Nincsen rózsa tövis nélkül. A kínaiak is az édeset savanyún szeretik. Szóval arról lenne szó, hogy kaptam egy életműdíjat, a szakmai szövetség Aranytollát, amire büszke vagyok. Nem kell elájulnom magamtól, hiszen ezt mind hangsúlyozták egy bizonyos tisztes korban adják ha a szakma nagyjai megszavazzák. Nos, Kenézy László úr megvárta míg lecsengenek a szokásos gratulációk, tiszteletkörök majd kérdőre vonta a világot, tisztában vannak e, hogy ki vagyok én és mennyi vajat tárolok a kopaszodó buksimon. Persze ezt egy ismert , jóindulatáról és figyelmességéről híres hírportál nyomán tette. Feladta a leckét én meg nyilvánosan megválaszolom mindazt ami őt érdekli. Úgy vagyok vele, hogy ha már írok, akár levelet is ne, hogy már kárba vesszen a fáradság. Itt még talán el is tetszenek olvasni, meg is tetszenek osztani és nyugodtan tessenek posztolni.Olyan egyszerű vidéki mazochista vagyok, meg ebben a szakmában is kell a reklám. Írjanak bármit csak szerepelhessek. Íme a Kenézi bajtársnak címzett szózatom. Tisztelt Kenézy László, köszönöm a figyelmességét, látom alaposan tájékozott a politikában és a média ügyekben.
Amit kérdezett – noha mindent tud -, arra magam válaszolnék.
Igen zsidó vagyok , izraelita, holokauszt túlélők egyetlen leszármazottja. Ha olvasta, – nem kötelező – az Isten szabadságra ment című könyvemet egyéb részleteket is megismerhet rólam, a családomról. Nem a rejtőzködő típus vagyok.
Igen, érettségi után az angol nyelvtudásomnak köszönhetően a III/2. ügyosztály, azaz a kémelhárítás szolgálatába szegődtem. Nem kényszerítettek, nem zsaroltak egyszerűen a fiatalkori kalandvágyra való hajlam és az ezzel kapcsolatos romantika fertőzésének a következménye. Beválasztottak a vietnámi fegyverszüneti bizottságba, s akkor úgy gondoltam ezzel a megtisztelő feladattal Magyarországot, szülőhazámat szolgálom. Majd még volt néhány megbízatásom – többek között olyan is, amire máig is büszke vagyok. A könyvemből ezt is megismerheti.
Az Aranytollat minden ellenkező híresztelés ellenére nem ezekért szavazták meg. Ebben benne van az, hogy 1969 óta a szakmában vagyok, sokat írtam és írok. Nem tisztem megítélni, hogy miként. Viszont nyugodtan alszom, ugyanis egyetlen egy cikkemet lehetne az orrom alá dörgölni – 46 esztendő után – amit mindig is röstellek majd, életem végéig. Ráadásul ezért még akkor minisztériumi nivódíjat is kaptam. Ha volna kinek, ma azt visszaadnám. Kipécéztem a miskolci maszek autóalkatrész kereskedőket akikről a népi ellenőrzés úgymond lerántotta a leplet. Ez volt a korszellem – a szellem kórja.
Kenézy úr, Ön is tudja, láthatja a kedvenc portálján , hogy semmi közöm nem volt a 3/3 ügyosztályhoz.
Tudom, hogy most nagyon trendi az ügynöki múlt felhánytorgatása. Ez alól ma már senki sem lehet kivétel. Itt ebben az országban csak feljelentők és megfigyeltek éltek. Ami persze, úgy nem igaz, ahogyan Simicska úr is láttatni szeretné. Különben, aki nem élte meg azokat a szép időket, azok mint a gumicsonton elcsámcsognak még egy jóideig. Mindaddig, amíg ki nem hull egy újabb csontváz a saját családjuk sifonérjából. Lásd a Pokorni bácsi esetét, akinek a fia teljesen meghasonlott a szörnyű hír hallattán.
Kenézy úr, az a bizonyos kedvenc portálja, amit magam is élvezettel olvasok, ki nem hagynám, teszi a maga dolgát. Sajnos ez a leleplezés már nem újdonság. Ha figyelmesen olvasná az Északot, mindezt tudhatta volna. Korábban többedmagammal, amikor Medgyessy miniszterelnök ügye terítékre került megválaszoltam, elmondtam mindezt.
Őszintén sajnálom, ha most mindezzel csalódást okoztam Önnek. Próbálja feldolgozni, megemészteni.
S ha már így alakult, írhatna valamit magáról is. Hol bújkált az átkosban, milyen volt a partizánok, a politikai ellenállók élete a Kádár érában.
Válaszát izgalommal várom. Hátha kikerekedik belőle egy kötetre való.
Szántó István
Aranytollas újságíró
Szántó István
