Balog Zoltán adta át a Scheiber Sándor díjakat

 

image image image image

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Scheiber Sándor-díjakat 2015. március 23-án, Budapesten. Az  Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést idén Dr. Glässer Norbert, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, Dr. Oláh János, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorhelyettese és Dr. Vago Raphael, a Tel-Avivi Egyetem Történelem Tanszékének egyetemi docense vehette át.

 

Balog Zoltán a díjátadón elmondta: a magyar zsidó kultúra kincsei a nemzetet gazdagítják, annak szerves részét alkotják, miközben az évezredes zsidó kultúra részét is képezik. A díjazottak munkájukkal és tevékenységükkel Schieber Sándor professzor szellemi örökségét viszik tovább, aki „századunk egyik legjelentősebb hebraistájára és az egyik legnagyobb magyar filológus volt”- tette hozzá. Scheiber Sándor személye azért is tűnik ki kortársai közül, mert képes volt arra, amire csak kevesen: bár külföldön is ismert és elismert volt, élete végéig ízig-vérig magyar tudós maradt – fogalmazott a tárca vezetője. Balog Zoltán hangsúlyozta: a díj rámutat arra, hogy fontosnak tartjuk a zsidó kultúra legnagyobb egyéniségei szellemiségének fenntartását, örökségük továbbvitelét.

 

A Scheiber Sándor-díjat minden évben azok kaphatják meg, akik a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás és az oktatás, valamint a zsidó és nem zsidó emberek közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításáért – a magyar kultúra szolgálatában – kimagasló munkát végeztek.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Scheiber Sándor-díjat adott át:

 

Dr. Glässer Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusa részére, a magyarországi zsidó kultúra területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként;

 

Dr. Oláh János, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorhelyettes részére, a magyarországi judaisztika kutatásában végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként; valamint

 

Dr. Vago Raphael, a Tel-Avivi Egyetem Történelem Tanszékének egyetemi docense részére, a holokauszt-kutatás területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként.