A HELL fitness modellje a FitBalance versenyén debütál

Kocsis Alexandra, a HELL Racing Team versenyzője az április végén a Papp László Sportarénában megrendezendő BioTech USA FitBalance International Cup Budapesten mutatkozik be először profi versenyzőként a nagyközönségnek. A Bikini Fitness Modell kategóriában induló sportoló nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az Eb-n és az idén hazánkban rendezendő világbajnokságon az első három helyen való szereplést.

Alexa1

Idén is az Aréna Hotelben rendezték a FitBalance 2015 fitness expo sajtótájékoztatóját, ahol a FitBlanace Berkes Team tagjaként Kocsis Alexát, a HELL versenyzőjét is bemutatták. A csinos ifjú hölgy, akinek életében a sport mindig is meghatározó volt, választásáról így nyilatkozott: „A sport kisgyermek korom óta nagyon meghatározó szerepet játszott az életemben, 7 évesen mentem le az első atlétikaedzésre, és annyira megtetszett, hogy 12 évig a mindennapjaim része lett, ez alatt több mint 250 érmet szereztem. A versenyszerű sportkarrieremnek egy térdsérülés vetett véget, így ezután más kihívást kerestem és a szépségipar felé indultam el, ahol 3 királynői címet, köztük a Miss Earth Hungary koronáját sikerült begyűjtenem. Úgy érzem, hogy a mostani választásommal, vagyis hogy fitness modell lettem, a sport iránti elkötelezettségemet és vonzalmamat is ki tudom elégíteni, és a kihívást is megtaláltam, amire a mindennapjaimban szükségem van. Remélem, hogy a korábbi szépségkirálynő választásokon és modellként szerzett színpadi tapasztalatom is a segítségemre lesz majd a versenyeken.”

Alexa3

A Fitbalance Berkes Team tagjaként Szandi a legjobb csapatban készülhet, hiszen minden támogatást és szakmai segítséget megkap ahhoz, hogy a legjobb lehessen. „Kocsis Alexandra, egy kiváló genetikai adottságokkal és példás szorgalommal megáldott versenyző. A kitűzött célja, a nemzetközi mezőnyben való megfelelés, ami nem kis feladat. Csapatunk minden szakmai támogatás meg fog adni a felkészüléshez, nagyon fontos, hogy ebben az együttműködésben mindenkinek a maximumot kell adni a sikerhez. Szandra a maximális bizalmamat élvezi, és nagy várakozással tekintek a versenyszezon elé. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan nemzetközi sikerekről tudunk majd beszámolni, melyek tovább öregbítik hazánk elismertségét a fitnesz sportokban.” – mondta optimizmussal telve az edzője, Berkes László.

A testépítés sportágban az áhított eredményhez, a tökéletes a versenyforma eléréséhez vezető út 70%-át teszi ki a táplálkozás, ezért nagyon fontos a 12 hetes diéta szigorú betartása. Szandi a kemény edzések mellett vércsoport szerinti diétával készül. A diéta jelenlegi, utolsó fázisában már csak hal fogyasztható, zöldségekkel és nagyon fontos a napi 4-5 liter folyadék bevitel is. A hét mind a 7 napját edzéssel tölti, hiszen elindul a szálkásító időszak, melyben már a cardio is szerepet játszik.

A visszaszámlálás már elkezdődött: minden reggel 30 perc cardio, délután pedig 1,5 óra súlyzós edzés a “menü”.