt. A biztosítást megkötették, csak ez önmagában semmit se ért.

Majd írtam egy bejelentő levelet – közérdekű levelet a rendőrségnek és a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak. A fenti hatóságok más esetben már is ráugrottak volna erre , de most mindannyian azt kérdezték – mit akarok!

Mit is akarhatnék? Amikor egy használt autót árusító cég szélhámoskodik, veszélyezteti az eladók a vásárlók anyagi és biztonsági érdekeit. Rendszeresen adnak el autót érvénytelen forgalmi engedéllyel, megtévesztően rendszámmal és ezekkel próbautakat tesznek a közúton.

Persze ha rajtakapnak vagy kárt okozok biztosítás nélkül engem már biztos felelősségre vonnának. Ők viszont kocsinként így megtakarítanak néhány ezer forintot és ezzel a csalással , csalássorozattal továbbra is üzemelhetnek. Íme a közlekedési hatóság levele, nem írták bele, hogy nem tehetem közkinccsé. A lényege nekik ezzel semmi dolguk.

Nekem meg az a véleményem, hogy ha valaki érvénytelen forgalmi engedéllyel  másokra veszélyes  módon vesz részt a közúti forgalomban akkor az NK Hatóságnak illene intézkednie.

Szántó István                                                               Tárgy: Tájékoztatás

                                                                                       Iktatószám: JM/JV/NS/A/426/1/2015.

istvan.szanto@eszak.hu                                            Ügyintéző: Makk Péter

Tisztelt Szántó Úr!

 

Hivatkozással az érvénytelen forgalmi engedéllyel történő gépjármű értékesítés tárgyában írt elektronikus levelére, az alábbi tájékoztatást adom.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság gépjármű kereskedések hatósági ellenőrzésére hatáskörrel, valamint illetékességgel nem rendelkezik. Javaslom, hogy amennyiben úgy gondolja, hogy megkárosították a gépjármű vásárlása kapcsán forduljon az illetékes megyei rendőrkapitánysághoz, vagy a fogyasztóvédelmi hatósághoz.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó jogi iránymutatást tartalmazó leiratnak, körlevélnek, útmutatónak, iránymutatásnak és egyéb informális jogértelmezésnek az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata szerint jogi kötelező ereje nincs.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Budapest, 2015. március 03.

Üdvözlettel:

Mikulás Róbert s.k.

főosztályvezető