Házi ünnepség a Sajtónap tiszteletére – Hegyi Erika és Kolodzey Tamás az év emberei

imageImmár hagyományosan megünnepeltük a Magyar Sajtó Napját. Igazából hegyi beszéd nem volt hiszen ebben a témában, a szabad sajtó tárgykörében mindannyian otthon vagyunk. A lényeg, hogy idén is volt két díjazottunk Hegyi Erika és Kolodzey Tamás szerkesztők. Az elhanyagolható, ezek az elismerések némi plusszal  is járnak, ennél sokkal fontosabb, hogy a díjazottakat mi szavazhattuk meg. Nincs nagyobb dicsőség mint amikor a kollégák együttes döntéssel kiáltják ki érdemeinket.

Gratulálok az elismeréshez!

Tamásnak még külön is , mivel olyan interjút készített velem a mai Északban, hogy kétszer is elolvastam. Minden szavam ismerősnek tűnt.