Szegfű Gyurit, gyermekkori barátomat messzire sodorta az élet. Legalább kétezer kilométerrel távolabb él a Földközi tenger partján 1967 óta. Amikor eltűnt napra pontosan pontosan harminc évig nem láttuk egymást. Azóta viszont ha csak tehetjük összejövünk. Van miről beszélnünk és ennyi idő elteltével is félszavakból megértjük egymást. Nagy szerencséje, hogy a kedves felesége egy szót se ért magyarul így aztán szabadon teríthetjük ki a korabeli élményeink tárházát.
Egy zászlólengés – a képen az igazi látható. Gyuri mint idősebb barátom annak idején megtanított ennek a torna mutatványnak a lájtosabb formájára. Arra aminél egy könyöktámasszal ugyanezt a hatást érhetjük el. Nem volt könnyű ellesnem tőle, de mire elváltak az útjaink már vágtam a lengést. Kései órákban, főleg hölgyek társaságában minden oszlopnál lengedeztem egyet. Persze a fiúknak el nem árultam volna a tudományom titkát. Érdekes módon nem is voltak képesek ellesni. Ezzel a közös trükköt örökre levédtük a köreinkben. Még a vasúti kocsik belső oszlopain is tudtam egyet-kettő forogni a talajra merőlegesen.
Még ma kipróbálom, letesztelem mennyit felejthettem. Szerintem ha van kondi, olyan ez mint a biciklizés. Menni fog, csak az oszlop bírja.
